Olgyay Boldizsár
| Olgyay Boldizsár | |
| Született | 1779 Olgya |
| Elhunyt | 1834 (54-55 évesen) Pozsony |
| Állampolgársága | |
| Foglalkozása | katona |
| Kitüntetései | katonai Mária Terézia-rend (1809) |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Olgyai Olgyay Boldizsár (Olgya, 1779 – Pozsony, 1834)[1] magyar katonatiszt. A napóleoni háborúk során, az 1809. évi nemesi felkelésben, korabeli idegen szóval inszurrekcióban tüntette ki magát.
Életútja[szerkesztés]
A Pozsony vármegyei Olgya kisnemesi családjának tagja volt.[2] Már tizenhat évesen a 7. huszárezred közlegénye, később altisztje lett, 1800-ban pedig a Pozsony vármegyei inszurgens huszárezred hadnagyává lépett elő.[3] Ezt követően ismét a reguláris sereg őrmestereként szolgált, majd a napóleoni háborúk idején, 1809-ben századosi rangban vett részt a Pozsony vármegyei inszurgens csapatok szervezésében és irányításában.[4][5][3]
Az 1809. június 14-ei kismegyeri csata során azt a feladatot kapta, hogy a parancsnoklata alá tartozó lovasszázaddal, ötven emberrel megfigyelést végezzen az egyik szárnyon, az abdai Rábca-híd körüli sáncoknál. A tétlenségre kárhoztatott századot a francia csapatok elvágták a sereg többi részétől. Olgyay június 17-én úgy döntött, az ellenséget megkerülve csatlakozik a hadtesthez, de Koroncónál egy nagyobb francia lovasalakulat közeledésére figyeltek fel. A százados vakmerő, de fortélyos hadi tettre szánta el magát. Embereit a közeli erdőben szétszórta, a kürtösöknek pedig kiadta a parancsot, hogy folyamatosan fújják a riadójelet. Századának többi része ezt követően az erdő teljes hosszából előtörve vetette magát a közeledő ellenségre. A háromszáz francia meg volt győződve róla, hogy a magyarok az erdőben közeledő sereg elővédjét alkotják, ezért megfutamodtak. Harmincegyen estek fogságba, emellett az általuk kísért tábori pénztár és tizenhét társzekérnyi hadtáp is Olgyayék kezére került.[6][7][2][8][1][5]
Olgyay és emberei június 18-án hadifoglyaikkal és szerzeményeikkel diadalmenetben vonultak be Pestre.[8] Olgyayt a hadicsel után reguláris kapitánnyá léptették elő, és a Mária Terézia-rend lovagkeresztjével is kitüntették.[2][8][1][4][5] Ezt követően hazatért Olgyára, és hátralévő életében gazdálkodott.[3]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c A Pallas nagy lexikona: Az összes ismeretek enciklopédiája XVIII.: II. pótkötet (K–Z). Budapest: Pallas. 1900. 373. o.
- ↑ a b c A kis-megyeri (győri) csata története. Budapesti Hirlap, XVI. évf. 216. sz. (1896. augusztus 7.) 3–4. o.
- ↑ a b c Berkó István: Marsallbot a bornyúban. Magyar Katonai Szemle, XIV. évf. 3. sz. (1944) 214. o.
- ↑ a b Gyalókay Jenő: A magyar nemes insurrectio reformtervei 1797-től 1809-ig. Századok, LIX. évf. 1–3. sz. (1925) 129. o.
- ↑ a b c Harsányi Zsolt: Az Olgyayak. Pesti Hirlap, LXI. évf. 73. sz. (1939. március 30.) 7. o.
- ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája: A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának enciklopédiája: Pozsony vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Apollo. [1895]. 638–639. o.
- ↑ Magyar huszárok támadása franczia vadászok ellen, Győrnél. Hadtörténelmi Közlemények, VIII. évf. (1895) 556–557. o.
- ↑ a b c Czelesztin: Hősök emléke. Magyar Ujság, VI. évf. 288. sz. (1897. október 17.) 6–7. o.