Leoninus (verstan)
Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok
hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.
Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés
gyűl a vihar serege: még lila s már fekete.
Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok
csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák.
Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor;
szél jön; csattan az ég; porban a púszta vidék.
Szép est a szerelemre: jövel kegyesem kebelemre;
sír és fél a világ: jer velem, árva virág!
Mikor ölembe kaplak, zörren az üveges ablak
hajtsd a szivemre fejed; künn az eső megered.
Sűrün csillan a villám; bús szemed isteni csillám.
Míg künn csattan az ég, csókom az ajkadon ég.
Ó bár gyújtana minket, egy hamuvá teteminket
a villám, a vihar: boldog az, igy aki hal.
(Babits Mihály: Új leoninusok)
A leoninus rímes-időmértékes versforma. Olyan disztichon, amelyben a verssor közepe rímel a verssor végével. Tágabb értelemben, minden rímekkel ellátott antik időmértékes versforma.
A bizánci költészetben fejlődött ki, amikor ez a késői görög költészet keleti hatások folytán megismerte a rímelést.
A magyar irodalomban[szerkesztés]
A magyar disztichon rímes változata a 16. században jelent meg a fiatal Heltai Gáspár csízióiban (1592).
A leoninus műfaji, esztétikai szerepe sokáig jelentéktelen volt, az idők folyamán ez a helyzete alig változott. A felvilágosodás idejében rangos költőink - rövid ideig tartó ingadozás után - szinte hadat üzentek ennek a formának.[1]
A 18. században a legnevezetesebb magyar alkalmazója Gyöngyössy János[2] és Édes Gergely (1763-1847) voltak, akik kedvelték ezt a formát, sok leoninust írtak.
Babits Mihály Új leoninusok című verse modern változata a versformának, ám korszakot nem nyitott.
„Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok
hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.”
Babits Mihály: Új leoninusok (részlet)
Irodalom[szerkesztés]
- Tolnai Vilmos: A leoninus. Tanulmány az irodalom és verstan köréből (Budapest, 1892)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ A magyar disztichon. [2014. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 3.)
- ↑ „...Gyöngyössy János (1741-1818), egy külföldi egyetemeket járt, nagy műveltségű, irodalomkedvelő földesúr volt, aki... távol élve az irodalmi harcoktól, játszani kezdett a versformákkal, és örömmel fedezte fel a hajdani bizánci költészetben kialakult, majd az iskolai latin költészetben sokfelé kedvelt, de minálunk mindaddig ismeretlen "leoninus"-t.” MEK
Források[szerkesztés]
- Hegedüs Géza: A költői mesterség Bevezetés a magyar verstanba (Trezor Kiadó, 1992) ISBN 963768512X
- Kislexikon [Tiltott forrás?]
