Lomniczi Béla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lomniczi Béla
Életrajzi adatok
Született1939. május 12. (85 éves)
Kisbér
Ismeretes mintállatorvos
Nemzetiségmagyar
Állampolgárságmagyar
SzüleiLomniczi Béla
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény		Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
Pályafutása
Kutatási területállatorvosi virológia és járványtan
Aktív időszak1962–2008
Tudományos fokozataz állatorvostudomány doktora (1984)
Munkahelyek
MTA Állatorvostudományi Kutatóintézetigazgató helyettes, tudományos tanácsadó
Tudományos publikációk száma100
Szakmai kitüntetések
  • Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Díj 1968.
  • Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Díj 1985.
  • MTA Állatorvostudományi Kutatóintézet Aujeszky-emlékérem 1993.
  • Országos Szabadalmi Hivatal Szabadalmi Nívódíj 1998.
Akadémiai tagságMTA levelező tagja (1987-1990)

Lomniczi Béla (Kisbér, 1939. május 12. –) akadémiai díjas magyar állatorvos, virológus, az állatorvos-tudomány doktora. Fő kutatási területe az egyes fertőző állatbetegségek járványtana, új védőoltások kidolgozása és vírusok genomszerkezeti vizsgálata, továbbá jelentős eredményeket ért el az Aujeszky- és a baromfipestis-vírusok kutatása terén.

Életútja[szerkesztés]

1953 és 1957 között végezte el a kisbéri Táncsics Mihály Állami Általános Gimnáziumot, ezt követően 1957-től 1962-ig a budapesti Állatorvostudományi Egyetem hallgatója volt. Diplomája megvédését követően, 1962-től 1967-ig az MTA Állatorvostudományi Kutatóintézetének elnöki ösztöndíjasa, később tudományos munkatársa volt. 1981 és 1985 között a kutatóintézet igazgatóhelyettesi tisztét töltötte be. 2008-ban nyugállományba vonult.

Kutatói pályája során számos tanulmányúton vett részt, így 1968–1969-ben az Aberdeeni Egyetem biokémiai tanszékének, 1975–1976-ban a londoni Nemzeti Orvoskutatási Intézet (National Institute for Medical Research), 1979–1980-ban a coventryi Warwicki Egyetem biológiai intézetének, 1983-ban, illetve 1985–1986-ban pedig a nashville-i Vanderbilt Egyetemi Orvostudományi Központ mikrobiológiai tanszékének volt meghívott kutatója.

Munkássága[szerkesztés]

Szakmai nézetei fejlődésére tanárai, Manninger Rezső és Koch Sándor mellett elsősorban Derek Burke (Aberdeen), John Skehel (London) és Tamar Ben-Porat voltak hatással. Munkássága elsősorban az állatorvosi virológia területén jelentős. Pályája kezdetén elsősorban a sertés gyomor- és bélgyulladásának kóroktanával, a fajhoz kötött természetes ellenálló-képesség virológiai hátterével foglalkozott.

1973-ban Vizsgálatok a vírussal kiváltható interferon termelésről címen védte meg kandidátusi értekezését,[1] 1984-ben pedig az állatorvos-tudomány doktorává avatták (értekezésének címe: A fertőző bronchitis vírus, a coronavírusok modelljének jellemzése).[2]

Tudományos pályafutása során 99 szaktanulmánya, 32 továbbképző és ismeretterjesztő cikke jelent meg, valamint egy ismeretterjesztő könyvet is közreadott (Vírusok, 1978),[3][4] emellett tagja volt három szakfolyóirat szerkesztőbizottságának is (Archives of Virology, 1981–1983 stb.). Négy, feltalálótársaival közösen fejlesztett vakcinaszabadalom fűzödik a nevéhez.[5]

Részt vett a hazai posztgraduális képzésben, amelynek során két kandidátusaspiránsnak és hat PhD-hallgatónak volt témavezetője.[6] 1998-tól 2007-ig Vírusok evolúciója címmel fakultatív tárgyat oktatott PhD-hallgatóknak.

Kutatásai[szerkesztés]

Pályája elején, az 1960-as években a vírusfertőzések során képződő vírusgátló fehérje, az interferon biológiai jelentőségével foglalkozott. Eltérően a korabeli várakozásoktól, arra a megállapításra jutott, hogy a vírus indukálta interferonnak aligha lehet szerepe a vírusok olyan fontos biológiai tulajdonságának a befolyásolásában, mint amilyen például a virulencia. Ennek az lehet az oka, hogy egyfelől a vizsgált modelleken az interferon inkább a sejtnek a vírusfertőzésre adott megkésett válasza, semmint annak szabályozója. Másfelől sok vírus kevéssé érzékeny az interferon vírusgátló hatásával szemben.[1]

Ezt követően négy fontos fertőző állatbetegség járványtanával és az ellenük való védekezéssel, valamint kórokozóik molekuláris biológiájával foglalkozott behatóbban.

Koronavírus-kutatásai

Az 1970-es évek közepén a koronavírus-csoport modellje, a csirkék fertőző bronchitisvírusa (FBV) genomjának fizikokémiai és biológiai tulajdonságait jellemezte, s kutatásai eredményeként három fontosabb megállapítást tett.

  1. Elsőként állapította meg, hogy az FBV genomja az addig ismert leghosszabb (legalább 8 millió dalton súlyú) folytonos, egyszálú és pozitív-értelmű (önmagában is fertőző és messenger-értékű) RNS-molekula (1-RNS+).[7]
  2. Ezek alapján a koronavírus-családot a vírusok Baltimore-féle (1971) információkifejeződési stratégián alapuló, család feletti taxonómiai kategóriákból álló genetikai rendszerének IV. osztályába tudta besorolni.[2][8]
  3. Mezei FBV-törzsek jelentős fokú genetikai variabilitását tárta fel, ami a koronavírus nagy evolúciós potenciáljára utalt, s ezt az újabb koronavírusok (SARS, MERS) felbukkanása is igazolta.[9]
Aujeszky-vírus-kutatásai
Lomniczi Béla laboratóriumi munka közben (1987)

Az 1980-as évektől a sertések Aujeszky (Ay)-betegségét okozó herpeszvírus (AyV) virulenciáját és immunizálóképességét meghatározó géneket vizsgálta, s az alábbi eredményeket érte el.

  1. Felfedezte, hogy az Aujeszky-betegség elleni immunizálásra világszerte használt élő, avirulens vakcinatörzsek genomjából közel 3 millió daltonnyi DNS-szakasz, a genom mintegy 3%-a hiányzik.[10] Ennek jelentőségéről megállapította, hogy a virulencia hiánya meglepő módon nem kizárólag e deléció következménye, hanem ahhoz további gének sérülése is hozzájárult, vagyis a virulencia többgénes tulajdonság.[11][12][13][14] Azonban az is kiderült, hogy bizonyos gének inaktiválódása miatt nemcsak a vírustörzs virulenciája mérséklődött, de ez a folyamat az immunizálóképességre is negatív hatással volt.[15][16]
  2. A poligénes virulenciacsökkenés biztonsági előnyeit megtartva, az egyik vakcinatörzsnek az immunitás kiváltásában fontos, de hibás génjét lecserélve fokozott védőképességű új vakcinatörzset állított elő és szabadalmaztatott.[17][18][5]
  3. Emellett inaktivált vakcinák készítésére alkalmas, ún. negatív immunológiai markerrel rendelkező vírustörzseket is előállított, s az ezekből készült oltóanyagok szintén kereskedelmi forgalomba kerültek (több know-how).[5][19]
  4. Több száz Aujeszky-herpeszvírus DNS-ének genetikai analízisével megállapították, hogy Európában tucatnyi területspecifikus DNS-markerrel rendelkező vírustörzs uralkodik, amely információ nélkülözhetetlen a vírusterjedés útjainak felderítésében. Ezek ismeretében hazai Aujeszky-vírus-mentes sertéstelepek befertőződését követően, vírus-DNS-re alapozott járványnyomozás segítségével, számos esetben feltárták a vírusbehurcolás forrását és körülményeit.[20]
Baromfipestis-kutatásai

Az 1990-es évektől kutatócsoportja[6] a baromfipestis- vagy hivatalos nevén Newcastle-betegség-vírus (NDV) járványtörzseinek csoportosításával, evolúciójával és a betegség elleni védekezéssel foglalkozott. Az e területen elért legfőbb eredményei a következők:

  1. Különböző kontinensekről származó és az 1930-as évekig visszanyúló, világ- és regionális járványokat reprezentáló több száz törzsből álló gyűjteményt hozott létre. Ezen NDV-törzsek és génbanki genomszekvenciák filogenetikai elemzése alapján tucatnyi genotípust állítottak fel, amelyek segítségével számos 20. századi járvány földrajzi eredete, terjedése, előfordulási kombinációi (járványok szuperpozíciói) és evolúciós élettartama vált felderíthetővé.[21][22][23][24][25][26][27]
  2. A módszerrel járó egyedi vírustörzs-azonosítás számos, tekintélyelven született „epidemiológiai mítosz” vagy tankönyvi tévedés revideálását tette lehetővé. Néhány példa: (i) Ellentétben azzal a hivatalos felfogással, miszerint a baromfipestis története az 1927-es newcastle-i kitöréssel vette kezdetét (innen az akkor még ideiglenesnek szánt elnevezés is), járványtörténeti és evolúciós adatokkal támasztották alá, hogy a kórkép már a 19. század első felében is ismert volt, például Magyarországon is.[28] (ii) A genetikai azonosítás leleplezte, hogy az egyébként rendkívül sikeres, történelmi ND-vakcinák némelyikének kifejlesztése nem úgy történt, ahogy azt feltalálóik több mint fél évszázaddal korábban leközölték.[29][30] (iii) Szemben az akkor uralkodó dogmával, egyetlen múlt századi európai járványról sem igazolódott, hogy azok kelet–nyugati irányban terjedtek volna. Sőt, épp az ellenkezője derült ki: a legkiterjedtebb világjárványokat okozó vírusokat (pl. az eredetileg Dél-Amerikából származó V. genotípust 1970-ben, vagy a dél-afrikai VIIb-t 1992-ben) éppenséggel a nyugat-európai járványkitörésekből másodlagosan hurcolták be Kelet-Európába.[24][25][26][27] (iv) Megállapították, hogy az 1980-as évek elején Nyugat-Európában felbukkant, majd onnan az egész világra szétterjedt új betegséget, a tenyésztett galambok önálló baromfipestisét egy szudáni csirkeeredetű NDV-törzs (VIb) kolonizációja és adaptációja indította útjára, majd az 1990-es évek végén egy másik (de még ismeretlen területi eredetű) csirkevírus is megtette ugyanezt az evolúciós lépést.[31][32]
  3. Filogenetikai és kladisztikai vizsgálatokkal kimutatták, hogy a csirkékben a járványt okozó, virulens NDV-törzsek evolúciós eredete kétféle.[33][34][35] Az egyik stratégia szerint – amely az immunizálás 1950-es évekbeli bevezetését megelőző időszakban, egymástól függetlenül, legalább három alkalommal fordult elő – a vad vízimadarakban honos ősi (primitív) és teljesen ártalmatlan (avirulens) vírustörzsek kolonizáltak immunológiailag fogékony (negatív) csirkeállományokat, ahol aztán a mesterséges tartás (zsúfoltság, stressz stb.) körülményei között virulenssé váltak (így keletkeztek az I., a II. és a III. genotípus virulens törzsei). A másik stratégiára az immunizálás elterjedése után kerülhetett sor: csirkében korábban már virulenssé vált törzsek valamelyikének sikerült immunis csirkéhez adaptálódnia, ezért leszármazottai jelentős evolúciós előnyre tettek szert: világszerte elterjedtek és területspecifikus módon divergálódtak. Az V–VIII. késői genotípusok mindössze egyetlen, immunitás áttörésére is képes ősből származnak.[33] Ma már világszerte szinte csak ezek uralkodnak, míg az immunitásra jóval érzékenyebb korai járványvírusok (I–IV. genotípus) csaknem mindenütt kipusztultak. Az utóbbi evolúciós stratégia azt is megmagyarázza, hogy a világ csirketartó országainak zömében az intenzív vakcinázás ellenére is miért vált endémiássá az ND. (E vizsgálatok 4 PhD-disszertációt eredményeztek.[6])
  4. Munkatársával kifejlesztett ún. élő vakcináját több mint harminc országban forgalmazzák.[5]
Madárinfluenza-kutatásai

A 2000-es években felbukkant pandémiás madárinfluenza-járvány kapcsán szakmai ismertetéseket tett közzé előadások[36] és cikkek[37][38][39][40] formájában, valamint egy PhD-témát is vezetett.[6][41]

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1987-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, székfoglalójának címe A DNS egy állatorvos kezében: Vizsgálatok az Aujeszky-vírus megbetegítőképességéről és járványtanáról címen tartotta meg 1987 októberében.[42] 1990. január 19-én akadémiai tagságáról lemondott. Tagja volt húsz tudományos bizottságnak, így például az MTA Állatorvos-tudományi Bizottságának, a Tudományos Minősítő Bizottság Állatorvosi Szakbizottságának, az OTKA Kollégiumnak, a FEFA Kuratóriumnak stb.[43]

1968-ban, majd 1985-ben elnyerte az Akadémiai Díjat. 1993-ban az Aujeszky-emlékérem, 1998-ban az Akadémiai Szabadalmi Nívódíj kitüntetettje volt.[43]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Vizsgálatok a vírussal kiváltható interferon termelésről Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben. Kandidátusi értekezés tézisei, 1972.
  2. ↑ a b A fertőző bronchitis vírus, a coronavírusok modelljének jellemzése Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben. Doktori értekezés tézisei, 1984.
  3. ↑ [1] Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT)
  4. ↑ [2] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Publikációk jegyzéke
  5. ↑ a b c d Lomniczi Béla találmányai. [2014. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 25.)
  6. ↑ a b c d [3] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Fokozatot szerzett hallgatók adatai
  7. ↑ Genome of infectious bronchitis virus. Journal of Virology, XXIV. évf. 1. sz. (1977) 99–107. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25. • Biological properties of avian coronavirus RNA. Journal of Genetic Virology, 36. sz. (1977) 531–533. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.
  8. ↑ Az evolúció szemétdombján: A vírusok genetikai rendszerei. Természet Világa, 29. sz. (1980)
  9. ↑ Oligonucleotide fingerprinting of ribonucleic acids of infectious bronchitis virus strains. Infection and Immunity, XXXII. évf. 3. sz. (1981) 1227–1233. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.
  10. ↑ Különböző virulenciájú Aujeszky-vírustörzsek megkülönböztetése DNS-ük restrikciós enzim analízisével. Magyar Állatorvosok Lapja, 37. sz. (1982) 651–654. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.
  11. ↑ Deletions in the genomes os pseudorabies virus vaccine strains and existence of four isomers of the genomes. Journal of Virology, XLIX. évf. 3. sz. (1984) 970–979. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.
  12. ↑ Genetic basis of the neurovirulence of pseudorabies virus. Journal of Virology, LII. évf. 1. sz. (1984) 198–205. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.
  13. ↑ Genome location and identification of functions defective in the Bartha vaccine strain of pseudorabies virus. Journal of Virology, LXI. évf. 3. sz. (1987) 796–801. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.
  14. ↑ Role of a structural glycoprotein of pseudorabies in virus virulence. Journal of Virology, LXI. évf. 12. sz. (1987) 4030–4032. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.
  15. ↑ Role of glycoproteins os pseudorabies virus in eliciting neutralizing antobodies. Virology, 154. sz. (1986) 325–334. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.
  16. ↑ Az Aujeszky-vírus virulenciájának genetikai alapjai. Magyar Állatorvosok Lapja, 49. sz. (1985) 7–12. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.
  17. ↑ Az Aujeszky-féle betegség elleni, fokozott antigenitású, genetikailag javított vakcinatörzs előállítása a K/61 jelű törzsből. Magyar Állatorvosok Lapja, 4. sz. (1998) 195–203. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.
  18. ↑ Az MNC+/10a jelű, Aujeszky-betegség elleni, élő vakcinatörzs hatékonysága sertésben. Magyar Állatorvosok Lapja, 9. sz. (1998) 515–522. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.
  19. ↑ A molekuláris biológia eredményei Aujeszky-betegség elleni vakcinák fejlesztésében. Magyar Állatorvosok Lapja, 45. sz. (1990) 459–465. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.
  20. ↑ Molecular epidemiology of Aujeszky’s disease in Hungary. In Vaccination and control of Aujeszky’s disease. Brussels; Luxembourg: (kiadó nélkül). 1989. 93–102. o. arch Hozzáférés: 2014. szeptember 25.  
  21. ↑ [4] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Genetic grouping of NDV strains. Arch. Virol.,1996
  22. ↑ [5] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben NDV-törzsek új csoportosítása. MÁL, 1996
  23. ↑ [6] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben NDV genotypes in recent European epizootics. Arch. Virol., 1998
  24. ↑ a b [7] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Two novel NDV genotypes in South Africa. Arch. Virol.,1999
  25. ↑ a b [8] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben NDV genotypes in Bulgaria. Epidem. Infec., 2002
  26. ↑ a b [9] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben NDV genotypes in Germany. Avian Pathol., 2003
  27. ↑ a b [10] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben NDV genotypes in the former Yugoslavia. Vet. Microbiol., 2003
  28. ↑ [11] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Egy régi vita a baromfipestisről. MÁL, 1998
  29. ↑ [12] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Origin of ND mesogenic vaccines. Avian Pathol., 2003
  30. ↑ [13] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben NDV vakcinák története. MÁL, 2008
  31. ↑ [14] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Extensive evolution of APMV-1 of pigeons. Virus Res., 2003
  32. ↑ [15] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Hazai galamb PMV-1 törzsek. MÁL, 2004
  33. ↑ a b [16] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Third genome size category of APMV-1. Virus Res., 2006
  34. ↑ [17] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben A baromfipestis története 1. MÁL, 2005
  35. ↑ [18] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben A baromfipestis története 2. MÁL, 2006
  36. ↑ [19] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Előadások 2004-2010
  37. ↑ [20] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben A madárinfluenza és baromfipestis. MÁL, 2004
  38. ↑ [21] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Az influenzák története a H5N1 kapcsán. MÁL, 2006
  39. ↑ [22] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Mégis kinek a vírusa? 1. Term. Világa, 2006
  40. ↑ [23] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Mégis kinek a vírusa? 2. Term. Világa, 2006
  41. ↑ [24] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Régi, hazai madárinfluenza-vírusok. MÁL, 2008
  42. ↑ [25] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Interjú - Levelező tagság. MÁL, 1987
  43. ↑ a b [26] Archiválva 2014. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben CV, 2014

Források[szerkesztés]

  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 802–803. o.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Lomniczi_Béla&oldid=26769262”