Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2013-34-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A kislemez borítója
A kislemez borítója

Az Alejandro Lady Gaga amerikai énekesnő harmadik kislemeze harmadik, The Fame Monster című középlemezéről. A dal társproducere és szövegírója RedOne. Összességében egy közepes tempójú europop dal, emelkedő dallamívvel, melyben spanyol akcentust alkalmazott az énekesnő. A dal inspirációja Gaga számára a szex szörnyétől való félelme volt, és arról szól, hogy búcsút vesz eddigi szerelmétől. A kritikusok kiemelték az erős ABBA- és Ace of Base-hatásokat, és nagyrészt pozitív visszajelzéseket tettek a dallal kapcsolatban.

Az Alejandro még a hivatalos megjelenése előtt a negyvenedik helyen szerepelt a brit kislemezlistán, a magyar kislemezlistán pedig az ötödik helyet is sikerült elérnie a dalnak, az album megjelenését követő digitális eladások magas számának köszönhetően. A kislemez megjelenése után igen jó helyezéseket ért el Ausztráliában, Németországban, Svédországban és az Egyesült Államokban, ahol ezzel már zsinórban a hetedik Lady Gaga-kislemez került a legjobb tíz közé a Billboard Hot 100 listán. A dal első helyezést ért el Finnországban, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában, Csehországban és Magyarországon is. Az énekesnő előadta a dalt az American Idol kilencedik évadában, 2010. május 5-én. Ezen kívül számos alkalommal látható volt a The Monster Ball Tour nevű koncertsorozatán, melyen egy szexuálisan túlfűtött előadás keretében énekelte el.

A dalhoz tartozó videoklip 2010. június 8-án jelent meg, rendezője Steven Klein volt. A klipet Gagának a meleg barátai iránti szeretete és a melegek szerelme iránti csodálata ihlette. A videóban az énekesnő egy csapat katona társaságában látható, miközben énekel és táncol a dalra. Néhány jelenetben Gaga apácaként jelenik meg, egy ágyon fekszik, és leereszt a torkán egy rózsafüzért. Az ágyon egy félmeztelen férfi is látható, aki pisztolyt tart az egyik kezében. Több támadás is érte a videót sötét hangulata miatt, a Katolikus Liga pedig istenkáromlással vádolta az énekesnőt. Steven Klein később tisztázta a helyzetet, és elmondta, hogy a jelenet, amelyben Gaga lenyeli a rózsafüzért, a szentség befogadásának vágyát jelképezi.