Göde István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Göde István
Született1801
Csíkszentmárton[1]
Elhunyt1872. november 3. (70-71 évesen)[2]
Nyárádszereda[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
SablonWikidataSegítség

Csíkszentsimoni Göde István (1801. – Nyárádszereda/Nyárádszentlászló, 1872. november 3.) színész, színigazgató.

Életpályája[szerkesztés]

1820-ban Kolozsváron jogászból lett színész. 1821. március 11-én az új kolozsvári kőszínházban Szentjóbi Szabó László Mátyás király című darabjában szerepelt. 1823-ban elhagyta Kolozsvárt. Kassán (1823) és Székesfehérváron (1824) játszott. 1825-ben tagja volt a pozsonyi országgyűlési társulatnak. Az 1830-as években színházigazgatóként dolgozott kisebb társulatoknál. 1841-ben a Nemzeti Színház vendégművésze volt. 1842-ben ismét színigazgató volt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban a Mátyás-huszárok számvevőtisztje volt Bem oldalán; fogságba esett és Josefstadtban raboskodott. 1848-ban vonult vissza a színpadtól. Ezután jegyző, leánynevelő intézeti igazgató és bírósági alkalmazott volt. 1871-ben, a kolozsvári színház 50 éves jubileumán lépett színpadra utoljára.

Hősöket és intrikusokat alakított, képzett énekhangjával kisebb basszusszerepeket is elénekelt. Emlékeit levélformában írta meg: Történeti lapok, 1875. ápr. 25.–máj. 16., négy folytatásban. Kiadta Kótsi Patkó János egyetemes színháztörténeti jegyzeteit (Színfüzér mint nyugdíj, Kolozsvár, 1846), Flóra című almanachjában (Marosvásárhely, 1834) saját verseit és novelláját közölte.

Színházi szerepei[szerkesztés]

  • Hugo: Borgia Lucretia – Gennaro
  • Rossini: Tancred – Orbassano
  • Ruzitska J.: Béla futása – Kálmán
  • Hafner–Chudy J.: Pikkó herceg és Jutka Perzsi – Dadagó

Művei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2020. október 22.)
  2. http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC04834/05367.htm, Göde István, 2017. október 9.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]