Megyei labdarúgó-bajnokságok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A magyar labdarúgó-bajnokság jelenlegi rendszerében az NB III alatt a megyei bajnokságok találhatók, illetve a fővárosban a Budapest-bajnokság. Ezek a bajnoki osztályok a Magyar Labdarúgó-szövetség megyei igazgatóságainak hatáskörébe tartoznak (a korábbi megyei labdarúgó-szövetségek jogutódai). A bajnokságok első osztálya országos szinten a negyedosztálynak felel meg.

Korábban a legtöbb megyére két bajnoki osztály volt jellemző, manapság azonban legtöbb megyében három, néhányban pedig négy osztályban írják ki a bajnoki küzdelmeket (ez annak következménye, hogy az egykori járási, majd körzeti bajnokságok is átkerültek megyei hatáskörbe). Az egyes osztályok létszámáról, beosztásáról az illetékes megyei igazgatóság dönt. A megyei I. osztályú bajnokságok egycsoportosak, bajnokaik párokba sorsolva osztályozókat játszanak. A párharcok győztesei feljutnak az NB III-ba, ahonnan a kiesők saját megyéjük bajnokságába kerülnek. A megyei II., III., esetleges IV. osztály a csapatok létszámától függően lehet egycsoportos vagy területi alapon több csoportra felosztott. Az egyes bajnokságok győztesei egy osztállyal feljebb jutnak, a kiesők száma függ a csoportbeosztástól, illetve attól, hogy az adott megye bajnoka megnyeri-e az NB III-ért játszott osztályozót, és hogy hány megyebeli csapat esik ki az NB III-ból. A jogelőd nélkül alakuló új csapatok a legalsó osztályban (megyei III. vagy IV.) kezdik szereplésüket.

Bács-Kiskun[szerkesztés]

Bács-Kiskun megyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a II. osztály két, a III. osztály négy csoportra oszlik.

  • Megyei I. – 12 csapat
  • Megyei II.
    • Déli csoport – 13 csapat
    • Északi csoport – 12 csapat
  • Megyei III.
    • Dél csoport 13 csapat
    • Észak csoport 13 csapat
    • Közép csoport 14 csapat
    • Nyugat csoport 13 csapat

Baranya[szerkesztés]

Baranya vármegyében négy bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a III. osztály három csoportra oszlik.

Békés[szerkesztés]

Békés vármegyében nem volt elég nevező ahhoz, hogy megyei első- és másodosztályú bajnokságokat indítsanak, ezért egy ún. kvalifikációs bajnokságot hoztak létre. A 24 nevezett csapatot őszre "A", "B", "C" jelű kvalifikációs csoportokba osztották az előző szezonban elért eredményeik alapján. A csoportok első és utolsó 4 helyezettje továbbjut a Megye I. és Megyei II. "A" csoportokba. [1] A II. osztály ősszel egy, tavasszal 2, a III. osztály egy csoportra oszlik.

Borsod-Abaúj-Zemplén[szerkesztés]

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a II. osztály három, a III. osztály öt csoportra oszlik.

  • Megyei I. – 16 csapat
  • Megyei II.
    • Észak csoport – 16 csapat
    • Kelet csoport – 16 csapat
    • Közép csoport – 16 csapat
  • Megyei III.
    • Nyugat csoport – 7 csapat
    • Kelet csoport – 7 csapat
    • Észak csoport – 7 csapat
    • Dél csoport – 7 csapat

Budapest[szerkesztés]

Budapesten négy bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a III. osztály három, a IV. osztály négy csoportra oszlik.

  • BLSZ I. – 16 csapat
  • BLSZ II. – 16 csapat
  • BLSZ III.
    • 1. csoport – 14 csapat
    • 2. csoport – 13 csapat
    • 3. csoport – 14 csapat
  • BLSZ IV.
    • 1. csoport – 12 csapat
    • 2. csoport – 11 csapat
    • 3. csoport – 14 csapat
    • 4. csoport – 13 csapat

Csongrád-Csanád[szerkesztés]

Csongrád-Csanád vármegyében négy bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a IV. osztály két csoportra oszlik.

Fejér[szerkesztés]

Fejér vármegyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a II. osztály két, a III. osztály három csoportra oszlik.

  • Viszló Trans Megyei I. –16 csapat
  • Megyei II.
    • Thermovár Észak csoport – 12 csapat
    • Groupama Dél csoport – 13 csapat
  • Megyei III.
    • Aqvital Észak csoport – 11 csapat
    • Simix Üveg-Ásvány Nyugat csoport – 11 csapat
    • Horfer Serleg Dél csoport – 12 csapat

Győr-Moson-Sopron[szerkesztés]

Győr-Moson-Sopron vármegyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a II. osztály három, a III. osztály kilenc csoportra oszlik.

  • Megyei I. – 16 csapat
  • Megyei II.
    • Észak csoport – 14 csapat
    • Kelet csoport – 16 csapat
    • Nyugat csoport – 14 csapat
  • Megyei III.
    • Győr A. csoport – 16 csapat
    • Győr A. tartalék csoport – 16 csapat
    • Győr B. csoport – 13 csapat
    • Móvár csoport – 13 csapat
    • Csorna csoport – 16 csapat
    • Csorna tartalék csoport – 12 csapat
    • Sopron A. csoport – 8 csapat
    • Sopron A. tartalék csoport – 8 csapat
    • Sopron B. csoport – 8 csapat

Hajdú-Bihar[szerkesztés]

Hajdú-Bihar vármegyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a III. osztály két csoportra oszlik.

Heves[szerkesztés]

Heves megyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a III. osztály két csoportra oszlik.

Jász-Nagykun-Szolnok[szerkesztés]

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok.

Komárom-Esztergom[szerkesztés]

Komárom-Esztergom vármegyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a III. osztály két csoportra oszlik.

Nógrád[szerkesztés]

Nógrád vármegyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a III. osztály három csoportra oszlik.

Pest[szerkesztés]

Pest vármegyében négy bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a II. osztály két, a III. osztály három, a IV. osztály négy csoportra oszlik.

  • Megyei I. – 16 csapat
  • Megyei II.
    • Déli csoport – 16 csapat
    • Északi csoport – 16 csapat
  • Megyei III.
    • Északi csoport – 16 csapat
    • Keleti csoport – 16 csapat
    • Nyugati csoport – 16 csapat
  • Megyei IV.
    • Északi csoport – 12 csapat
    • Délkeleti csoport – 14 csapat
    • Délnyugati csoport – 9 csapat
    • Közép csoport – 9 csapat

Somogy[szerkesztés]

Somogy vármegyében négy bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a III., IV. osztály két-két csoportra oszlik.

Szabolcs-Szatmár-Bereg[szerkesztés]

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a II. osztály három, a III. osztály négy csoportra oszlik.

  • Tiszántúli Takarék Megyei I. – 16 csapat
  • Megyei II.
    • Pannónia Zrt. csoport – 15 csapat
    • Nyírerdő csoport – 16 csapat
    • Kelet-Magyarország csoport – 15 csapat
  • Megyei III.
    • Szabolcs csoport –11 csapat
    • Nyírség csoport – 12 csapat
    • Rétköz csoport – 11 csapat
    • Szamos csoport – 13 csapat

Tolna[szerkesztés]

Tolna vármegyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a III. osztály két csoportra oszlik.

Vas[szerkesztés]

Vas megyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a II. osztály két, a III. osztály három csoportra oszlik.

  • Megyei I. – 17 csapat
  • Megyei II.
    • Északi csoport 16 csapat
    • Déli csoport 14 csapat
  • Megyei III.
    • Körmend csoport – 16 csapat
    • Sárvár csoport – 15 csapat
    • Szombathely csoport – 16 csapat

Veszprém[szerkesztés]

Veszprém vármegyében négy bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a III. osztály öt csoportra oszlik.

Zala[szerkesztés]

Zala vármegyében három bajnoki osztályban küzdenek a csapatok, a III. osztály öt csoportra oszlik.

  • Megyei I. – 15 csapat
  • Megyei II. – 16 csapat
  • Megyei III.
    • Észak csoport – 15 csapat
    • Közép csoport – 16 csapat
    • Nyugat csoport – 14 csapat
    • Kelet csoport – 14 csapat
    • Dél csoport – 14 csapat

Források[szerkesztés]

  • Kvalifikációval indul a megyei fociidény (magyar nyelven). Békés Megyei Sport Extra, 2020. július 18. [2020. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 4.)