Szerkesztő:Rozika06

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bucsi Mariann (fotó: Puskás Richárd)

Bucsi Mariann[szerkesztés]

(Székesfehérvár, 1974. július 23.) magyar író

Mottója: "Szemlélődöm, megfigyelek, meghallgatok másokat - érzek, írok."

Egy görög szigeten él, harmóniában magával és a világgal.

Írásai az emberi természettel, a lélekkel, a jellemmel – időnként ez utóbbi hiányával foglalkoznak.

Bizonyos írásait kimondottan szemfelnyitogatónak szánja. Van, hogy tabukat dönget, van, amikor csak finoman karcolgatja a felszínt, van, hogy tükröt mutat.

Életút:[szerkesztés]

Bucsi Mariann többek közt vállalati tanácsadóként, coach/mentorként dolgozott, majd karrierjét nagyrészt feladva Thassos görög szigetére költözött, hogy az alkotásnak szentelhesse az idejét. Az elmúlt két évben számos pályázat nyerteseként publikált hazai magazinok hasábjain. A SHE Magazin állandó szerzője. Megdöbbentő erejű  novellája, a Helyettem az Algyői Könyvtár Jelek 2020 pályázatán első helyezést ért.

A Házassági évforduló című írását a mai napig a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján sok-sok helyen lehozzák.

A Pethes Mária által alapított Kontraszt független irodalmi és művészeti folyóirat rendszersen közöl írásokat tőle.

Első regénye 2021. szeptemberében látott napvilágot Ébredés címmel, mely méltán vívta ki az olvasók és a szakma elismerését egyaránt. A mű felkerült a Libri, a Bookline és a Book24 sikerlistájára is, és több médiumban is úgy fogalmaztak, hogy kultúrtönélemet írt. A regény mellé olyan ismert emberek álltak, mint Szabó Győző színész, Takács Nóra műsorvezető, Kiss Nemes Veronika sport szakpszichológus, pár- és családterapeuta, Zoltán Erika énekesnő. Az Ébredést a moly.hu oldalon, Magyarország legnagyobb könyvvéleményezős oldalán az Olvasók a 11-ik legjobb kortárs szépirodalmi regényként tartják számon.  

Második kötete az érintés 2022 áprilisában jelent meg és azonnal belopta magát az olvasók szívébe. A könyvhöz Palotás Petra írt fülszöveget és ajánlót.

Megjelent írásai:[szerkesztés]

  • Ébredés (2021) regény „Ninett gyerekkorától kezdve kiemelkedő tehetséggel ragadta meg az ecsetet, azonban az élet viszontagságai közt képtelen volt a művészetben kiteljesedni. Minden nehézség ellenére, immáron felnőttként, mégis varázslatos életszemlélettel gondol a világra. Számos balul sikerült párkapcsolt után végre úgy tűnik, megtalálta azt a férfit, akire vágyott. Tamás maga a megtestesült tökéletesség, látszólag valódi főnyeremény. Befolyásos üzletember, aki megszokta, hogy minden úgy történik, ahogyan ő akarja. Magabiztos és határozott ügyvéd, aki magánéletében is szereti átvenni az irányítást. A külvilág számára odaadónak és gyengédnek látszó férfiről hamar lehull az álca, ahogy fokozatosan egyre kegyetlenebb lesz védtelen feleségével. Egy kis híján Ninett halálával végződő tettlegesség után rég elfojtott emlékek lepik el Ninett elméjét, és a nő rádöbben, hogy csupán egyetlen esélye van, ha életben akar maradni. Vajon Ninettnek sikerül az, ami a legtöbb bántalmazott nőnek soha? El tud indulni az új élete felé, vagy még azelőtt a férje áldozatává válik, hogy egyáltalán megpróbálhatná?"
  • Érintés (2022) novelláskötet "Bucsi Mariann a sokakban mély nyomot hagyó megrázó regénye, az Ébredés után ezúttal egy más irodalmi műfajban mutatja meg magát: a hosszabb-rövidebb történetei rólunk szólnak: róla, rólam és Rólad is kedves Olvasó. Gyarló emberekről, akik az érzelmeik által vezérelve döntéseket hoznak, akaratlanul is vállalva azoknak a jó vagy éppen rossz következményeit. A novellák varázsa abban rejlik, hogy képesek kevés szóval sokat mondani. Nem kell mindig többszázoldalas regényt a kezünkbe vennünk, hogy megérintsen bennünket a drámaiság vagy éppen megsimogassa a lelkünket egy mozzanat. Szenvedély, odaadás, megbánás és megbocsájtás, hűtlenség, hitvesi fricska vagy éppen édes bosszú lapul meg a kötet soraiban. Formabontó szerkezet, váltott szemszögek, egymásba ívelő írások jellemzik az Érintést, amelyet egy finomlelkű, jó írói vénával megáldott kortárs szerző vetett papírra." /Palotás Petra/


Recenziók:[szerkesztés]

Pethes Mária, 23 kötetes költő, író, a Kontraszt független irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője: „Bucsi Mariann írói képességeihez, tehetségéhez nem fér kétség. Az az alkotó ember, aki nem öncélúan ír, hiszen minden problémát, társadalmi, szociális tragikus jelenséget bemutat, amit általában a szőnyeg alá szoktak söpörni. Nevét tanácsos megjegyeznünk, mert minden bizonnyal további sikereiről fogunk értesülni."


Pelesz Alexandra, Aranyokleveles és MANE nívódíjas írónő: „Mariann olyan empátiával és érzelmi intelligenciával rendelkezik, annyira finoman írja le a lélek minden apró rezdülését, hogy karaktereinek érzéseit a sajátomként tudom megélni. Tiszta szívemből ajánlom ezeket az írásokat pedagógusoknak, pszichológusoknak, terapeutáknak, szülőknek, és úgy összességében minden nőnek és férfinak, aki ebben a sokszor rideg világban tisztán akar látni és érezni."

További információ:[szerkesztés]

www.bucsimariann.hu

Források:[szerkesztés]

https://www.evamagazin.hu/parkapcsolatom/hazassagi-evfordulo-novella-nok-elleni-eroszak?fbclid=IwAR330m7CLvI3-ZqRE__obDCOerYTaBoFWWCcnyMpQGcu5IxTjdDeEWdjq_c

https://www.life.hu/kultura/20210715-bucsi-mariann-ebredes-konyvajanlo.html?fbclid=IwAR3w14OrkZA7Nml4ucXeEb_WcHiq08tviCcStkK2Nk9NKXD5s0z1HksQsMI

https://www.life.hu/eletmod/20220902-igy-segithet-az-irodalomterapia.html?fbclid=IwAR0ZzSGnGx3sDR3pfj3Q-WLehnFG3LhFPj-BAz7mwePls6mVe0CT85qFmQo

https://www.life.hu/eletmod/20220518-thaszosz-thassos-bucsi-mariann-irono-interju-she-ebredes-erintes-konyv.html?fbclid=IwAR3S718jYeBbf_38iUwauyuSZoU2EXA5wdwjxs9U1kSZlFBb9ilvG3uvG4k

https://she.life.hu/nofilter/20211124-a-ferjemnek-ket-enje-van-a-gyenged-es-a-bantalmazo.html?fbclid=IwAR1baPnaiewMwmimDijdHZ9IURDTq9gXn3xSlX15hG1O2U_NBGXrCtgrMPQ

https://www.youtube.com/watch?v=r0xZ8vcFQrU [[Kategória:Irodalom]] [[Kategória:Írók]]