Vita:Tetétlen

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a következő műhely(ek) cikkértékelési spektrumába tartozik:
Magyar településekkel kapcsolatos szócikkek (besorolatlan)
Földrajzi témájú szócikkek (születő besorolás)

Tisztelt Szerkesztőség! Magam is tetétleni születésű vagyok. Örömmel fedeztem fel, hogy az én kis szülőfalum is felkerült a világhálóra. Gratu7lálok és sok sikert kívánok minden tetétleninek. Bár régen elkerültem innen, úgy gondolom, hogy a közelmúltból sok érdekes és hiteles információval rendelkezem. ha erre igény van, ezeket az információkat szívesen a Tisztelt Szekesztőség rendelkezésére bocsátom. Magam sem vagyok már mai gyer5ek, hiszen 1944. szeptember 5.-én szüettem az akkori erzsébet utcán. (Ma Ady Endre utca. a régi öregek meg csak úgy emlegették, hogy a Nagy Kandi). A Tetétlen közelmúltjára vonatkozó ismeeteimet az anyai nagyapámtól, néhai Kardos Gyulától szereztem, aki 1885.-ben született Tetétlenen. Mint afféle versfaragó földműves ember megénekelte a galiciai és az erdélyi harcokat. Néhány verse az újságokban is megjelent. az 1920-as években a községi elöljáróságnak is tagja volt, évekig ő volt a község tiszteletbeli pénztárnoka. A nincstelenségből sikerült a módosab gazdák közé felküzdenie magát. Így aztánsaját bőrén is tapasztalhatta a Rákosi féle diktatúra "áldásait" Ennek ellenére, az unokái közül ketten is jogászok lettek: dr. Kardos Gyula és szerénységem, dr. Dobi Imre.sőt jogász lett az egyik dédunkája, dr. Kardos Éva is. Természetesen, nem hencegéssel és a család reklámozásával szeretném untatni a Tisztelét Szerkesztőséget. Tetétlen nevezetességei nem mi vagyunk, elsatnyult értelmiségiek, hanem az igazi "dógos" tetétleniek. Róluk beszélt és róluk írt "Kardos apó," a nagyapám. Ha ezzel a néhány mondsattal sikerült iránta felkeltenem az érdeklődést, szívesen rendelkezésre bocsátom az emlékezetemben megmaradt verseit és azokat a - nem mindíg vidám - elbeszéléseket, amiket tőle hallottam. Végezetül, sok sikert és minden jót kívánok minden tetétleninek! Kelt Kunszentmiklóson, 2006. március 24.-én

                         Tisztelettel:
                          dr. Dobi Imre
                          6090 Kunszentmiklós, gál sándor utca 24