Zwierzina-akna (Nagykovácsi)
A Zwierzina-akna a Pest vármegyei Nagykovácsi közigazgatási területén, még a 19. század derekán feltárt nagy mennyiségű szénvagyon kiaknázására magánvállalkozásban létesített szénbányáinak egyike volt. A bányaüzemhez, melynek tulajdonosa Eduard Zwierzina morvaországi bányavállalkozó családi cége volt, két vágat tartozott azok külszíni létesítményeivel. A bánya 1880-tól a tulajdonos és fia haláláig (formálisan 1900-ig működött, utána felhagyták, a vágatrendszerében évtizedek alatt felgyülemlett karsztvíznek azonban jelentős szerepe volt a Jóreménység-altárón 1954-ben történt, 6 emberéletet követelő bányaszerencsétlenség bekövetkeztében.
Története[szerkesztés]
A Budai-hegységben már a 19. század első éveiben megkezdődött a kitermelhető szén iránti kutatás, miután az iparosodó Buda és Pest iparvállalatainak egyre nagyobb szüksége volt olcsón beszerezhető fűtőanyagra. Az első kutatások, amelyek még az 1810-es években kezdődtek Budakeszi térségében, de 1849-1850 körül Pilisszentivánon, majd rövid időn belül a szomszédos települések (Pilisvörösvár, Nagykovácsi) határában is találtak kitermelhető szenet.
A nagykovácsi területen feltárt szénvagyon kiaknázására a következő évtizedekben több magánvállalkozás is kísérletet tett, ezek egyike volt a Zwierzina-család bányavállalata. Az általuk alapított magyarországi bányaüzem egy függőleges aknából és egy ahhoz csatlakozó lejtősaknából, illetve külszíni létesítményekből állt. Zwierzina 1880-ban kért és kapott engedélyt szénkutatásra a Magyar Királyi Bányahatóságtól, és még abban az évben meg is nyitotta nagykovácsi kutatóaknáját a Családüdve I. és Családüdve II. elnevezésű bányatelkeken. A függőleges és a lejtősakna nyitópontja egymástól mintegy 50 méterre volt, néhány száz méterre a Zsíros-hegy és a Nagy-Szénás tömbjét elválasztó Antónia-árok felső végpontjától. Az egykori térképeket mai térképekkel összevetve mindkét akna a mai nagykovácsi üdülőtelep helyén, körülbelül az Erdész utca és Tölgyfa utcák térségében nyílhatott.
A bányaüzem elnevezése annak ellenére Zwierzina-akna, illetve Zwierzina-bánya [a bányamunkások nyelvhasználatában "Virzsina"] formában honosodott meg, hogy a tulajdonosok az aknának a Családüdve, németül Familienglück nevet adták. Az üzem, melynek első vezetője Malecsek Ferenc volt, működési ideje alatt hat kisebb széntelepet tárt fel és vont művelés alá. Azt pontosan nem tudni, hogy a bánya mikor kezdte meg a széntermelést, de az biztos, hogy az 1883-as évben már termelt szenet az üzem eladásra is. Legjobb éveiben a bánya száznál több munkást is foglalkoztatott, akik között – a kor szokásai szerint – gyerekek is voltak. A függőaknát először 43 méter, majd 140 méter mélységig építették ki, a föld alatti vágatrendszer hossza megközelítette, talán meg is haladhatta az egy kilométert.
Bezárása[szerkesztés]
Az 1890-es években rövid időn belül elhunyt az idősebb és az ifjabb Eduard Zwierzina is, akiknek halálát a bányatársaság 1894. június 25-én jelentette be. A magyarországi bányaüzem nem állt le egyből - a hosszan elhúzódó hagyatéki eljárások végéig a termelés nemcsak, hogy továbbfolytatódott, de kisebb mértékben új fejlesztésekre is sor került. Az örökösök végül 1900. április 29-én, egy Ostravában tartott bányatársulati ülésen határoztak a nagykovácsi bányatelep felhagyásáról, a tényleges bezárásra pedig július 24-ével került sor.
Balesetek a bánya életében[szerkesztés]
Az egész pilisi-szénmedence területén ebben a bányában történt az első két, halálos kimenetelű baleset, mindkettő még 1891-ben; az egyik haláleset oka főteomlás, a másiké aknába zuhanás volt. Ugyancsak történt egy halálos – két bányász életét követelő – baleset 1897 nyarán is, amikor két vájár esett omlás áldozatául.
Az 1954-es bányaszerencsétlenség[szerkesztés]
A bánya az említett halálos balesetek mellett szerepet játszott egy olyan szerencsétlenségben is, amely közel öt és fél évtizeddel a bezárása után következett be. A tulajdonosok halála miatt gazdátlanná vált (egyébként is külföldi tulajdonú) bányavállalat ugyanis a bányaüzem felhagyásakor feltehetőleg nem gondoskodott kellő mértékben a felhagyott vágatok betömedékeléséről, talán a járatok térképezése és nyilvántartása sem zajlott minden szabályt kielégítő módon. Ezen mulasztások valamelyike lehetett az oka annak, hogy a Jóreménység-altáróból indított, az Antal-bányamezőben zajló vágatmélyítés során, 1954 nyarán a bányászok egy elfeledett, a nyilvántartásokban nem szereplő, vízzel telt járatba fúrtak bele, ahonnan körülbelül 40.000 köbméternyi víz ömlött be a Jóreménység-altáró járatrendszerébe. A vízbetörés miatt több mint 40 bányász rekedt a mélyben, akiket 3 napi munka árán tudtak csak kimenteni, és közülük hatan nem élték túl a szerencsétlenséget.[1]
Elhelyezkedése[szerkesztés]
Az akna és a hozzá tartozó lejtősakna egykori helyén nem ismert a felszínen semmilyen olyan létesítmény, vagy akár csak rom, maradvány, ami az egykori bánya itteni létezésére utalna. A rendelkezésre álló kevés térképi adatot a mai viszonyokkal összevetve az valószínűsíthető, hogy a bányaüzem helye a nagykovácsi Erdész és Tölgy utcák által határolt, jelenleg üdülőövezeti jellegű területen lehetett.
Az a tény, hogy egy, körülbelül az 1920-as és ’30-as évek határáról (vagy az 1930-as évek elejéről) származó turistatérkép lényegében ugyanerre a helyszínre lokalizálja a Magyar Turista Egyesületen belül működő Sasok társasága által létesített „Sasok otthona” menedékházat, felveti annak eshetőségét, hogy utóbbi valamelyik korábbi, itteni bányászati célú épület átalakításával, esetleg az építőanyagainak felhasználásával valósulhatott meg.
Források[szerkesztés]
- https://sites.google.com/site/pilisibanyaszat/zwierzinaakna Archiválva 2015. február 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Archivált másolat. [2015. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 5.)