Vita:Székelyszáldobos
Új téma nyitása
|
Ez a szócikk témája miatt az Erdély-műhely érdeklődési körébe tartozik. Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! | ||
| Születő | Ez a szócikk születő besorolást kapott a kidolgozottsági skálán. | ||
| Kevéssé fontos | Ez a szócikk kevéssé fontos besorolást kapott a műhely fontossági skáláján. | ||
| Értékelő szerkesztő: Hkoala (vita), értékelés dátuma: 2010. január 16. | |||
| |||
A falu nagyszülötje[szerkesztés]
Bartha Károly
(Székelyszáldobos, 1831. március 26. - 1920)
A hétfalusi csángók kultúrájának, történetének, nyelvének, életmódjának kutatója, az oktatásügy kiemelkedő személyisége. 1831-ben született Száldoboson, édesatyja olaszteleki református lelkész volt, kitől a kiváló könyvszeretetét örökölte. Öt éves korában már iskolába jár, hét évesen a székelyudvarhelyi református kollégiumba kerül. Tizenkét éves korában már pedagógusi oklevéllel rendelkezett. Reszt vett az 1848-49-as forradalomban, szabadságharcban. Mint tizedes a 10-ik honvédzászlóaljban szolgált. 1848 őszén a magyarsárosi csatában fogságba esett. Október 30-án a medgyesi császárpárti tanács halálra ítélte, de Gedeon tábornok az ítéletet börtönbüntetésre változtatta. A börtönből megszökött és Székelyudvarhelyre ment, ahol önként jelentkezett Gál Sándor dandárjához. 1949. július 2-án részt vett az uzoni és a kökösi csatában, ahol leleményességének köszönhetően meghiusította a cári csapatok azon tervét, hogy bekerítsék a magyar honvédséget. A világosi fegyverletételt követően rövid ideig bujdosni kényszerült. Elfogták, de gyenge egészségi állapota miatt elengedték. Vargyason és Uzonban tanított. 1858-tól a zajzoni iskola igazgató-tanítója, majd 1861 tavaszán Tatrangra került, ahol nyugdíjazásáig tanító, tanár és harminc évig iskolaigazgató. Neki köszönhető a tatrangi népoktatás akkori elismert szinvonala, az iskola 5 tanerőssé bővítése, a lakosság erkölcsi és gazdaségi gyarapodása. Hozzájárult a Népnevelési Egylet, a Barcasági Evangélikus Oskolaegylet, a tanítói dalárda szervezéséhez. 1871-ben a Brassóvidéki Néptanítók Egylete Vidéki Iskolatanácsának képviselője, 1874-ben a Tanügyi Bizottság tagja, 1884-ben ennek első alelnöke, 1875-ben pedig második alelnöke. Érdeme a tatrangi népkönyvtár létesítése és a nép olvasásra való rászoktatása.
1900. októberében 50 évvi tanítói szolgálat után nyugalomba vonult. Megérdemelt nyugalmát Csernátfaluban álvezte feleségével és Mari (Székelyné Bartha Mária) nevű állami óvónő lányával.
Életének utolsó négy évtizede a hétfalusi csángók szellemi felemelkedésének szolgálatában telt el. Az ő érdeme is a hosszúfalusi műfaragászati majd polgári iskola beindítása. Állandó munkatársa volt a Kolozsvári Közlönynek, a Reformnak, a Nemerének, valamint a pedagógiai szaklapoknak, melyekben több mint négyszáz dolgozata, nagyobb cikke jelent meg. Szoros baráti kapcsolatot tartott fel vele többek között Szarvas Gábor, Szinnyei József, Hermann Antal is, akik gyakran felkeresték tatrangi népes családja körében a szerintük legnagyobb csángó szakértőt, aki maga is azonosult ezzel a népcsoporttal.
Kolumbán Lajos így ír róla: "Büszke lehet a Székelyföld önzetlen fiára. Amint erőt kezdett érezni izmaiban, a hazáért harcolt, előbb karddal: vitézül, késöbb tollal és szóval: lelkesen."
Zágoni Jenő ezt írta róla a kovásznai Megyei Tükör 1981 évi február 7-iki számában: "Első helyen találjuk, ahol tenni, dolgozni kell a népért, a hazáért."
Föbb dolgozatai: Pályamunka a háziiparról; Az ismétlő iskola és annak olvasókönyve; Erdély közelmúltjából; A székely és a csángó kivándorlás; Közös sörs és rokonszenv, azaz a magyar és a lengyel nemzet; Hazánk alkotmányos fejlődése; Népiskoláink újraszervezésének nélkülözhetetlenségéről; Népiskolai tanterv és annak alkalmazásáról; Az iskolai fegyelemről; Szózat önmagunkhoz; Emlékbeszéd Molnár Viktor evangélikus lelkész felett; Mi a hivatása mai napság egy magyar néptanítónak?
Művei: A kökösi csata, A szerzetes honvéd, Versek 1848-ról.
Zajzoni Rab Istvánhoz címezte a következő versét:
Zajzoninak
Hogy szívednek édes dobbanása - Lelkületednek bár borús hevében, Hol ezer baj közt szűken nyílt az éden, Honolt a hon gondja oriása Lőn most egy új pálya viradása, S mirtus helyett, mik fejed oly szépen, Mint honom költőjének, dícsően Körítik: leend majd villogása Ottan Hymen kecses fűzérének, S így reád tán enyhébb napok jönnek, Függvén szép kedvesednek bájain. Oh hidd el: tisztelőd hű keblének Beljéből csak azért fakad ének, Mert ő is ring az öröm karjain.
1904-1919 között minden szilveszter éjjelén verset írt az elmúlt évről:
1918
Ki monja meg, mit hoz a jövendő?!... A múlt sivár, áldatlan vala. Ködfátyolban jött az új esztendő; Vihart rejt pirkadó hajnala. Légy védve oh magyarok hazája! Szálljon béke minden magzatára!
1919
Vészes volt a múlt, borongós s zavaros És jött rá egy új, egy sötét jelen reményt veszítve hányt-vetett a balsors, Oh! titkos műve mely zord, szertelen! Nincs tehát remény, nincs semmi kegyelem, Itt mi enyhítené a lét sérveit. Ki s mi zsongítna kínos helyzetünkben?... Az míg van s mi az? ... egyedül ... HIT.
Nyikó István