Fekete Lajos (történész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a történészről, levéltárosról, paleográfusról szól. Hasonló címmel lásd még: Fekete Lajos (egyértelműsítő lap).
Fekete Lajos
Emléktáblája Tardoson
Emléktáblája Tardoson
Született1891. június 12.
Tardos
Elhunyt1969. május 16. (77 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásatörténész,
turkológus,
levéltáros,
paleográfus,
egyetemi tanár
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (–1914)
KitüntetéseiKossuth-díj (1956)
A Wikimédia Commons tartalmaz Fekete Lajos témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Fekete Lajos (Tardos, 1891. június 12. – Budapest, 1969. május 16.) Kossuth-díjas történész, turkológus, levéltáros, paleográfus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az oszmán-török oklevéltan és paleográfia nemzetközi szinten elismert kutatója volt. Munkássága fő homlokterében a hódoltságkori Magyarország történeti forrásanyagának feltárása, feldolgozása és közreadása állt.

Életútja[szerkesztés]

1909-től a Budapesti Tudományegyetemen végezte felsőfokú tanulmányait, bölcsészdoktori oklevelét 1914-ben szerezte meg. Az első világháború kitörésekor bevonult, s már 1914-ben az orosz fronton harcolt. 1915-ben Przemyślnél fogságba esett, s öt évig elhúzódó szibériai fogsága alatt a táborban megtanult törökül. 1920-ban hazatért Magyarországra, s a fővárosi egyetemen török filológiát tanult Németh Gyulánál, a Bécsi Egyetemen pedig az oszmán-török oklevéltan és paleográfia tárgykörében képezte tovább magát Friedrich Kraelitz irányítása alatt. 1921-től 1923-ig Budapest Székesfőváros Levéltárában dolgozott mint ideiglenes hivatalnok, majd levéltári tisztviselő. 1922-ben történelem–latin szakos tanári képesítéssel egészítette ki bölcsészdoktori oklevelét. 1923-ban a Magyar Országos Levéltár munkatársa lett. Időközben, 1927–1928-ban a Collegium Hungaricum ösztöndíjával arab és perzsa filológiából képezte tovább magát a berlini Frigyes Vilmos Egyetemen. Hazatérését követően, 1929-ben az oszmán-török nyelvű történeti források tárgykörében magántanárrá habilitált a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1938-tól már mint címzetes nyilvános rendkívüli tanár, 1939-től pedig mint az egyetemi török filológiai intézetbe beosztott megbízott előadó folytatta az oktatótevékenységet. Mindeközben levéltári munkáját is végezte, 1935-től már levéltárnoki, 1941-től főlevéltárnoki, 1942-től címzetes országos főlevéltárnoki beosztásban dolgozott a Magyar Országos Levéltárban egészen 1948-ig. Ebben az évben véglegesítették az egyetemi török filológiai intézetben mint intézeti tanárt, 1952 és 1966 között pedig egyetemi tanári címmel saját katedrája volt a török filológiai tanszéken.

Munkássága[szerkesztés]

Kutatásainak homlokterében a magyarországi török hódoltság történeti forrásanyagának feltárása, valamint az oszmán-török és perzsa paleográfia állt. A hazai levéltári anyagok – köztük az egykori budai török levéltár, az Esterházy-levéltár (1932) – török vonatkozásainak feltárása, fotokópiás és mikrofilmes rendszerezése mellett 1927–1928-ban berlini ösztöndíjasként feldolgozta a berlini és drezdai levéltári gyűjtemények török vonatkozású állagait. Két alkalommal, 1937-ben és 1939-ben a török kormány meghívására, levéltári tanácsadói minőségben közreműködött az isztambuli és ankarai levéltárak iratanyagának rendezésében.

Már pályája elején kísérletet tett a török paleográfia, oklevéltan és pecséttan alapjainak megvetésére (1926). Az általa feltárt források tükrében behatóan foglalkozott a hódoltságkori Magyarország birtokrendszerével (1940), a hivatali adminisztráció kérdéseivel (1941), a korabeli összeírások és számadáskönyvek gazdaság-, település- és művelődéstörténeti vonatkozásaival (Vác, 1942; Esztergomi szandzsák, 1943; jászok, 1960; Buda, 1962; Hatvani szandzsák, 1968) és a bektási szerzetesrend magyarországi múltjával (1954). Magyarország történetén túl mutató, általánosabb összefüggéskeretben vizsgálta és ismertette a török pénzügyigazgatás írásfajtáját, a szijákatot, amelynek egyúttal olvasási segédletét is elkészítette (1955), illetve elemezte a győzelmi tudósítások, a fathnámék forráscsoportját (1962).

Szórványosan nyelvészeti kérdések is foglalkoztatták, így például egyebek mellett vizsgálta az oszmán-török nyelv hódoltságkori magyar jövevényszavait (1930), de foglalkozott török eredetű magyarországi hely- és személynevekkel is.

Forráskiadványai, regesztái sorában kiemelkedő a Káldy-Nagy Gyulával közösen gondozott, 1550 és 1580 közötti budai számadáskönyveket bemutató, magyarul és németül egyaránt megjelent kötet (1962). Élete vége felé érdeklődése a perzsa paleográfia kérdései felé fordult, de alapvetése már csak jóval halála után, posztumusz jelenhetett meg Hazai György szerkesztésében (1976).

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1937-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1961-ben rendes tagjává választották. 1954-től a Török Történeti Társaság, 1966-tól a Lengyel Orientalisztikai Egyesület tiszteleti tagja volt.

A hódoltság korabeli gazdaságtörténeti kutatások megalapozásáért, a szijákat írás vizsgálatáért 1956-ban megkapta a Kossuth-díj második fokozatát. Emellett a Munka érdemrend (1961) és a Munka érdemrend arany fokozatának (1967) birtokosa volt.

Művei[szerkesztés]

  • Türkische Schriften aus dem Archive des Palatins Nikolaus Esterházy, 1606–1645. Budapest: Universitätsdruck. 1932.  
  • Török birtokrendszer a hódolt Magyarországon. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1940.  
  • A törökkori Vác egy XVI. századi összeírás alapján. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1942.  
  • Az esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása. Budapest: Magyar Történettudományi Intézet. 1943.  
  • Die Siyagat-Schrift in der türkischen Finanzverwaltung I–II: Beitrag zur türkischen Paläographie. Budapest: Akadémiai. 1955. = Bibliotheca Orientalis Hungarica, 7.  
  • Budai török számadáskönyvek (1550–1580). Közread. Fekete Lajos és Káldy-Nagy Gyula. Budapest: Akadémiai. 1962.  
  • Szülejmán szultán. Budapest: Akadémiai. 1967.  
  • Budapest története a török korban. Budapest: Akadémiai. 1974.  
  • Einführung in die persische Paläographie: 101 persische Dokumente. Hrsg. von György Hazai. Budapest: Akadémiai. 1976.  
  • A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára; (hely nélkül): Kőrösi Csoma Társaság. 1993. = Budapest Oriental Reprints,  

Források[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Fekete_Lajos_(történész)&oldid=26443917”