Kökény Róbert

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kökény Róbert
Született1969 (55 éves)
Jászberény
Állampolgárságamagyar
HázastársaNagy Ibolya
Foglalkozásafestőművész
SablonWikidataSegítség

Kökény Róbert (Jászberény, 1969 –) magyarországi cigány festőművész. Felesége Nagy Ibolya festőművész.

Életútja, munkássága[szerkesztés]

Általános és középiskolai tanulmányait Jászberényben végezte, a gimnáziumi érettségi után azonban továbbtanulni nem tudott, mert a szülők anyagi helyzete ezt nem engedte meg. Ambíciói pedig voltak, nagyon szeretett rajzolni, festeni, már kisiskolás korától kezdve számos képzőművészeti könyvet kölcsönzött a helyi könyvtárból, és azokból másolt. Időközben elkezdte az olajfestést, mely ma is kedvenc technikája. Erőssége a portréfestés, és nemcsak a külsőségeket ragadja meg, hanem sikeresen törekszik a karakterábrázolásra. A portrék mellett szívesen fest tájképeket, csendéleteket is, egyre több képét vásárolják meg. 1996-ban a budapesti Cigány Ház meghívta a balatonszemesi alkotótáborba, a továbbiakban szakmai kapcsolatot ápol a cigány művészekkel, és részt vesz csoportos kiállításaikon. Megrendelésre is dolgozik, fest egészen nagy méretű képeket is. 1987 óta kiállító művész, csak 1994-2000 közt nem állított ki, mert nem tartotta fontosnak. A 2009-es Cigány festészet című reprezentatív albumban megjelentették életrajzát és 22 portréfestményét, 1 csendéletét, 1 szakrális - és 4 szimbolikus képét, összesen 28 festményének reprodukcióját, ezek közt portrésorozatok is vannak, például a feleségéről, Ibolyáról festett 6 kép. Tudatosan is egy cigány művészeti arcképcsarnokká állnak össze a cigány művészekről festett arcképei.

A 2009-es Cigány festészet című albumba beválogatott képei[szerkesztés]

Portrék[szerkesztés]

  • Lesz, ahogy lesz (olaj, vászon, 100x100 cm, 2005)
  • Csipás (olaj, vászon, 40x60 cm, 2005)
  • Roma festők portréi : négy művész arcképe (olaj, farost, 2006-2007)
  • Roma festők portréi : újabb négy művész arcképe (olaj, farost, 2006-2007)
  • Roma festők portréi : újabb hat művész arcképe (olaj, farost, 2006-2007)
  • Feleségem, Ibolya : hat képből álló arcképsorozat (olaj, farost, 2007-2009)

Csendélet[szerkesztés]

  • Csendélet tányérral II. (olaj, vászon, 53x63 cm)

Szakrális kép[szerkesztés]

  • Ádám és Éva (olaj, farost, 60x80 cm, 1997)

Szimbolikus alkotások[szerkesztés]

  • Gondolat (olaj, farost, 80x60 cm, 1997)
  • A táltos (olaj, farost, 138x107 cm, 2004)
  • Átjáró (olaj, farost, 62x100 cm, 2005)[1]

Kiállításai (válogatás)[szerkesztés]

Egyéni[szerkesztés]

  • 1987 • Jánoshida
  • 1990 • Szolnok
  • 2000-2004 • Budapest • Eger • Nyíregyháza
  • 2005 • Muro drom (=Utam), Balázs János Galéria, Budapest

Csoportos[szerkesztés]

  • 2005 • Nőábrázolás a roma képzőművészetben, Balázs János Galéria, Budapest
  • 2007 • Mi arcunk (portrékiállítás), Balázs János Galéria, Budapest
  • 2009 • Köztetek, Balázs János Galéria, Budapest.
  • 2007 • Az emlékezés színes álmai : vándorkiállítás, PekingMagyar Nemzeti Galéria, Budapest
  • 2008, 2009 • Az emlékezés színes álmai, vándorkiállítás, SzolnokEgerPécsSalgótarjánMiskolcSzekszárd

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Cigány festészet : Gypsy painting : Magyarország 1969-2009 : a Cigány Ház Közgyűjteményéből : Hungary, 1969-2009 / [főszerk. ... Zsigó Jenő ; [szerk. ... Fris E. Kata]. Budapest : Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Romano Kher, 2009. 545 p. ill. Kökény Róbert életrajzát, képeit lásd 250-261. p. ISBN 9789638540874