Vita:Kékfestés

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kellene az elejére egy meghatározás, hogy mi is az a kékfestő. --Hkoala vita 2007. július 14., 16:19 (CEST) Igazad van, pótoltam. --213.197.82.159 2007. július 16., 15:25 (CEST) User:Kar MesterVálasz

A szerkesztői vitalapomra tett észrevétel áthozata[szerkesztés]

Kedves Elkágyé! Nagyon jónak tartom a két szócikket. Feltöltöttem néhány képet, ha jónak tartod, tedd be a megfelelő helyekre.

Talán meg kellene említeni, hogy a fából faragott dúcokat kiszorították az alakos réz szegekkel kivert formák, melyekről fényképeket is mellékeltem. Üdv: Kaboldy vita 2009. december 22., 19:58 (CET)Válasz

Tisztelt Szerkesztő!

Kérem,hogy a Tolnai Kékfestő Műhely és Múzeum nevét és honlapját frissíteni szíveskedjenek! Honlap cím www.kekfesto.com a nevünk pedig Tolnai Kékfestő Műhely és Múzeum! (A műhelyt egyébként KINTNER András alapította)

Köszönettel:

             Horváth Tibor népi iparművész

Olvasói bejegyzés a szócikkből[szerkesztés]

Tisztelt szerkesztő !

Győri Kékfestő műhelyünk kimaradt a felsorolásból. Honlapunk címe www.gyorikekfesto.hu

A Pápai Kékfestő Múzeumban 11 éve tartjuk a mesterségbemutatókat, saját műhelyünk 1906-óta működik.

Tisztelettel: Tóth Ildikó kékfestő népi iparművész

Stewe Feedback 2011. május 10., 08:38 (CEST)Válasz

Áthozva Stewe vitalapjáról:

Kedves Stewe, köszönöm jelzésedet, hogy a Győri Kékfestő Műhely kimaradt a felsorolásból. Úgy látszik, annak idején elkerülte a figyelmemet. Most pótoltam. Üdvözlettel --Elkágyé vita 2011. május 10., 12:15 (CEST)Válasz

Fájl:Indigo dyed children's wear.jpg[szerkesztés]

Vita indult a kép leírás pontosításáról a kocsmafalon, miszerint az illusztrált képen nagyüzemi másolat látható. – Szente vita 2012. július 20., 23:31 (CEST)Válasz

Egy másik szócikkből ideraktam — esetleg ebbe a cikkbe be lehetne olvasztani[szerkesztés]

Átemelve a Bódy Irén szócikkből[szerkesztés]

A kékfestés története [1] és technikája[szerkesztés]

A középkorban a kelmefestők elsősorban kolostorokban és városokban dolgoztak. Legismertebb képviselőik Magyarországon a 12-13. századi királyi telepítéssel érkező bajor, flamand, szász kézművesek voltak.

Egy másik egységet képviselnek a már említett „honi" divat textiltermékei, melyeken jelmondatok, címerábrázolások, feliratok jelentek meg. A Lánchíd képével zsebkendőket nyomtak, Széchenyi István arcképét is elkészítették névfelirattal együtt. Külön csoportot jelentenek a virágcsokrok, madarak, a terített asztal edény-ábrázolásai, ezeket a mintákat kötényekre és abroszokra használták. A szegélyminták a végáruk folyamatos mintáitól abban tértek el lényegesen, hogy ezeknek az elemeknek a használata egyéni ízléstől függött. A mester alkotókedvének, művészi hajlamának a függvénye volt, hiszen az egyes elemek összehangolását különös érzékkel kellett megtervezni. Igen ritkán, de előfordult néhány életképi ábrázolás is. Ilyenek például a bokron ülő papagáj, a szántó paraszt és hasonlók. Ezek a minták elsősorban zsebkendőkön és uzsonnaterítőkön jelennek meg, amelyek a 19. század végének és a 20. század elejének termékei. Érződik rajtuk, hogy nincs olyan művészi igényű készítő, aki az aktualizálást jó ízléssel tudná megoldani. A polgári ízlés is jelentősen hatott a kékfestő motívumok tervezésére és készítésére. Ilyenek voltak például a parkettás és kockás minták. Századunkban a megszűnő üzemek sorra eladták mintafáikat, ezzel meglehetősen elmosódtak, keveredtek a táji különbségek (ha egyáltalán voltak ilyenek), így ma már egy-egy tájegységről nehezen alkothatunk egységes képet. Az egyes mintákat jellegzetes vonalvezetésük, motívumaik alapján nevezték el leginkább a vevők, amit aztán maga mester, vagy a műhely alkalmazottai, de különösen a vásározó személyzet átvett, hogy könnyebben megértse a vásárlók kívánságát. A mintakönyv minden mester rendelkezésére állt, leggyakrabban maguk állították össze, vagy leginkább őseiktől örökölték. A megrendelés alapján vásárlók ebből választották ki az ízlésüknek megfelelő mintákat. Általában egy-egy kisebb mintadarabot ragasztottak be a könyvekbe, számozással ellátva. Rendszerint a számozás alapján jegyezték fel a megrendeléseket. A segédkönyvekbe írták be a hozott anyag mennyiségét, a minta számát és megbízó nevét. Elismervényként egy bárcát adtak, ennek azonos számozású párját varrták a festendő anyagra.

A legtöbb - leginkább végárukra használatos - elnevezés valamilyen növény, elsősorban virágmotívumot takar, mint például a margarétás, nagyleveles ágacskás, rozmaringos, szőlős, tulipános. A következő nagy csoportot az állatábrázolásokat megnevező minták alkotják, mint a birkaszemes, pulykás, tarajos, lúdszömes, katicabogaras. A geometrikus elnevezések is igen gyakoriak: négyzetpontos, kockás, csíkos, aprópöttyös, karikás. Az égi jelenségek csoportjában gyakori a kétholdas, napsugaras, üstökös, villamos minták. Valamilyen tárgyhoz való hasonlóság alapján is nagyon sok mintát neveztek el: patkós, koszorús, fülbevalós, darázsfészkes, legyezős, körmös. Előfordult a végárukon is, hogy több mintát együttesen használtak, a következő elnevezések is erre utalnak: csíkos-indás, pettyes-kockás, csíkos-karikás. A minták már jellegüknél fogva is meghatározták, hogy milyen ruhadarab készülhetett belőlük. A kötényekre rendszerint sarok- és szegély-, a szabadon maradt területekre pedig apró minták kerültek. A 20. század elején divatba jött, a férfiak által is viselt melleskötények már jellemzően csak aprómintásak lehettek: pettyesek, babosak, ágas-bogasak. A fejkendőkön is jellemző volt a szegélyminta. Közepe maradhatott üresen, de kerülhetett rá apró motívumokból felépülő mintázat is. Előfordult olyan is, hogy a szegélyminta elmaradt, helyébe pedig egy nagyméretű koszorúminta került. Ezt leginkább Nyugat-Magyarországon viselték. A szoknyák általában a blúzzal egyforma mintájúak voltak, de a szoknyák aljára rendszerint széles bordűr került. Szeged környékén az ilyen szoknyákat puccosnak nevezték. A piszkos munkát végző férfiak körében is nagyon népszerűnek számított a festő ing, ezek leginkább simafestőből készültek, csak ritkán kaptak apró mintázatot, ugyanez jellemezte a bő szárú gatyákat is. A zsebkendő használatáról a múlt század végéről vannak adatok. Ezeket rendszerint pontsorok, vonalcsíkok díszítették, de gyakran felbukkant a szarvasos sarokminta is. Napjainkban elsősorban a lakástextilek területén fordulnak elő a kékfestő anyagok, de ezek őseink házaiban is jellemzőek voltak. Idős asszonyok sokáig ragaszkodtak a gyászban a kékfestő ágyneműhöz, de praktikus volt az iparosok és a tanyasi legényszállások ágyhuzataként is. Gyakran használták ajtóbeakasztó függönynek, vásározó bugyorkendőnek is. Az asztalterítők köréből számos igen díszes-mintás darabot ismerünk. Díszes, virágos-indás szegélyük volt, belülre gyakran virágcsokrokat, közepére pedig koszorút nyomtak. Az ilyen darabok ma is igen közkedveltek a vásárlók körében, gyakran találkozunk velük éttermek asztalain is. Ugyancsak használatosak az olyan szalvéták, amelyek az abrosz mintázatát tükrözik vissza, valamint az ülőpárnák, amelyek leginkább apró mintákkal készültek és készülnek ma is. Függönyöket egykor elsősorban sötétítés céljára használták, ma inkább a díszítés szerepét töltik be. A napjainkban is dolgozó bácsalmási Skorutyák János árjegyzékén a következő termékek szerepelnek, amelyek a kékfestő mai használatát, funkciójának változását is jelzik: könyvjelző, ballagótarisznya, falinaptár, kefetartó, tűpárna, edényfogó lap, steppelt mellény. A fentiekből is látható, hogy amíg a kékfestés technikája évszázadok óta alig változott, addig funkciója nagy utat járt be, viseleti jellege háttérbe szorult és kisipar helyett inkább a népművészet kategóriájába sorolható. A viseleti funkció háttérbe szorulásával felerősödött a kékfestő anyag lakástextiliák körében betöltött szerepe. A még dolgozó mesterek ma népművészként tevékenykednek. Újra jellemzővé kezd válni a kompozíciós szerkesztést kívánó darabok készítése, melyek megkomponálásában az esztétikum mellett a hasznosság is szerepet kap. A mintázásnak ugyan vannak bizonyos szabályai, egy-egy motívumnak megvan a kompozícióban betölthető szerepe, de az egész megkomponálása az alkotó (a mester) egyéni ízlésének függvénye.

Folyamata[szerkesztés]
  1. Kifőzés: A fehér pamut anyagot forró, szappanos vízben forraljuk, hogy a szövés közben bekerült szennyeződéseket eltávolítsuk. A kifőzött anyagot ezután tiszta vízben kiöblítjük, majd hullámvonalban a belécezett padlásra teregetjük. Erre azért van szükség, mert a kifőzött anyagot a festék jobban megfogja.
  2. Mintázás: Kézzel, vagy géppel történik. Egy régi recept alapján készült, viaszos anyagot (az úgynevezett „pap”-ot) a fa nyomómintákkal visszük fel a fehér vászonra.A kézi mintázás előtt a fehér anyagon kirajzoljuk a minták helyét, ezzel elősegítve a kisebb kézi minták elhelyezését. A gépi mintázást pedig egy, a 20. század elején épült Perrotin nyomógép végzi.
  3. Festés: Külön recept szerint összeállított, 80-85 °C –os festékben történik.
  4. Lemosás: A festés után leoldjuk a vászonra rányomott védőréteget (a „pap”-ot)., ahol a vászon festetlen marad és láthatóak lesznek a fehér minták. Ezután tiszta vízben leöblítjük a felesleges festékanyagot és szennyeződéseket, majd itt is a teregetés következik.
  5. Keményítés: Forró burgonyakeményítőn vezetjük át az anyagot. Ezután ismét felteregetjük száradni.
  6. Mángorlás: A kikeményített vásznat finoman megnedvesítjük, hogy megereszkedjen és így könnyebben kisimuljon a mángorló alatt. Egyszerre két véget simítunk egy fahengerre feltekercselve. A többtonnás szekrényes mángorlónk, amely több mint százéves, még mindig használatban van, de a régi lóval való mozgatást mára felváltotta a villanymotoros működtetés.
  7. Összerakás: Miután megtörtént a mángorlás is, a kész anyagot méteresre hajtogatjuk és továbbvisszük eladásra vagy feldolgozásra.
  8. Feldolgozás: A kész kékfestő anyagból ezután elkészülnek a színtartó és mérettartó kékfestőtertítők, kékfestő szoknyák, kékfestő kötények és mindenféle használati és dísztárgyak.
Valószínű, hogy 'lopott' anyag. Nem tudom, mit lehetne kezdeni vele... – Holdkóros vita 2018. december 19., 04:02 (CET)Válasz