Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Crossrail

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Kezdete: 2018. szeptember 19., vége: 2018. október 17.

Crossrail (A kiemelt státuszt megkapta: 2018. 10. 18.)[szerkesztés]

„Én, a jelölő, tanúsítom, hogy a jelölt szócikk megfelel a kiemelt szócikkekkel szemben elvárt olyan általános követelményeknek, amelyek a témában való szakmai jártasság nélkül is ellenőrizhetőek.”balint36 🚌 buszmegálló 2018. szeptember 19., 00:39 (CEST)[válasz]

Ugyan ez még csak egy épülő/még át nem adott vonal (egészen előrehaladott állapotban), rajta is van a megfelelő figyelmet felhívó sablon, de úgy gondolom, hogy most már nem jöhetnek olyan sűrűn váratlan események, hogy az veszélyt jelentene a kiemelt státuszára, ezért némi hezitálás után végül a jelölés mellett döntöttem. – balint36 🚌 buszmegálló 2018. szeptember 19., 00:39 (CEST)[válasz]

  • A cikk témája: London (és környéke) legújabb városi-elővárosi vasútvonala, Európa egyik legnagyobb projektje
  • A következő műhelyeket értesítettem: Közlekedésműhely, Vasútműhely
  • A cikk a várólistára került: 2018. szeptember 19., 00:39 (CEST)

A hozzászólások formája

{{tanú}}(?)  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom
{{megjegyzés}}(?)  megjegyzés
{{kérdés}}(?)  kérdés
{{szükséges}}(?)  Szükséges változtatás:
{{jó lenne}}  Jó lenne a következő változtatás:
{{megtörtént|1 = ~~~~}}  A változtatás megtörtént ~~~~

A teljesülést (alapesetben) csak az a szerkesztő igazolhatja, aki az igényt jelezte, mégpedig úgy, hogy a sablont aláírja {{szükséges|~~~~}} vagy {{jó lenne|~~~~}} formában.

Alternatíva: a „szükséges” vagy a „jó lenne” sablont arra is le lehet cserélni, hogy {{megtörtént|~~~~}}.

A kötött feltételek listája[szerkesztés]

(A feltételek áttekinthető formában, nem dobozba zárva itt olvashatóak: A tanúk által ellenőrzendő pontok áttekintése.)

Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk minden tekintetben eléri az általam ismert kiemelt cikkek általános színvonalát.

Kiemelt szócikkek

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Exxaghost vita 2018. szeptember 24., 18:10 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szajci pošta 2018. október 2., 15:01 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2018. október 15., 08:05 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Kemenymate vita 2018. október 15., 08:35 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Andrew69. 2018. október 15., 10:56 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2018. október 15., 18:37 (CEST)[válasz]
 A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom*feridiák vita 2018. október 8., 16:00 (CEST)[válasz]

Források[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • Az állítások és a források egymáshoz rendelése világos.
  • A cikk minden állításához hozzá van rendelve egy vagy több forrás, és
  • ezek a forrásmegadások elég részletesek ahhoz, hogy egy ellenőrzést lehetővé tegyenek.
  • A források megbízhatónak tekinthetőek.
  • A szúrópróba jellegű ellenőrzések azt mutatják, hogy a cikk tartalma levezethető a forrásokból.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.
  • A források cite-sablonokkal vannak megadva (pl. {{cite web}}(?), {{cite book}}(?) stb.)
  • Az internetes források linkjeinek működőképeseknek kell lenniük és a jelölt információt tartalmazó oldalra kell mutatniuk. (Indoklás: sok webes forrás tartalma gyakran jelentősen megváltozik.)

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Kemenymate vita 2018. október 15., 08:35 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Andrew69. 2018. október 15., 10:56 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2018. október 15., 18:37 (CEST)[válasz]

Teljes körű[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk teljes körű információt szolgáltat (a téma iránt érdeklődő, érettségizett laikusok szintjén)
  • A cikk eleget tesz a színvonalas cikkekkel szemben a cikkértékelésben támasztott követelményeknek.

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Exxaghost vita 2018. szeptember 24., 18:17 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom- Szajci pošta 2018. október 2., 15:02 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2018. október 15., 08:05 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Kemenymate vita 2018. október 15., 08:35 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Andrew69. 2018. október 15., 10:56 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2018. október 15., 18:37 (CEST)[válasz]
 A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom*feridiák vita 2018. október 8., 16:01 (CEST)[válasz]

Pártatlan[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk pártatlanul és súlyuknak megfelelően mutatja be a különböző nézeteket a témáról (vagy nincsenek ilyenek)

Semleges nézőpontWikipédia:A Wikipédia nem az első közlés helye

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Exxaghost vita 2018. szeptember 24., 18:20 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2018. október 15., 08:05 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Kemenymate vita 2018. október 15., 08:35 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2018. október 15., 18:37 (CEST)[válasz]
 A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom*feridiák vita 2018. október 8., 16:01 (CEST)[válasz]
  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom– Porbóllett vita 2018. október 17., 19:44 (CEST)[válasz]

Fejezetek, témák[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk a témára jellemző fejezeteket a Wikipédia konvencióinak megfelelően tartalmazza.
  • A résztémák aránya kiegyensúlyozott.
  • A cikk bevezetője a cikk címében foglaltak tömör, érthető és szabatos meghatározása, a szócikk összefoglalt, áttekintő jellegű tartalma.
  • A bevezető a WP:BEV-nek megfelel.

Formai útmutatóMintaszócikkek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Exxaghost vita 2018. szeptember 24., 18:33 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2018. október 15., 08:05 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Kemenymate vita 2018. október 15., 08:35 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2018. október 15., 18:37 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomPorbóllett vita 2018. október 17., 19:45 (CEST)[válasz]
 A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom*feridiák vita 2018. október 8., 16:01 (CEST)[válasz]

Megszövegezés[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk áttekinthető és jól tagolt, szövegezése világos és tömör, stílusa enciklopédikus, helyesírása korrekt.
  • A szócikk megfogalmazása teljes mértékben érthető egy, a területtel nem foglalkozó, érettségi szintű tudással rendelkező látogató számára.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.

A magyar helyesírás szabályaiHelyesírásÖnálló helyesírási irányelvHivatkozz és fogalmazz pontosan!

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szajci pošta 2018. október 2., 15:02 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2018. október 15., 08:05 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Kemenymate vita 2018. október 15., 08:35 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Andrew69. 2018. október 15., 10:56 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2018. október 15., 18:37 (CEST)[válasz]
 A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom*feridiák vita 2018. október 8., 16:01 (CEST)[válasz]

 Jó lenne a következő változtatás: @Balint36: Az alagutak szakaszban az Egy 6,4 kilométeres szakasz kifejezéssel lenne problémám, szerintem nem illik a mondatba így. Vagy legalábbis az egy mint kifejezés nem jó ennél. Az eredeti angol cikkben kettősponttal van elválasztva a magyar cikkben szereplő két külön mondat, így ha hasonlóképp lenne, maradhat az egy is. Röviden, ha lehet vagy kettősponttal legyen elválasztva a szakasz első két mondata, vagy másik lehetőségként szerintem át kellene fogalmazni a második mondatot. Köszönöm: LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2018. október 16., 15:32 (CEST)[válasz]

@LaSza: Összevontam. – balint36 🚌 buszmegálló 2018. október 16., 16:25 (CEST)[válasz]

Nevek és idegen szavak[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk a Wikipédia konvencióinak megfelelően írja a neveket és az idegen (eredetű) szavakat.

Kocsmafal (nyelvi)Wikipédia:Fordítási útmutatóKategória: Átírási irányelvek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Szajci pošta 2018. október 2., 15:01 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Kemenymate vita 2018. október 15., 08:35 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Andrew69. 2018. október 15., 10:56 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2018. október 15., 18:37 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomPorbóllett vita 2018. október 17., 19:45 (CEST)[válasz]
 A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom*feridiák vita 2018. október 8., 16:02 (CEST)[válasz]

Kategória, infobox, illusztráció[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk be van sorolva a megfelelő kategóriákba.
  • A szokásos infoboxokat tartalmazza (illetve nem kell hozzá infobox).
  • A szükséges illusztrációkat tartalmazza (illetve nem szükséges illusztrálni).

Formai útmutatóHogyan használd a kategóriákat?Kategorizálási módszerekKategóriajavaslatokHogyan használd a taxoboxokat?SablonműhelyEgységesített infoboxsablonok készítése és használataKéphasználati technikák

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Exxaghost vita 2018. szeptember 24., 18:36 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Szajci pošta 2018. október 2., 15:01 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2018. október 15., 08:05 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Kemenymate vita 2018. október 15., 08:35 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2018. október 15., 18:37 (CEST)[válasz]
 A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom*feridiák vita 2018. október 8., 16:02 (CEST)[válasz]

Linkek[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk elegendő számú belső hivatkozást tartalmaz, és ezek vagy pirosak, vagy rájuk kattintva valóban a megfelelő helyre vezetnek.
  • A Wikidata-hivatkozások a megfelelő cikkekre mutatnak, ha ilyen cikkek egyáltalán vannak.
  • A külső hivatkozások működőképesek és relevánsak a cikk szempontjából.

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Exxaghost vita 2018. szeptember 24., 18:40 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2018. október 15., 08:05 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Kemenymate vita 2018. október 15., 08:35 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2018. október 15., 18:37 (CEST)[válasz]
 A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom*feridiák vita 2018. október 8., 16:02 (CEST)[válasz]

Kötetlen rész[szerkesztés]

Itt lehet megbeszélni az egyik kötött feltételhez sem sorolható változtatási igényeket, a szócikk tartalmával kapcsolatos szakmai észrevételeket és javaslatokat.

@Exxaghost a szócikkekbe, írta észrevételeit, ezeket átmozgatom ide (lásd itt), hogy ne legyen elrejtve, és a válaszokat ne kelljen összebogarászni. – balint36 🚌 buszmegálló 2018. szeptember 23., 19:39 (CEST)[válasz]

Az építkezés kezdete inkább a bevezetőben mutatna jól: A bevezetőben is szerepel megemlítés szintjén, de kifejtve inkább valamelyik szakaszban lenne jobb helyen. – balint36 🚌 buszmegálló 2018. szeptember 23., 19:39 (CEST)[válasz]

A késések szakaszai az építésről nem mond semmit és inkább az ütemezésről szól: Igen, az ütemezésről, az építkezés ütemezéséről és késéseiről. – balint36 🚌 buszmegálló 2018. szeptember 23., 19:39 (CEST)[válasz]

Villamosítás: Ez után leegyszerűsítem. – balint36 🚌 buszmegálló 2018. szeptember 23., 19:39 (CEST)[válasz]

Igeidők: Mivel egy része még csak várható, ezért elkerülhetetlen, hogy a jövő idő is megjelenjen. Ügyeltem, hogy mindenhol a jó idő legyen, de ha valahol elkerülte a figyelmem, akkor mond meg, hol. – balint36 🚌 buszmegálló 2018. szeptember 23., 19:39 (CEST)[válasz]

 A változtatás megtörtént Exxaghost vita 2018. szeptember 24., 17:59 (CEST) Van benne két térkép, aminél lehetne magyarul a jelmagyarázat. – Exxaghost vita 2018. szeptember 24., 15:10 (CEST)[válasz]

Valahogy így gondoltad? – balint36 🚌 buszmegálló 2018. szeptember 24., 16:36 (CEST)[válasz]

Én a képet szerkesztettem volna, de ez egy szebb megoldás. Ügyes ! – Exxaghost vita 2018. szeptember 24., 17:59 (CEST)[válasz]

 megjegyzés Amiről meg tudtam győződni, aláírtam. Ám a fordítás, és a források értékelése egyelőre meghaladja a kapacitásaimat. – Exxaghost vita 2018. szeptember 24., 18:46 (CEST)[válasz]

Kitűnő cikk, kár hogy ilyen csekély az érdeklődés mostanában a kiemelési eljárás iránt.– Szilas vita 2018. október 15., 08:07 (CEST)[válasz]

Összesítés[szerkesztés]

  • Bájtok mennyisége munkapadra kerüléskor: 99 175
  • Bájtok mennyisége a kiemelési eljárás végén: 99 138
  • Nem történt a munkapadon 20%-nál nagyobb módosítás
  • Kezdet a munkapadon: 2018-09-19
  • Kezdet + 4 hét: 2018-10-17
  • Az esetleges hosszabbítás vége:

Az alábbi táblázat segítségével lehet a műhelymunka állását követni – feltéve, hogy a kiemelés résztvevői közül vállalkozik valaki a táblázat karbantartására.

A cél az, hogy minden számérték nullára álljon be a végén.

Feltétel A még hiányzó tanúsítványok száma

[m 1]

A még teljesítetlen szükséges változtatások száma

[m 2] [m 3]

#Összehasonlítás 0
#Források 0 0
#Teljes körű 0 0
#Pártatlan 0 0
#Fejezetek, témák 0 0
#Megszövegezés 0 0
#Nevek és idegen szavak 0 0
#Kategória, infobox, illusztráció 0 0
#Linkek 0 0
#Kötetlen rész 0
Megjegyzések:
  1. Az első számértéket csökkenteni kell eggyel, amikor valaki a megfelelő feltétel ellenőrzöttségét aláírásával tanúsítja.
  2. Ha valaki szükséges változtatási igénnyel lép fel, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket meg kell növelni eggyel.
  3. Ha egy szükséges változtatást az igénylője aláírásával kielégítően teljesítettnek igazolta, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket csökkenteni kell eggyel.

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!