Debrecen kulturális élete

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Debreceni Református Kollégium a XVIII. században

Debrecen a 16. század óta a térség szellemi-kulturális központja, amivé elsősorban a reformáció és rangos iskolája, a Kollégium tette.[1] Vonáskörzete az évszázadok alatt az Eger és Nagyvárad közötti északkeleti országrészen alakult ki, amire ma is érvényesülő hatást gyakorol a történelmi határok megváltozása, illetve Miskolc és Nyíregyháza növekvő szerepköre. Debrecen az ország egyik legnagyobb egyetemi központja, egyeteme az ország legrégebben, folyamatosan ugyanabban a városban működő felsőoktatási intézménye.[2]

A 19. század második felében a debreceni sajtó jelentős személyiségeket vonzott a városba, bár hosszú távon megtartani nem tudta őket. Itt kezdte újságírói pályafutását pl. Ady Endre, Krúdy Gyula, Tóth Árpád. A debreceni irodalom kiemelkedő alakjai többek között Oláh Gábor, Szabó Magda, Tóth-Máté Miklós, az ország egyik legnagyobb és legismertebb költője, Csokonai Vitéz Mihály, szintén a város szülötte.

1789-ben alapították meg Debrecenben a Nemzeti Játékszín Társaságot, amely a Fehér Ló vendégfogadó szekérszínében (a mai Megyeháza helyén) tartotta előadásait. Az első kőszínház 1865-ben készült el, és 1916-ban nevezték el a város nagy költőjéről Csokonai Színháznak. Az első igazgató Reszler István volt. Színészcsoportjában olyan művészek léptek föl, mint Blaha Lujza, Foltényi Vilmos, Fektér Ferenc. A színtársulat anyagi helyzete általában csapnivaló volt, mégis itt léptek fel a századforduló magyar színművészetének legjobbjai (pl. Krémer Jenő, Bércky Ernő, Rózsa Lili, Rózsahegyi Kálmán, Csortos Gyula). A színházban napjainkig jeles színészek és rendezők alkotnak.[3]

Irodalmi élet[szerkesztés]

Színházi élet[szerkesztés]

Képzőművészet[szerkesztés]

Építészet, urbanisztika[szerkesztés]

Múzeumok[szerkesztés]

  • Déri Múzeum

Zenei élet[szerkesztés]

Kórusok[szerkesztés]

Debrecenben nagyon aktív kórusélet működik, gazdag kóruspalettával.

Hivatásos kórus:

  • Kodály Filharmónia Debrecen (volt Kodály Kórus) – a Gulyás György által 1955-ben alapított kórus 1971-től hivatásos együttesként működik, vezető karnagya 2009 óta Pad Zoltán[4]

Vegyes karok:

  • Maróthi György Pedagóguskórus – 1950-ben alakult Czövek Lajos nyugdíjas főiskolai tanár vezetésével a Debreceni népi együttes énekkaraként[5]
  • Debreceni Egyetem Monteverdi Énekkara – az énekkar jogelődjét, az Egyetemi énekkart az 1970-es évek elején Potyók Balázs alapította[6]
  • Debreceni Egyetem MediChoir Hallgatói Kórusa – 2010 szeptemberében alakult az akkori Orvos- és Egészségtudományi Centrum hallgatóiból, dr. Lipécz Ágnes kezdeményezésére.
  • Debreceni Református Kollégium Kántusa – a Kollégiumi kántust 1739-ben alapította a Debreceni Református Kollégium zseniális matematikaprofesszora, Maróthi György[7]
  • Sol Oriens Kórus – 1990-ben alakult Debrecenben Balla Ibolya vezetésével olyan önálló együttesként, melynek hátterében semmilyen intézmény, iskola nem áll[8]

Női karok:

  • Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola Leánykara (Kodály Leánykar) - melyet 1971-es megalakulásától kezdve Kövics Zoltán vezetett 1993-ig.
  • Debreceni Kölcsey Kórus – 1979-ben alakult kezdetben női-, illetve leánykarként, később vegyes karként, 1997-től ismét női kari formában működik, vezetője megalakulása óta Tamási László[9]
  • Bárdos Lajos Leánykar – a kórus 1975-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának hallgatóiból[10]

Kamarakórusok:

  • Canticum Novum Kamarakórus – 1989-ben alakult, karnagya kezdettől Török Ágnes, a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának docense[11]
  • Canto Armonico Énekegyüttes – 1997-ben alakult a professzionista Debreceni Kodály Kórus 10 énekesébõl[12]
  • Vox Antiqua Kamarakórus – 2000 januárjában alakult a nagy múltú Debreceni Református Kollégiumi Kántus régi tagjaiból és zeneművészeti főiskolásokból[13]

Gyermek és ifjúsági kórusok:

  • Lautitia Gyermekkar – 1959-ben alakult Kissné Weiser Katalin vezetésével, 2006 óta a kórust Nemes József irányítja[14]
  • Vox Iuventutis Gyermekkar – a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának kórusa 40 éves múltra tekint vissza, karnagya 1993 óta Pallagi Etelka[15]
  • Szivárvány Gyermekkar – a Szent Efrém Általános Iskola alsó tagozatos gyermekkara 1959-ben alakult és Kissné Weiser Katalin vezetésével, 1991-től karnagya Deli Gabriella[16]
  • Ady Endre Gimnázium Leánykara – 1984-ben alapította Potyók Balázs énektanár-karvezető, a legtöbb kórustag emelt szintű ének-zenei osztályokban tanul, karvezetőjük 2007 óta Kerekes Rita[17]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hajdú-Bihar Megye Kézikönyve, 248. oldal ISBN 963-9089-08-7
  2. A Debreceni Egyetem története [1] Archiválva 2009. december 13-i dátummal a Wayback Machine-ben
  3. Csokonai színház, az első társulat [2]
  4. Archivált másolat. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  5. Archivált másolat. [2023. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  6. Archivált másolat. [2013. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  7. Archivált másolat. [2013. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  8. http://users.atw.hu/solorienskorus/
  9. http://www.kolcseykorus.hu/
  10. Archivált másolat. [2013. május 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  11. http://www.canticumnovum.hu/
  12. Archivált másolat. [2016. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  13. Archivált másolat. [2012. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  14. Archivált másolat. [2014. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  15. Archivált másolat. [2013. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  16. http://www.efrem.hu/korusaink-2/szivarvany-gyermekkar
  17. http://www.cantemus.hu/fesztival/hu/content/ady-leanykar-debrecen[halott link]

További információk[szerkesztés]