Paulik Antal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Paulik Antal
Az Országgyűlés 2. szlovák nemzetiségi szószólója
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2018. május 8.
ElődFuzik János

Született1963. március 1. (61 éves)
Békéscsaba
PártOrszágos Szlovák Önkormányzat

Foglalkozáslevéltáros, köztisztviselő
IskoláiComenius Egyetem (–1986)

Paulik Antal (szlovákul Anton Paulik, Békéscsaba, 1963. március 1.) magyarországi szlovák levéltáros, köztisztviselő. 2006-ban a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal megbízott elnöke. 2018-tól az Országgyűlés szlovák szószólója.

Életpályája[szerkesztés]

Békési szlovák családból származik, az általános iskolát Kétsopronyban, illetve Békéscsabához járta ki, majd 1977-ben felvették a békéscsabai Szlovák Tanítási Nyelvű Gimnáziumba, ahol 1981-ben érettségizett. 1982-ben felvették a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kar történész szakára, ahol 1986-ban szerezte meg diplomáját. Ezt követően az Új Magyar Központi Levéltárban kezdett el levéltárosként dolgozni, majd 1989-ben a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központhoz ment, ahol tolmácsként tevékenykedett. 1996-ban került a közigazgatásba, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban volt előbb szlovák referens, majd osztályvezető. 1998-ban a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalba került főosztályvezetői beosztásban, az oktatási, valamint a magyarországi szlovákok és lengyelek ügyei tartoztak hozzá. 1999-ben szerzett közigazgatási szakvizsgát. 2006 végén Kiss Péter kancelláriaminiszter kinevezte a Hivatal megbízott elnökévé. Tisztségét az év végéig viselte, amikor a hivatalt beolvasztották a Miniszterelnöki Hivatalba. Paulik a MeH nemzeti és etnikai kisebbségi főosztályához került, ahol főigazgató-helyettesi beosztásban dolgozott. 2010-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi kapcsolatok főosztályának lett helyettes vezetője. 2012-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi főosztályának vezetését vette át, majd 2016-ban az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő egyházi és nemzetiségi támogatások osztálya vezetőjévé nevezték ki.

A rendszerváltás után aktív részese lett a magyarországi szlovák közéletnek. 1989-ben alapítói között volt a Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezetének, amelynek 1997-ig elnöke is volt. 2017-ben távozott az államigazgatásból, és az Országos Szlovák Önkormányzat kabinetvezetője lett. A 2018-as országgyűlési választáson a szlovák nemzetiségi lista első helyén indult, és ennek okán megválasztották az Országgyűlés szlovák nemzetiségi szószólójává.

Források[szerkesztés]