Filep Mária

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Filep Mária
Filep Mária 2014-ben
Filep Mária 2014-ben

Született1953
Debrecen
Nemzetiségemagyar
IskoláiDebreceni Egyetem
Munkái
Jelentős projektjeia páneurópai piknik főszervezője
DíjaiA Magyar Érdemrend tisztikeresztje (1999)
A Wikimédia Commons tartalmaz Filep Mária témájú médiaállományokat.

Filep Mária (Debrecen, 1953 –) építészmérnök, a páneurópai piknik főszervezője.

Élete[szerkesztés]

1953-ban született Debrecenben. Építészmérnöki diplomát szerzett a Debreceni Egyetemen, majd a Hajdú Megyei Állami Építőipari Vállalatnál helyezkedett el tervezőmérnökként. Alapító tagja volt a Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezetének, az első ellenzéki szervezetnek a városban. Pártszervezet vagy székház híján a tagok hétvégente vendéglőkben, kocsmákban gyűltek össze. Egy ilyen gyűlésen, 1989. június 30-án a Régi Vigadó kerthelyiségében merült fel először a páneurópai piknik megszervezésének a gondolata.[1] Ezt követően néhány társával munkája mellett szervezte a pikniket. A tervezőmérnöki iroda telefonját, telexét használta, sokszor azonban még így sem kapott rendes városi vonalat. Ezzel nemcsak az állását, de a személyes szabadságát is kockáztatta. A vállalatnál, bár sejtették, hogy valami készül, nem firtattak semmit.[2]

Július 10-én a debreceni Aranybika Szálló fogadóban a Debreceni Ellenzéki Kerekasztal résztvevőit arra kérte, csatlakozzanak a piknik megvalósításához, ám a széles körű ellenzéki összefogás nem valósult meg. Később az MDF külpolitikai szakértőit is megkereste, ám ők nemhogy támogatást nem adtak, még jól le is teremtették a külpolitikába való „amatőr” beavatkozása miatt.[1] A páneurópai piknik azonban az MDF debreceni és soproni önkénteseinek áldozatos munkája, valamint Filep Mária kitartása révén megvalósult. A rendezvény során NDK-s állampolgárok százai áttörték a határzárat és elhagyták Magyarország területét a semleges Ausztria irányába.[3] Ezzel gyakorlatilag megkezdték a vasfüggöny lebontását. A hír nyomán Magyarországra özönlő több tízezer NDK-s menekült okozta nyomás végül a határok 1989. szeptember 11-i megnyitásához vezetett.[4]

Filep Mária később is részt vett a Magyar Demokrata Fórum munkájában, 1994-ben azonban kilépett a pártból, és ezzel szakított mindenféle pártpolitikai tevékenységgel is. Ettől kezdve civil foglalkozásával, a mérnöki munkával foglalkozott. Emellett kiemelten fontos volt számára a civilek közéletben vállalt szerepe. A városvédelemért, az épített és a természeti örökség védelméért elkötelezett Hajdúság–Partium Értékmentő Egyesület elnöke,[5] valamint a Város- és Faluvédők Országos Szövetsége választmányi tagja.[6]

Nagy hangsúlyt helyezett a páneurópai piknik szellemi örökségének ápolására: 1998-ban alapítója volt a soproni székhelyű Páneurópai Piknik ’89 Alapítványnak, melynek azóta is kuratóriumi tagja.[7] 2000-ben a tiszai ciánszennyezés okozta ökológiai katasztrófával kapcsolatban szervezett nagyszabású konferenciát Debrecenben. Több kiállítást rendezett Közép-európai változások címmel a páneurópai piknik és rendszerváltoztatás történelemének megismertetése érdekében, itthon és külföldön egyaránt.

Elismerése[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. a b Filep Mária visszaemlékezése, Debrecen, 2014. április 2. Határnyitás 25. < http://hatarnyitas25.kormany.hu/filep-maria-visszaemlekezese Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben > Hozzáférés: 2014. november 25.
  2. Magos Márta visszaemlékezése, Debrecen, 1999. február 27. A Terror Háza Múzeum tulajdonában.
  3. Beszélgetés Nagy Lászlóval. Kétezer Irodalmi és Társadalmi Havilap, 2009/11. <http://ketezer.hu/2009/11/beszelgetes-nagy-laszloval-bizanci-megoldas-vagy-kontarmunka-a-paneuropai-piknik-tortenetehez/ > Hozzáférés: 2014. november 25.
  4. Jeszenszky Géza: Magyarország és a kommunista dominók eldőlése. Hitel, 2009/10. 75. <http://epa.oszk.hu/01300/01343/00093/pdf/hitel_EPA01343_2009_10_20091028-85348.pdf > Hozzáférés: 2014. november 25.
  5. A XIV. Partiumi Honismereti Konferencia. Művelődés – közművelődési folyóirat. 2008. október. <http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=635 > Hozzáférés: 2014. november 25.
  6. Filep Mária: Legyen ügyfél a civil szervezet. Disputa. 2004. március. 37–39.
  7. Megalakult a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány. Sopron város honlapja.<http://www.sopron.hu/upload/varos/paneu-piknik/aktu005.htm > Hozzáférés: 2014. november 25.
  8. Aphelandra Alapítvány Archiválva 2021. március 7-i dátummal a Wayback Machine-ben, aphelandra.hu
  9. Filep Mária és Kozma Imre is Petőfi-díjas. nepszava.hu (2014. december 15.) (Hozzáférés: 2014. december 15.) arch