Vita:Magyarkanizsa

Ez a szócikk témája miatt a Földrajzműhely érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! Besorolatlan Ezt a szócikket még nem sorolták be a kidolgozottsági skálán. Nem értékelt Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján. Értékelő szerkesztő: ismeretlen

Az alábbit bele lehetne dolgozni a szócikkbe, a szerzőjétől, Darabán Tímeától explicit engedélyt kaptam rá. Az első megjelenése itt található: Toboz-25, 2000. december. SyP 2006. május 20., 10:30 (CEST)

Darabán Tímea dolgozata

NEKEM SZÜLŐHAZÁM Kanizsa

Kanizsa a közepes nagyságú kommunák sorába tartozik Bácska északkeleti csücskében. Kiterjedése 399 km2, tizenhárom településen élő lakosságának lélekszáma 30 668 (a városé 11 541), ezek 88 százaléka magyar. Kanizsához tartozik az ország legforgalmasabb határátkelője, a horgosi. Kanizsán van a tiszai folyami határállomás Magyarország irányában.

Írásos emlékek először 1093-ban említik a nevét (Cnesa, ejtsd: knesa). Később volt még: Kenesna, Neu Canisa, villa Canysa, Földvár, Ókanizsa, Magyarkanizsa, Stara Kanjiža. Kanizsa neve valószínűleg szláv eredetű, a knez, knezsev szavakból vezethető le. De arról nincs adatunk, hogy elsődlegesen mire vonatkozott: vízfolyást, például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét-e. Kedvező fekvésének hála, a vidéket már az őskorban is lakták. A mai városmag helyén korábban földvár állt. A népvándorlás korában a Marostól délre Kanizsánál volt az első rév, azaz átkelőhely a Tiszán. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy az ún. Tiszaparton, a mai Halász tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az emberi lakhely kialakulását a Tisza közelsége és gazdagsága, az átkelőhely tette indokolttá, illetve az északi-déli, nyugati utak kereszteződése.

A rómaiak idejében, a népvándorlás korában egy őrhely állhatott ezen a magaslaton, illetve egy erődítmény, földvár, amely a Kanizsa-patak torkolatát is őrizte, vagyis a későbbi Körösét. Anonymus, III. Béla névtelen jegyzője, azt írja krónikájában, hogy 896 táján Zuárd, Kadocsa és Bajta vezérek Kanizsánál keltek át a Tiszán, hogy a folyón túli területeket meghódítsák. A középkori okiratos források szerint Kanizsa királyi birtok volt, 1093-ban pedig a Pannonhalmi Benedek-rendi Apátsághoz került a Miroth nevű halastóval egyetemben. Ekkortájt a mai Budzsák városrész helyén egy másik település is létezett Szatmár néven, amely a Száva-Szentdemeteri Apátság (A mai Mitrovica) birtoka volt. A tatárjárás előtt a településnek az 1240-es összeírás szerint 27 háznépe, vagyis kb. 135 lakosa volt, foglalkozásukra nézve lovas jobbágyok, halászok, szekeresek stb. Aztán a tatárjárás, majd a törökdúlás idején településünk teljesen elpusztult, helyette a korabeli források is csak Feuldvárat, azaz Földvárat említik. A zentai csata idején Marsigli osztrák térképész tábornok is bejárta a környéket, és megalkotta a Földvár térképét, amelynek másolata a Halász téri emléktáblán is látható.

Kanizsa napja október 20-a: 1686-ban a keresztény hadak (köztük magyarok és szerbek) ezen a napon űzték ki egyesült erővel a törököket a Szeged és Zenta közötti térségből. A török uralom felszámolásával Kanizsa is a határőrvidék része lett, megerősített sáncként, ennek feloszlatása után 1751-ben pedig a Tiszai Korona (Kamara)-kerülethez csatolták. Ebben az időben hagyta el nagyszámú szerb lakosság, és települt át Bánátba, illetve Oroszországba. Helyükbe a Kamara 1753-tól kezdődően magyar lakosságot telepít az északi megyékből, akiknek jogállását az 1773-as rendeletek a szerbek jogaival kiegyenlítik. Kanizsa ezután Bács-Bodrog vármegye szerves részévé vált, nemsokára mezővárosi és révjogot is nyert.

Az elkövetkezendő másfél évszázad meghatározó volt városunk fejlődésében, hatékonnyá vált a mezőgazdaság, benépesültek a kanizsai közigazgatás alá tartozó puszták, mint Adorján, a mai Oromhegyes, Völgyes, Orom, Tóthfalu környéke, először szórványtanyák, majd tanyacsoportok formájában. Ekkor már vásártartás és a hetipiac is megillette (akkor is csütörtökön) Mária Terézia kiváltságlevele révén. Erőteljes fejlődésnek indult az ipar, szakmák és céhek honosodtak meg. Ezt a fejlődést a magyar forradalom és szabadságharc évei torpantották meg, a város 1849 folyamán kétszer is leégett, elpusztult, csak 110 ház maradt. A múlt évszázad második felében aztán minden újjáépült. Kialakultak fokozatosan a kerületek a Körös utca tájéka, a Központ, a Tópart, a Tiszapart, az Újváros végül a Falu, a mai I. kerület a Körösön túl.

A város XIX. századi történetében a nagygazdák, gazdag vállalkozók, kereskedők, iparosok játszották a vezető szerepet. Megalakult a Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület, beindultak az olvasókörök, szakszervezeti körök, megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven Népkert. Gőzmalmok létesültek az "Első gőz- tégla- és cserépgyár" (Grünfeld Herman alapította 1903-ban) a fűrésztelep, és ily módon álláshoz jutott a mezőgazdasági munakerőfelesleg is. Már ekkor hírnevet szerzett a kanizsai építőipar, kőműveseink, ácsaink, kubikosaink egész Közép-Európában dolgoztak. A XX. század első évtizedei még ütemesebb fejlődést hoztak. 1908-ban rendezett tanácsú várossá lép elő. 1912-ben megépült az új városháza, a gyógyfürdő, az új Szent Pál templom a XVIII. században épült, a nagytemplom is ekkor bővült, de az 1700-as években emelt görögkeleti templom is akkor kapta mai küllemét.

Az első világháború utáni trianoni békeszerződéssel került az SZHSZ-királysághoz. Az első világháború viharos változásokat hozott városunk sorsában is. A néhai városi közlegelő területére a kormány délszláv lakosságot telepített, így alakult ki Velebit és a későbbi Vojvoda Zimonjic, de más településkezdemények is kialakulóban voltak. Nagy, dinamikus változásokat hozott a második világháború, ám a város gazdasági, népességi szerkezete lényegében változatlan maradt egészen az 1960-as évekig. Ekkortájt indult be egy határozott fejlődés mind a mezőgazdaságban, mind az iparban. Elkezdődött az olajmezők kiaknázása, az úthálózat korszerűsítése, megépül az új tiszai híd, megszűnik viszont a vasúti forgalom Szabadka felé is, Zenta irányában is. A Tisza 1970. évi nagy áradása után új gátrendszer is létesült, és a város új településrésszel gazdagodott a Körös torkolati részének feltöltésével. A mai Kanizsát több hagyományos rendezvény jellemzi (futó- és úszómaraton, augusztus 20-ai újkenyér-ünnep, nyári és téli néprajzi és népzenei táborok, krizantémnapok, nemzetközi dzsesszfesztivál stb.). Ezek legrangosabbja, az Írótábor ihlette Kanizsa már-már elkopott díszítő jelzőjét: "a csönd városa".

Nemcsak a táj szépségét határozzák meg a természeti adottságok: a Tisza, a csatornák, a víztározók, az erdőségek, a szántók, a rét, a legelők, az északon húzódó homokvidék környezete és élővilága, hanem a fő gazdasági ágakhoz is ez szolgált alapul: a jó minőségű termőföld, az agyag, a kőolaj és a hévíz.

Kanizsai cserép és a horgosi paprika: ez a két közkeletű fogalom szemléletesen vall a község iparáról, amely ezen kívül gyárt: díszkerámiát, fal- és padlóburkoló csempét, szigetelőanyagot, fagyasztott élelmiszert, gyümölcsösládát, női lábbelit, konfekciót, söprűt, fémárut. Építőipara nagy hagyományra tekint vissza. A kereskedelemben az állami szektor mellé a magánszektor egyre nagyobb tőke birtokában zárkózik föl. A szintén kétszektoros mezőgazdasági termelésre épülő feldolgozóiparban a baromfitenyésztés és tojástermelés, a halgazdaság, illetve a húsfeldolgozás is említést érdemel.

A gyógyhatású hévizet hasznosítja a több mint 80 éves gyógyfürdő, amelynek keretében színvonalas szállodai és vendéglátóipari szolgáltatásokat is nyújtanak. A közművelődés úgyszintén nagy múltú: az első iskola 1700-ban létesült, 1840-ben már színtársulat működött, 1863-ban könyvtár létesült, 1867-ben pedig kisdedóvó. Ma a község korszerű oktatási és egészségügyi hálózattal rendelkezik. Kanizsa mindig megkülönböztetett figyelmet szentelt az oktatásnak és a művelődésnek. Itt alakult meg a mai Vajdaság szintjén is az egyik első óvoda, mindig fejlett volt az általános iskolai hálózat, az 1880-as években már tanonciskola működött, később, 1965-ben pedig mezőgazdasági iskola is létesült. Már az 1840-es években volt színház is. Ma a városnak van könyvtára, működik a Cnesa Oktatási-művelődési Intézmény, a művelődési egyesületek, a zeneiskola, és most van folyamatban az új színpad építése. Nagyon eredményes sportegyesületekkel is büszkélkedhetünk.

Kanizsa testvérvárosi kapcsolatot tart fenn Kiskunhalassal, Ferencvárossal és Budaörssel (Magyarország), Sepsiszentgyörggyel (Románia) és Királyhelmeccel (Szlovákia).

Kanizsa nevét öregbítették az innen elszármazott híres személyiségek is. A teniszcsillag Szeles Mónika anyai ágon származik innen, a sportújságíró Árok Ferenc edzője volt az ausztrál labdarúgó-válogatottnak, Nagy József mozgásművész ma Párizsban a Jel Színházat vezeti. Kanizsai születésű Tolnai Ottó költő, horgosi Aleksandar Tišma prózaíró. Horgosi származású a világhírű szemsebész, dr. Bacskulin József is. Neves festő volt Dobó Tihamér. A nemzetközi rangú múlt századi vízépítő mérnök, Beszédes József (1787-1852) is itt született, akárcsak Miloš Dimitrijević (1824-1896), a Matica srpska egykori elnöke, Tóbijaš Nincic, írói nevén Ozoray Árpád. Kanizsai (Csuka) Ferenc író, Koncz István, Tolnai Ottó költők, írók, Dobó Tihamér festő és sok más jelentős tudós és művész és még sokan mások.

Darabán Tímea

Kistérség

Javítottam néhány fogalmat.

• Kistérség: jelenleg Szerbiában kistérség nem létezik. Ezt Magyarországon vezették be nemrégiben. Magyarkanizsa, mint járás, leginkább a magyarországi kistárságre hasonlít, de mivel nem úgy hívják, ezért ezeket a fogalmakat töröltem.
• Község: a község szó a vajdasági magyarok körében mást jelent, mint Magyarországon. Magyarországon egy kisebb méretű települést szokás községnek nevezni, amely méretében / jeltőségében valahol a falu és a város között van. Ami szerbiában a község, az Magyarországon újabban a kistérségnek felel meg, viszont Szerbiában a községnek nagyobb a jelentősége, mint Magyarországon a kistérségnek. A Magyarországon is használatos szavak közül a községnek leginkább a járás felel meg. A kijavított helyek mindegyikén járást írtam, zárójelbe téve a község szót. Azért a járás került kívülre, mert a legtöbb magyar ember így ismeri ezt a fogalmat. És azért tettem zárójelbe a község szót, mert Magyarkanizsán a legtöbb magyar így használja. Megjegyzem továbbá, hogy a község szó ebbenm a jelentésében nem szerb, hanem vajdasági magyar, ezért az erre vonatkozó szerencsétlen megjegyzést töröltem. Úgy gondolom, hogy folyószövegben a szerb opština szót (ami tényleg szerb) nem kellene használni, ezért azt a megfelelő helyen zárójelbe helyeztem.
• Járás: ma Magyarországon ez az egység nem létezik, de a szerbiai község a magyarban járásnak felel meg. Ld. még a községnél leírtakat.
• Város: a szövegből töröltem a város szót, helyette az általánosabb települést írtam. Ennek az oka az, hogy míg Magyarországon valószínűleg minden bizonnyal Magyarkanizs amegkapná a városi rangot, Szerbiában igen kevés település büszkélkedhet ezzel. Hivatalosan tehát Magyarkanizsa nem város. Itt jegyzem meg, hogy a nálánál tízszer nagyobb Szabadka sem kapta meg a városi rangot (szokás is Szabadkát Európa legnagyobb falujának csúfolni). Felut viszont mégsem szerettem volna írni, mert a település hangulata egyáltalán nem falusias. (A falu ugyanis, azon kívül, hogy egyfajta közigazgatási fogalom, magában egyfajta olyan mellékjelentést, amelynek következtében esetleg az olvasóban téves képzetek alakulnának ki.)

Számomra a fentiekben összesen az a kérdéses, hogy a község vagy a járás kerüljön-e zárójelbe. A javaslatokat a fentiek figyelembe vételével szívesen várom.

Fcsaba 2007. szeptember 27., 12:37 (CEST)