International Baccalaureate

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
International Baccalaureate

Korábbi neve(i)International Baccalaureate Organisation
Alapítva1968. október 25. (55 éve)
SzékhelySvájc Genf, Svájc

Az International Baccalaureate weboldala

Az International Baccalaureate (IB), korábban az International Baccalaureate Organization (IBO), egy 1968-ban alapított nonprofit szervezet, melynek székhelye Genfben, Svájcban található.[1][2] Négy különböző programot ajánl diákoknak: a 15-19 éves korosztálynak az IB Diplomaprogramot és az IB Karrierprogramot, a 11-16 éveseknek az IB Középső évek programot, míg 3 és 12 év között az IB Első évek programot.[3] A szervezetnek jóvá kell hagynia az iskolák jelentkezését a programba, azok taníttatásához.

2007-es változtatások óta az IB megnevezés már a szervezetre, a programokra és a diplomákra is vonatkozik.[4]

Diplomaprogram[szerkesztés]

Az IB Diplomaprogram egy két éves program, amelyet 1969-ben mutattak be egy majdnem egy évtizedes kutatási és fejlesztési folyamat után, majd 1975-ben hivatalosan is elindították.[5] Az első éveiben csak angolul és franciául tanították a programot, de azóta a spanyol is a hivatalos tanítási nyelvei közé tartozik.[6]

Tantárgyak[szerkesztés]

Az alábbi tantárgyak tartoznak az IB Diplomaprogramba, a legtöbb elérhető alap és emelt szinten is. Nem minden tantárgyat tanít minden iskola. Minden tanuló kötelezett az első öt csoportból választani egy tantárgyat, majd egyet a hatodikból vagy egyet a harmadik és negyedik egyikéből.

A tárgyakat egytől hétig terjedő skálán osztályozzák.

Első csoport: Nyelv-, és Irodalomtan[7]

  • Nyelv A: Irodalom
  • Nyelv A: Irodalom és Nyelvtan
  • Irodalom és előadás (csak alapszint)

Második csoport: Nyelvtanulmányok[8]

  • Modern nyelvek
    • Ab initio Nyelv (csak alapszint)
    • B Nyelv
  • Klasszikus nyelvek
    • Görög
    • Latin

Harmadik csoport: Az Egyén és Közösségek[9]

  • Üzletvezetés
  • Közgazdaságtan
  • Földrajz
  • Világpolitika
  • Történelem
  • Informatika egy világközösségben
  • Filozófia
  • Pszichológia
  • Szociális és kulturális embertan
  • Vallások a világon (csak alapszint)

Negyedik csoport: Tudományok[10]

  • Biológia
  • Számítástechnika
  • Kémia
  • Design technológia
  • Fizika
  • Sport, edzés és egészségtudomány

Ötödik csoport: Matematika[11]

  • Matematika (AI): Alkalmazás és értelmezés
  • Matematika (AA): Elemzés és értelmezésmódok

A matematika tantárgyak közül általában az Elemzés és értelmezésmódok tantárgyat tartják a nehezebb és sokkal mélyebb tudást szükségeltető tárgynak, nagyban különbözik a kettő tartalma.[12]

Hatodik csoport: Művészetek[13]

Ez a csoport az egyetlen a diplomaprogramban, amelyik nem kötelező a tanulók számára.

  • Tánc
  • Zene
  • Film
  • Színház
  • Vizuális művészetek

Kétcsoportos tantárgyak

A Rendszerek és Közösségek környezetünkben tantárgy választható a harmadik és negyedik csoportban is, teljesíti mindkét csoport elvárásait.[14] Csak alapszinten tanulható.[14] Ugyanez igaz az Irodalom és előadás tantárgyra is, bár ez általában az első csoportban van feltüntetve.[15]

Elvárások[szerkesztés]

A diploma megszerzéséhez a következő programokon/tantárgyakban kell még részt vennie a tanulóknak, választott tárgyaik mellett:[16]

  • Hosszúesszé (Extended Essay) megírása: A tanulóknak egy maximum 4000 szavas esszét kell írniuk egy általuk választott témában
  • Theory of Knowledge (magyarul: A Tudás Elmélete) órákon való részvétel és az ahhoz kapcsolódó 1600 szavas esszé megírása, egy bemutató mellett
  • CAS-program (Kreativitás, Aktivitás, Szolgálat): a tanulók a három kategóriában folytonosan részt vesznek különböző programokon az IB két éve alatt. Teljesítéséért saját maguk felelősek

A diploma megszerzéséhez a következő kitételeket kell elérnie a tanulóknak:[16]

  • Legalább három (és maximum négy) emelt szintű tantárgy
  • Legalább hat tantárgy
  • Végső vizsgajegyek:[17]
    • Nem lehet egyes jegye egy tantárgyban se a tanulónak.
    • Maximum két kettest szerezhet egy tanuló.
    • Maximum három hármast vagy annál rosszabb jegyet szerezhet egy tanuló.
    • Legalább 9 pontot kellett szereznie alapszintű tantárgyaiból.
    • Legalább 12 pontot kellett szereznie emeltszintű tantárgyaiból.
    • Legalább 24 pontot kellett szereznie diplomáján.

Iskolák[szerkesztés]

Az összes IB-iskolával rendelkező ország és terület (2023. január 12-i adatok alapján)[18]
Ország Első évek Középső évek Diploma Karrier Iskolák
 Amerikai Egyesült Államok 634 735 947 159 1907
 Kanada 100 170 183 6 376
 Kína 161 66 157 3 264
 Ausztrália 151 47 82 1 214
 India 130 53 154 9 205
 Spanyolország 57 41 173 3 198
 Egyesült Királyság 25 27 91 43 120
 Mexikó 59 44 79 17 116
 Törökország 61 14 71 0 112
 Japán 55 34 66 0 105
 Németország 27 15 77 5 81
 Ecuador 20 21 77 0 80
 Peru 16 11 74 2 76
 Hongkong 41 16 37 7 70
 Indonézia 39 21 46 5 66
 Lengyelország 13 16 56 0 65
 Kolumbia 20 15 59 0 62
 Svájc 14 11 52 5 55
 Egyesült Arab Emírségek 32 24 49 17 54
 Argentína 6 2 52 0 53
 Brazília 25 10 52 0 51
 Costa Rica 2 3 49 0 49
 Oroszország 25 23 29 0 47
 Norvégia 21 20 25 1 43
 Egyiptom 20 12 36 1 42
 Olaszország 20 17 34 1 40
 Szingapúr 23 9 30 3 40
 Svédország 13 13 27 2 39
 Thaiföld 15 9 24 4 32
 Hollandia 11 19 23 5 32
 Dél-Korea 19 14 17 1 32
 Pakisztán 24 11 15 0 31
 Chile 14 10 25 0 29
 Malajzia 10 12 19 2 27
 Szaúd-Arábia 19 8 15 0 27
 Libanon 7 4 24 0 26
 Fülöp-szigetek 7 4 22 1 25
 Új-Zéland 15 4 13 0 25
 Franciaország 8 5 20 1 22
 Görögország 8 6 15 0 22
 Jordánia 11 14 20 2 21
 Dánia 5 5 17 0 20
 Finnország 3 4 16 1 19
 Vietnám 8 6 18 0 18
 Ausztria 5 6 17 1 18
 Katar 12 9 15 1 18
 Bahrein 2 2 16 1 16
 Csehország 2 1 16 1 16
 Marokkó 2 8 5 0 15
 Portugália 4 4 13 1 14
 Litvánia 2 3 12 0 14
 Tajvan 5 7 10 0 14
 Venezuela 1 2 13 1 13
 Kazahsztán 9 10 6 0 13
 Belgium 5 7 11 2 12
 Ghána 7 5 8 1 12
 Dél-afrikai Köztársaság 10 2 3 0 12
 Kenya 4 3 9 2 11
 Uruguay 2 4 9 1 11
 Románia 5 3 9 0 10
 Bulgária 1 2 9 1 10
 Magyarország 1 1 9 0 10
 Banglades 8 3 7 1 9
 Szlovákia 4 3 7 0 9
 Szerbia 2 2 7 0 7
 Lettország 3 3 6 1 7
 Azerbajdzsán 5 3 6 0 7
 Omán 6 5 5 0 7
 Irak 6 3 3 0 7
 Panama 3 2 6 0 6
 Szenegál 1 2 6 0 6
 Észtország 5 4 5 0 6
 Kambodzsa 4 3 5 1 6
 Horvátország 1 2 5 0 6
 Szlovénia 1 2 5 0 6
 Tanzánia 6 4 5 0 6
 Irán 3 3 3 0 6
 Ukrajna 1 1 5 0 5
 Mianmar 1 0 5 0 5
 Izrael 0 1 5 0 5
 Dominikai Köztársaság 0 0 5 0 5
 Írország 2 2 4 0 5
 Luxemburg 0 1 4 0 5
 Tunézia 3 3 3 0 5
 Észak-Macedónia 2 3 3 0 5
 Mauritius 2 2 3 1 5
 Nigéria 0 2 3 0 5
 Kuvait 4 2 2 0 5
 Nepál 4 1 2 0 5
 Koszovó 4 2 2 0 5
 Uganda 2 2 4 0 4
 Mongólia 2 1 4 0 4
 Kamerun 1 1 4 0 4
 Bosznia-Hercegovina 0 1 4 0 4
 Paraguay 0 1 4 0 4
 Salvador 1 1 4 0 4
 Ciprus 0 0 4 0 4
 Guatemala 0 0 4 0 4
 Mozambik 3 2 3 0 4
 Üzbegisztán 3 2 3 0 4
 Kongói Demokratikus Köztársaság 2 2 3 0 4
 Kajmán-szigetek 3 0 1 0 4
 Grúzia 3 2 4 1 4
 Albánia 2 2 3 0 3
 Bahama-szigetek 3 1 3 1 3
 Bermuda 0 1 3 1 3
 Örményország 1 1 3 0 3
 Togo 1 1 3 0 3
 Makaó 1 1 3 0 3
 Bolívia 1 0 3 0 3
 Etiópia 1 0 3 0 3
 Zambia 2 1 3 0 3
 Botswana 2 1 2 0 3
 Gabon 2 1 2 0 3
 Nicaragua 1 1 2 0 3
 Palesztina 1 1 2 0 3
 Fidzsi-szigetek 2 2 2 0 2
 Puerto Rico 2 2 2 0 2
 Szudán 2 1 2 0 2
 Kirgizisztán 1 1 2 0 2
 Montenegró 1 1 2 0 2
 Andorra 0 1 2 1 2
 Elefántcsontpart 0 1 2 0 2
 Málta 0 0 2 1 2
 Brunei 0 0 2 0 2
 Burkina Faso 0 0 2 0 2
 Jamaica 0 0 2 0 2
 Angola 1 1 1 0 1
 Barbados 1 1 1 0 1
 Brit Virgin-szigetek 1 1 1 0 1
 Laosz 1 1 1 0 1
 Malawi 1 1 1 0 1
 Srí Lanka 1 1 1 0 1
 Zimbabwe 1 1 1 0 1
 Guernsey Bailiffség 0 0 1 1 1
 Jersey Bailiffség 0 0 1 1 1
 Monaco 0 0 1 1 1
 Amerikai Virgin-szigetek 0 1 1 0 1
 Curaçao 0 1 1 0 1
 Honduras 1 0 1 0 1
 Madagaszkár 1 0 1 0 1
 Namíbia 1 0 1 0 1
 Antigua és Barbuda 0 0 1 0 1
 Kuba 0 0 1 0 1
 Eritrea 0 0 1 0 1
 Fehéroroszország 0 0 1 0 1
 Guam 0 0 1 0 1
 Izland 0 0 1 0 1
 Lesotho 0 0 1 0 1
 Man sziget 0 0 1 0 1
 Mali 0 0 1 0 1
 Niger 0 0 1 0 1
 Pápua Új-Guinea 0 0 1 0 1
 Ruanda 0 1 1 0 1
 Sint Maarten 0 0 1 0 1
 Szváziföld 0 1 1 0 2
 Kelet-Timor 1 1 0 0 1
 Trinidad és Tobago 1 1 0 0 1
 Anguilla 1 0 0 0 1
 Salamon-szigetek 1 0 0 0 1
Összesen 2115 1774 3521 311 5465

IB-iskolák Magyarországon[szerkesztés]

Az IB először 1992-ben jelent meg Magyarországon, azóta tíz iskolában tanítják különböző programjait az országban.[19] A tíz iskolából kilencben lehet IB-diplomát szerezni:[19][20]

Vitás esetek[szerkesztés]

2020-as vizsgaeredmények[szerkesztés]

Az IB-t kritizálták a 2020-as májusi és novemberi vizsgaidőszakok során is. 2020 márciusában bejelentették, hogy a Covid19-pandémia következtében 2020-ra lemondják a vizsgákat.[31] Azt írták, hogy ehelyett a végső eredményeket a tanulók addig elért eredményei, a tanárok által jósolt jegyek és az iskola korábbi eredményei alapján fogják kiszámolni. Az IB egy szóvivője a következőt nyilatkozta: „A végső jegyek hivatalossá tétele előtt ezt a folyamatot oktatási statisztikai szakértők tesztelték és biztossá tették, hogy a metódus robusztus volt. Összehasonlították az elmúlt öt év eredményeivel is.”[32] 2020 júliusában az IB kiadta a 2020-as májusi vizsgaidőszak eredményeit. Több ezren aláírtak egy petíciót, hogy a szervezet adjon ki egy egyértelműsítést a jegyekkel kapcsolatban, hogy ingyen lehessen kérni új jegyek kiadását és, hogy legyen lehetőségük a diákoknak megírni a teszteket.[33] Az IB erre azzal válaszolt, hogy alaposan meg fogják vizsgálni az eredményeket.[34]

Azt is megkérdőjelezték sokan, hogy az iskola eredményeinek felhasználás milyen hatással van és mennyire előnytelen alacsony bevétellel rendelkező területekre és kisebb iskolákra.[35][32][36]

2021-es vizsgaidőszak és eredmények[szerkesztés]

2020 augusztusában a pandémia miatt az IB bejelentette, hogy nagy változtatások jönnek a 2021-es vizsgaidőszakra.[37] Több vizsgát is eltávolítottak az elvárások közül különböző tantárgyakból, más esetekben pedig lerövidítették őket, vagy eltávolítottak felesleges szekciókat a tantervből (ezt a 2022-es vizsgaidőszakra is továbbvitték).[38] 2021. február 4-én az IB bejelentette, hogy két lehetőséget ad régió szerint az iskoláknak: ahol lehetséges a vizsgák biztonságos lebonyolítása, ott azoknak meg kell történniük. Ezt nevezték a „vizsga útnak.” Az „alternatív út” szerint pedig az előző évhez hasonlóan korábban megszerzett és tanárok által jósolt jegyek szerint adtak eredményeket.[39] Több diák is úgy nyilatkozott, hogy a vizsgák rossz hatással lehetnek mentális egészségükre a körülmények között és esetlegesen negatív befolyással lehetnek egyetemre való felvételükön. Azt követően is kritizálták az IB döntését, miután a Cambridge is lemondta az IGCSE és az A-levels vizsgákat.[40][41][42][43][44]

2021 elején az IB bejelentette, hogy Paula Wilcock, a vizsgákért felelős igazgató eltávozik pozíciójáról.

Egyéb problémák közé tartozott a jegyek inflációja, az átlag 29 pontról 33 pontra emelkedett az évben.[45]

Híres emberek, akik részt vettek a programon[szerkesztés]

  • Randa Abdel-Fattah, író, diplomáját az Ausztrál Nemzetközi Akadémia tanulójaként szerezte.
  • George Miller (Joji), énekes, dalszerző, producer, író, korábban internetes személyiség, diplomáját a japán Kanadai Akadémia tanulójaként szerezte.
  • Olajide Olatunji (KSI), énekes, dalszerző, ökölvívó, YouTube-személyiség, üzletember.
  • Douglas Alexander, a brit Munkáspárt politikusa és korábban a Külügyminisztérium egy minisztere, diplomáját a kanadai Pearson College UWC tanulójaként szerezte.
  • Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke, a kanadai Liberális Párt vezetője, diplomáját a Collège Jean-de-Brébeuf tanulójaként szerezte 1991-ben.
  • Nadiem Makarim, Indonézia Oktatási, kulturális, technológiai és kutatási minisztere, a Gojek alapítója, diplomáját a United World College of South East Asia tanulójaként szerezte.
  • Khairy Jamaluddin, maláj politikus, diplomáját a United World College of South East Asia tanulójaként szerezte.
  • Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője, Svájcban tanult, de diplomáját nem kapta meg.
  • Maudy Ayunda, indonéz énekes, diplomáját a Jakartai Brit Iskola tanulójaként szerezte.
  • Marina Diamandis, walesi zenész, diplomáját a görög St. Catherine’s British School tanulójaként szerezte.
  • Gael García Bernal, színész, diplomáját a Edron Akadémia tanulójaként szerezte.
  • Hoside Akihiko, asztronauta, diplomáját a United World College of South East Asia tanulójaként szerezte.
  • Raíja bint Husszein hercegnő, Jordánia Husszein királyának lánya, diplomáját a United World College of the Atlantic tanulójaként szerezte.
  • Lauren Jauregui, kubai-amerikai énekes, dalszerző, táncos, a Fifth Harmony korábbi tagja, diplomáját a Carrollton School of the Sacred Heart tanulójaként szerezte.
  • Ken Jennings, amerikai kvízműsor szereplő, a Jeopardy! rekordtartója, diplomáját a Seoul Foreign School tanulójaként szerezte.
  • Robbie Kay, színész, diplomáját a Houstoni Brit Iskola tanulójaként szerezte.
  • Kesha, amerikai énekes, diplomáját a Brentwood Középiskola tanulójaként szerezte.
  • Dustin Moskovitz, a Facebook egyik alapítója, diplomáját a Vanguard Középiskola tanulójaként szerezte.
  • Carey Mulligan, színész, diplomáját a Düsseldorfi Nemzetközi Iskola tanulójaként szerezte.
  • Mohamed Nasheed, politikus, a Maldív-szigetek korábbi elnöke, diplomáját az Overseas Children’s School tanulójaként szerezte.
  • Lupita Nyong’o, kenyai színész, diplomáját a St. Mary’s School tanulójaként szerezte.
  • Jorma Ollila, a Nokia korábbi vezérigazgatója, diplomáját a United World College of the Atlantic tanulójaként szerezte.
  • Ignacio Padilla, mexikói író, diplomáját a Waterford Kamhlaba United World College of Southern Africa tanulójaként szerezte.
  • Julie Payette, Kanada főkormányzója, asztronauta, diplomáját a United World College of the Atlantic tanulójaként szerezte.
  • Peter Sands, a Standard Chartered Bank korábbi vezérigazgatója, diplomáját a Pearson College UWC tanulójaként szerezte.
  • Ebba Busch Thor, a svéd Kereszténydemokraták vezetője
  • Vilmos Sándor holland király, Hollandia királya, diplomáját a United World College of the Atlantic tanulójaként szerezte.
  • Nico Rosberg, korábbi Formula–1-es versenyző, a Mercedes-AMG Petronas pilótája, 2016-os világbajnok. diplomáját az International School of Nice tanulójaként szerezte.
  • Benjámin de Bohun, amerikai-magyar filmrendező, producer, közszereplő és aktivista, diplomáját a Mission Viejo Középiskola tanulójaként szerezte.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Our office locations (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  2. Overview of the International Baccalaureate. web.archive.org, 2014. november 22. [2014. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  3. Education programmes (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  4. Launch of new visual identity for the IB. web.archive.org, 2009. április 6. [2009. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  5. Fox, Elisabeth.szerk.: Jeff Thompson: The Emergence of the International Baccalaureate as an Impetus for Curriculum Reform, International Education: Principles and Practice [2001]. ISBN 0-7494-3616-6 
  6. Language policy (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  7. Language and literature courses (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  8. Diploma language acquisition (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  9. Studying society in the DP (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  10. Sciences in the DP (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  11. Maths in the DP (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  12. Patel, Vansh: Maths AA vs Maths AI: Difference Explained (amerikai angol nyelven). IBlieve, 2020. október 12. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  13. Study the arts (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  14. a b Environmental systems and societies (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  15. Literature and performance course (angol nyelven). International Baccalaureate®. [2022. május 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  16. a b Organization, International Baccalaureate: DP curriculum (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  17. Award of the IB Diploma. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  18. The IB by country (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  19. a b Hungary | International Baccalaureate Organization (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  20. Dr. Bognár, Anikó: Az IB-Story, 2018. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  21. AISB - American International School of Budapest (angol nyelven). AISB - American International School of Budapest. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  22. We are an IB World School - bmegimnazium.hu. www.bmegimnazium.hu. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  23. » IB Diploma (brit angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. január 12.)
  24. IB Diploma The British International School Budapest, Hungary | Nord Anglia (angol nyelven). www.nordangliaeducation.com. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
  25. ISB - International School of Budapest. www.isb.hu. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  26. Tanítás és Tanulás – ISD (hu-HU nyelven). ISD. [2023. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
  27. A Nemzetközi Érettségi (magyar nyelven). Karinthy Frigyes Gimnázium. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  28. IB Kőrösi. ibkorosi.hu. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  29. Nemzetközi érettségi - SEK Budapest Nemzetközi Iskola (Magyarország) (magyar nyelven). SEK Budapest International School (Hungary). (Hozzáférés: 2023. január 12.)
  30. IB-Nemzetközi Érettségi (magyar nyelven). www.totharpadgimnazium.com. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  31. May 2020 examinations will no longer be held (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  32. a b IB results: Anger grows over grading 'scandal' (angol nyelven). Tes Magazine. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  33. Algorithm used for IB scores this year blamed for students' low marks | Inside Higher Ed (angol nyelven). www.insidehighered.com. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  34. 📚 International Baccalaureate to be placed under Ofqual “scrutiny” – The Profs. www.theprofs.co.uk. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  35. ANALYSIS-Global exam grading algorithm under fire for suspected bias”, Reuters, 2020. július 21. (Hozzáférés: 2022. május 3.) (angol nyelvű) 
  36. Mouille, Zacharie: IB results day: a broken algorithm which decided students' futures (brit angol nyelven). Cherwell, 2020. július 29. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  37. Discover why IB students succeed (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  38. Kishore, Vaishnavi: Overview: M22 Changes (amerikai angol nyelven). IBlieve, 2021. június 1. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  39. Baccalaureate, International: Update for May 2021 Diploma Programme and Career-related Programme examination session (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  40. IB: 70% of schools using controversial 2021 exams (angol nyelven). Tes Magazine. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  41. Why the IB cancelling exams leaves us with questions (angol nyelven). Tes Magazine. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  42. Haddad·Campus·, Natalie: IB Students In Lebanon Forced To Do Their Exams In-Person Unlike Other Countries (amerikai angol nyelven). 961, 2021. február 15. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  43. Fury at two-track plan for International Baccalaureate assessment (angol nyelven). Times Higher Education (THE), 2021. február 8. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  44. IB students in Hong Kong express frustration that exams will continue during Covid-19. Young Post. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  45. Magazine, Relocate: Class of 2021: What do record-breaking results mean for the future of work? | Magazine | Relocate magazine (brit angol nyelven). www.relocatemagazine.com, 2021. május 3. (Hozzáférés: 2022. május 3.)