Szerkesztővita:Solymári/1947–1949 közötti magyar országgyűlési képviselők listája

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Solymári 1 hónappal ezelőtt a(z) A lista hibái témában

A lista hibái[szerkesztés]

A magyar Wikipédián az országgyűlési listakészítésnek vannak bizonyos hagyományai, amiket korábban - jól rosszul - próbáltunk követni. Ezekkel a hagyományokkal a lista jelen állapotában nagyon határozottan szakít. Hagyomány, hogy a megjegyzés rovatban a mandáum betöltésének időtartama alatt bekövetkezett változásokat jelöljük, így például a lemondást, megfosztást, halálesetet, más frakcióba való átülést stb. Hagyomány az országgyűlési tisztségviselők felsorolása. Az is hagyomány, hogy közöljük, hány képviselői hely volt az adott ciklusban.

  • A lista egyáltalán nem tartalmaz bevezetőt. Apróságnak tűnik, de úgy, hogy nem derül ki hány képviselői hely volt a ciklusban, olybá tűnik, mintha mind az 521 itt felsorolt képviselő egyszerre egyidőben ült volna a parlamentben. A bevezetőben tisztázható, hogy mettől meddig tartott ez a ciklus (mármint napra pontosan), és hány képviselői hely volt. Az előbbi ugyan a lap legalján a forrás linkjéből kiderül - ha valaki nagyon értőn és figyelmesen bogarássza az oldalt - de ezt akár a bevezetőben is meg lehetett volna említeni - bár kétségtelen tény, hogy ez a készítőnek legalább 10 - ha nem több - másodpercét elrabolta volna. Tudtommal egyébként 411 mandátummal nyitott ez a ciklus, tehát 110 képviselő később (valaki helyett) került be.
  • A nem létező bevezető egy mukkot nem szól arról, hogy e ciklus közben - 1948-ben - egyesült az MSZDP és az MKP, és jött létre a rosszemlékű MDP. A lista az emiatt bekövetkezett változásokkal egyáltalán nem foglalkozik, úgy tesz, mintha a történelem szempontjából egy jelentéktelen, említésre sem méltó intermezzo lenne. Megelégszik a jelölő szervezetek felsorolásával, ami annyiban biztos tévút, hogy például a (listában hibásan egyértelműsítő lapra linkelt) Bálint Antal (gazdálkodó) ugyan valóban SZDP-sként lett pótképviselő, de az országgyűlésbe már a pártegyesítést követően került be, vagyis az MDP-színeiben. Az, hogy erről egy mukk sincs, vagyis figyelmeztetés, hogy a lista adatait figyelően kell olvasni, félreértésekhez, hibás következtetésekhez vezethet az olvasó részéről. (Arról ugye nem is beszélve, hogy az a megjegyzés rovat pont azért van, hogy az ilyesmit részletezzük, tehát lett volna rá megoldás, hely, csak akarat nem.)
  • A választókerület oszlop már önmagában egy történelmi félreértés, hiszen nem a ma, vagy az 1848 és 1944 közt ismert választókerületekről van szó, hanem megyékről és országos listáról. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a megyék ész nélküli belinkelése során többször is sikerült az 1950-ben létrejött, tanácsrendszerre átállt megyéket linkelni (érted...? A ciklus 1949-ben ért véget). Pl. Adorján Józsefnél Heves-Nógrád van írva, és belinkelve az 1950-ben alakult Heves vármegye és Nógrád vármegye, ezzel szemben az eredeti forrásban Heves és Nógrád-Hont vármegyék van írva, és ezt kellett volna linkelni: Heves vármegye története és Nógrád-Hont vármegye. Különösen kiábrándító, hogy nincs két éve annak, hogy irgalmatlan sokat foglalkoztunk azzal, hogy a "vármegyésítést" hogy vigyük át a Wikipédián, és az érdektelenség és felszínesség itt most teljesen történelmietlenné és követhetetlenné tette azt a választási szisztémát, aminek a révén megtelt az országház ülésterme.
  • Végül a legfájóbb, amit már korábban szóvátettem: a megjegyzés rovat végig üres, összesen 521 olyan rubrika van a listában, amelyekbe egy betű sem került. Így nem derül ki, hány képviselőt fosztottak meg a mandátumától, hányan emigráltak, hányat vettek őrizetbe, az egész korszak tragédiájára, a kommunista hatalomátvételre jótékony homályt borít a szerző. Olyannak tünteti fel ezt az időszakot is, mint bármely későbbi, a szocialista korszakban lezajlott ciklus, ahol más változás nem történt, minthogy néhányan elhunytak a képviselők közül.

Ha valaki azt gondolná, hogy túlontúl maximalista vagyok, a történelem súlyos nehezéke, és az értően kezelendő folyamatok ellenére is a legjobban feldolgozott ciklusaink egyikéről van szó. Semmi másra nem lett volna szükség, mint az almanachból kiválasztani a megfelelő táblázatot, és átmásolni onnan az adatokat. Így például a választások után bekerült képviselők mandátumának kezdete, a pártot váltott és mandátumuktól megfosztott képviselők stb. Vagyis minden információ rendelkezésre állt volna ahhoz, hogy a ciklus súlyának megfelelő lista szülessen anélkül a kényszer nélkül, hogy ezeket folyószövegben kelljen leírni. Minden hiányosságot, minden lustaságból/érdektelenségből/értetlenségből kihagyott adatot egyetlen csonk sablonnal pótolt a lista összeállítója.

Ez egy olyan felületességgel és a történelem iránti szenvtelenséggel összeállított lista, hogy szívem szerint áttenném a feljavítóba. Pallor vita 2024. február 11., 16:45 (CET)Válasz

Szia! A legtöbb észrevételedet illetően igazat adok neked és szeretném helyrehozni a hibáimat. Viszont mostanság erre nem jut időm, ezért abban szeretnék segítséget kérni, hogy hogyan tudom saját allapra áttenni az anyagot. Eddig csak egyszer csináltam ilyet és akkor is segítséggel (már nem tudom, kiével, lehet, hogy akkor is te segítettél). Előre is köszönöm. Solymári vita 2024. március 31., 17:39 (CEST)Válasz