Pásztor László (zenész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pásztor László
Életrajzi adatok
Születési névPásztor László
Született1945. július 15. (78 éves)
Budapest
IskoláiBudapesti Corvinus Egyetem (1965–)
Pályafutás
Aktív évek1965
EgyüttesNeoton
Hangszergitár
DíjakHuszka Jenő-díj (2000)
Tevékenységalapító, együttesvezető
KiadókMagneoton
SablonWikidataSegítség

Pásztor László (Budapest, 1945. július 15. –) a Neoton együttes alapítója és vezetője, több tévéfilm és színdarab zeneszerzője, a Magneoton lemezkiadó alapítója, a Warner Music Hungary igazgatója, a Mahasz elnöke.

Élete[szerkesztés]

1945-ben született. Negyedikes gimnazista korában kezdett el gitározni. Az egyetemen előfelvételis volt, ezért előtte egy évet segédmunkásként dolgozott a kábelgyárban. Ebben az időben az Orkán együttesben játszott és Peppino di Capri számokat adott elő. Fellépéseik zömében Cinkotán és az Ikarus Művelődési Házban voltak.[1]

„Ős” Neoton[szerkesztés]

1965-ben kezdte meg tanulmányait a Közgazdasági Egyetem spanyol–orosz szakán a Budavox Híradástechnikai Külkereskedelmi Társaság ösztöndíjasaként. Végzés után ott is helyezkedett el, közben zenélt. Munkája gyakran járt külföldi utazással, ilyenkor a zenekarban Tátrai Tibor helyettesítette. Másfél év után a zenélést választotta hivatásának.[1] 1965. december 4-én az egyetem Mikulás-napi ünnepségére alapították Galácz Lajossal a Neoton együttest. 1968-ban Balázs Fecóval, mint billentyűssel kiegészülve a Nekem eddig Bach volt minden című számukkal megnyerték a Ki mit tud? vetélkedőt a zenekarok kategóriájában. Ebben az időszakban a Közgazdasági Egyetem klubjában próbáltak.[2] 1969 novemberében a Közgazdaságtudományi Egyetem Makarenko utcai[3] Kollégiumában megnyílt első klubjuk, ahol hetente adtak koncertet.[4] Együttese első nagylemeze 1971-ben jelent meg Bolond város címmel, amelyen valamennyi dalt Pásztor László és S. Nagy István írta.[5] 1971-ben a Neoton-együttes felállása a következő volt:[6] szólógitár és vezető: Pásztor László, dob: Rédey Gábor, basszusgitár: Som Lajos, ének: Galácz Lajos, orgona: Balázs Ferenc. Állandónak számító énekesük Karda Beáta volt,[7] akit később is Pásztor László menedzselt.[8]

Neoton Família[szerkesztés]

1974 nyarán találkozott össze a Neoton együttes a Kócbabák trióval, és közösen léptek fel a Tessék választani! műsorban. Az együttműködés sikeres volt, és ezt követően Neoton és Kócbabák néven közös koncerteket adtak.[9] Első közös lemezüket 1976-ban adták ki Neoton&Kócbabák címmel. 1977-ben létre jött a Neoton Família, a Kócbabák énekegyüttes bevonásával. Az együttes 1990-ben oszlott fel, ezt követően a régi tagok még két alkalommal, 1998-ban és 2005-ben álltak össze egy-egy nagykoncert erejéig.[10] A 2018-as Neoton-koncerten Pásztor László már nem vett részt.[11]

Magneoton[szerkesztés]

1990-ben Erdős Péter halála után a Neoton Família feloszlott.[12][13] Pásztor László ekkor Jakab Györggyel, Bardóczi Gyulával, Hatvani Emesével és Joós Istvánnal (Zoltán Erika menedzsere) megalapította a Magneoton lemezkiadót,[14] és mellette továbbra is zenélt Jakab Györggyel és Bardóczi Gyulával, egészen Jakab György 1996-ban bekövetkezett haláláig.[10] Emlékére Pásztor László és Bardóczy Gyula egy alapítványt hoztak létre a lassan már feledésbe merülő zenei stílus, a líra támogatására, amelynek Jakab György nagy mestere volt, úgy is, mint szerző, és úgy is, mint énekes. A díjat első alkalommal 2001-ben adták át.[15]

A Magneoton kiadó fő profilja a könyv-, hanglemez- és kazettakiadás volt. Ezenkívül alapvető feladatnak tartották a fiatal tehetségek felkutatását. Pásztor László a kiadó művészeti igazgatója lett. Olyan neveket és együtteseket menedzseltek, mint Zoltán Erika, a Napoleon Boulevard, az Old Boys, Pierrot, Zámbó Jimmy, Pál Éva, Karda Beáta, a Rapülők, Gergely Róbert, Szulák Andrea, Lui, Edda, Tátrai Band, a Unique és mások.[16] A Magneoton 1992-re piacvezető lett, és ebben az évben elnyerte az Év Kiadója címet.[17] A magyar sztárok menedzselését azt követően is folytatták, hogy 1993-ban a Warner Music Group felvásárolta őket, és Warner Music Hungary néven működtek tovább, amelynek ügyvezető igazgató tisztségét Pásztor látta el.[18] A Warner Music révén olyan külföldi előadók lemezeit adhatták ki, mint Madonna, Eric Clapton, Alanis Morissette, Faith Hill, The Corrs, R.E.M., Pantera, Cher, Scorpions, Chris Rea, Mike Oldfield és mások. A Warner Music idején adták ki a magyar előadók közül a TNT, a Sub Bass Monster, a FreshFabrik, a Heaven Street Seven és az Animal Cannibals lemezeit is. Létrehozták a nemzetközi szakemberek elismerését is kiváltó Aquarium nevű hangstúdiót, amely kulcsszerepet játszik a fiatal tehetségek felkutatásában, és a zenei produkciók gondozásában.[19]

1997-ben a Mahasz elnökévé választották.[20]

Családja[szerkesztés]

Felesége Hatvani Emese,[21] több mint száz Neoton-szám szövegének írója.[22] Két lányuk született, Patrícia és Noémi Virág,[23] akik a Neo Tones együttesben folytatták szüleik zenei hagyományait.

Szerzeményei[szerkesztés]

Több, mint 300 dal zenéjét szerezte és szövegének írásában vett részt.[24][25] Legnagyobb sikerű szerzeményei:

  • Holnap hajnalig
  • Don Quijote
  • Volt egy lány
  • Marathon
  • Karnevál
  • Ha elmúlik karácsony
  • Yoyo

Filmzenéi[szerkesztés]

Zeneszerzőként működött közre az alábbi filmeknél:[26]

  • Nyolc évszak (magyar tévéfilmsorozat, 1987)
  • Adj király katonát! (magyar filmdráma, 1982)
  • Pusztai emberek (magyar dokumentumfilm, 1981)

Színdarabhoz írt zenéi[szerkesztés]

Zeneszerzőként működött közre az alábbi színdarabnál:[26]

  • Szép nyári nap (2009)[27]

Díjai, elismerései[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Borzák Tibor (1988. október 28.). „Egy családregény eleje”. Magyar Ifjúság 32 (44), 36–37. o.  
  2. (1968. április 5.) „Neoton”. Magyar Ifjúság 12 (14), 15. o.  
  3. Ma Horánszky utca.
  4. (1969. november 28.) „Klubőrjáratunk”. Magyar Ifjúság 13 (48), 12. o.  
  5. (1971. augusztus 6.) „Bolond város Neoton”. Magyar Ifjúság 15 (32), 12. o.  
  6. Elek Lenke (1971. július 1.). „Neoton”. Ifjúsági Magazin 7 (7), 31. o.  
  7. (1972. január 7.) „Hat év Neoton”. Magyar Ifjúság 16 (1), 14. o.  
  8. Karalyos József (1989. június 1.). „A magánéletem: tabu”. Ifjúsági Magazin 25 (6), 31. o.  
  9. (1976. január 7.) „"Neotonék"”. Ország Világ 20 (1), 19. o.  
  10. a b Serfőző Melinda (2005. május 30.). „Újra együtt a Neoton Família”. Népszabadság 63 (124), 18. o.  
  11. „Nekem ennyi elég volt” – Ezért hagyta abba a zenélést a Neoton alapítója. blikk.hu, 2018. szeptember 28. (Hozzáférés: 2019. március 23.)
  12. Pásztor László. artisjus.hu. (Hozzáférés: 2019. március 20.)
  13. Neoton Família. koncertsziget.hu. (Hozzáférés: 2019. március 20.)
  14. (1990. május 19.) „Zenekör”. Képes 7 5 (20), 40–41. o.  
  15. (2001. április 24.) „Először adják át a Jakab Líra-díjat”. Népszava 129 (95), 13. o.  
  16. Koller Sándor (1990. október 26.). „Zenesztráda”. A Hét 35 (43), 8. o.  
  17. (1992. december 4.) „Az Év Kiadója: „Zöld Elefánt"”. Heti Pesti Riport 1 (26), 13. o.  
  18. (1998. április 14.) „Minimális milliók”. Reform 11 (15), 14–15. o.  
  19. Balogh Tibor: Warner Music Hungary. zene.net. (Hozzáférés: 2019. március 23.)
  20. Uj Péter (1997. október 21.). „Nem nagy kasza”. Népszabadság 55 (246), 10. o.  
  21. Selmeczy Attila (1978. február 11.). „A Neoton Família négy éve”. Népszava 106 (36), 10. o.  
  22. Hatvani Emese. zeneszoveg.hu
  23. Veres Dóra (2009. december 22.). „Fűszerezd meg önmagad!”. Népszabadság 67 (299), 9. o.  
  24. Pásztor László. discogs.com
  25. Pásztor László. songbook.hu
  26. a b Pásztor László zeneszerző. port.hu
  27. Szép nyári nap. Színháztörténeti Adattár
  28. Artisjus-díj Könnyűzene. artisjus.hu
  29. Fonogram 2015 Életműdíj: Pásztor László. fonogram.hu

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Csepeli Anna Mária (1986. március 14.). „Családi dolgok”. Magyar Ifjúság 30 (11), 33. o.  
  • Dám László. Pásztor László, Rockszámla. Budapest: Ifjúsági Rendező iroda (1987)