Chet Baker

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Chet Baker
Életrajzi adatok
ÁlnévChet
Született1929. december 23.[1][2][3][4][5]
Yale
Elhunyt1988. május 13. (58 évesen)[1][2][3][4][5]
Amszterdam[6]
SírhelyInglewood Park Cemetery
IskoláiEl Camino College
Pályafutás
Műfajokdzsessz
Híres dalRevelation
Autumn Leaves
Leaving
Hangszer
Tevékenység
Kiadók
A Wikimédia Commons tartalmaz Chet Baker témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Chesney Henry „Chet” Baker, Jr. (Yale, Oklahoma, 1929. december 23. – Amszterdam, 1988. május 13.) amerikai dzsessztrombitás, szárnykürtös, énekes. Az 1950-es években Kaliforniából indult cool jazz hullám egyik kitűnő alakja volt.

Az igazi áttörést a Gerry Mulligan-kvartettben érte el az 1950-es évek elején. Olyan híres dzsesszmuzsikusokkal játszott együtt, mint Stan Getz és Charlie Parker.

Pályakép[szerkesztés]

Kezdeti évek[szerkesztés]

Baker zenész családban született, apja, id. Chesney Baker profi gitáros és az anyja, Vera (szül. Moser) tehetséges zongorista volt. Zenei pályafutását énekléssel kezdte egy templomi kórusban. Apja vezette be őt a rézfúvósok birodalmába egy harsona segítségével, amelynek helyébe egy trombita lépett, amikor a harsona túl nagynak bizonyult.

Baker kapott némi zenei nevelést a Glendale Junior High Schoolban, de otthagyta az iskolát 16 éves korában. 1946-ban belépett az Egyesült Államok hadseregébe. Berlinben katonáskodott, ahol csatlakozott a hadsereg zenekarához. Miután 1948-ban leszerelt, zeneelméletet és harmóniát tanult az El Camino College-ban, Los Angelesben. Tanulmányait a második évben abbahagyta, és 1950-ben újra besorozták a hadseregbe. Baker tagja lett a hatodik hadsereg zenekarának Presidióban, San Franciscóban, de hamarosan a San Franciscó-i dzsesszklubokban, mint a Bop City és a Black Hawk játszik. A hadseregből ismét leszerelték, hogy profi zenész karrierjét folytathassa.

Baker trombitastílusa lírai, törékeny és főleg egyszerű volt. Amíg más zenészek megpróbáltak különböző hangzásokat és improvizációkat beleszőni a zenéjükbe, addig Baker úgy döntött, hogy tiszta és minimalista módon játszik, és hű marad a dallamhoz.

A szélesebb közönség körében az énekével szerzett hírnevet. Magas és érzelmes hangon tolmácsolt ismert dalokat, úgy mint a "My Funny Valentine" és "Let's get lost". Szintén felfigyeltek a James Dean szépségű megjelenésére.

Áttörés[szerkesztés]

Baker első jelentős koncertjeit a Vido Musso szaxofonos zenekarral, valamint Stan Getz tenorszaxofonossal adta, bár igazán ismertté 1952-ben vált, amikor Charlie Parker őt választotta, hogy játsszon vele egy nyugati parti koncertsorozaton.[7]

1952-ben Baker csatlakozott a Gerry Mulligan Quartethez, de az együttműködésük elég rövid életű volt. Több dolog tette a Mulligan–Baker-csoportot speciálissá, de a legjelentősebb talán a kölcsönhatás Mulligan baritonszaxofonja és Baker trombitája között. Ahelyett, hogy azonos dallamot játsszanak, mint a bebopóriások, Charlie Parker és Dizzy Gillespie, ők ketten kiegészítik egymást az ellenpontos játékkal, és gyakran úgy tűnik, mintha telepátiával megéreznék, hogy a másik mit fog játszani. A kvartett My Funny Valentine-változata, melyben Baker egy szólórészt is játszik, nagy siker volt, és ez lett az dallam, amellyel Bakert leginkább összekapcsolják.[8]

A kvartett gyorsan ért el sikereket, de alig egy év múlva felbomlott, mert Mulligant kábítószerezés vádjával letartóztatták, majd bebörtönözték. Baker 1953-ban megalakította saját kvartettjét a zongorista és zeneszerző Russ Freeman, Carson Smith, Joe Mondragon és Jimmy Bond nagybőgősök, valamint Shelly Manne, Larry Bunker és Bob Neel dobosok közreműködésével. A Chet Baker Quartet sikereket ért el az élő előadásokon, és 1953 és 1956 között számos népszerű albumuk megjelent. Kétszer egymás után, 1953-ban és 1954-ben Baker legyőzte a Down Beat és Metronome folyóiratok „olvasók dzsessz-szavazásán” a korszak két legjobb trombitását, Miles Davist és Clifford Brownt. A Down Beat olvasói szintén Bakert választották a legjobb dzsesszénekesnek 1954-ben. 1956-ban a Pacific Jazz kiadta a Chet Baker Sings lemezt, amely növelte az ismertségét, de elidegenítette a hagyományos dzsesszrajongókat.

Baker markáns kinézete Hollywood érdeklődését is felkeltette, és 1955 őszén a Hell's Horizon (A pokol pereme) című filmben debütált. Visszautasította az ajánlatot, hogy szerződést kössön a stúdióval, inkább a zenész vándorló életmódját választotta. Az elkövetkező néhány évben Baker frontembere a saját együtteseinek, köztük egy 1955-ös kvintettnek Francy Boland belga zongoristával, ahol Baker trombitált és énekelt. 1956-ban egy nyolc hónapos európai turnét csináltak, amelyről egy koncertalbumot is készítettek, Chet Baker in Europe:... címmel.[9] Baker 1956-os felvételei teljes egészében első ízben az 1989-ben megjelent The Route című lemezen hallhatók, többek között Art Pepper szaxofonos és klarinétos közreműködésével.

Kábítószer-függőség és hanyatlás[szerkesztés]

Baker 1957-ben kezdett heroint használni, és függősége egész életében tartott. Időnként elzálogosította a hangszereit is, hogy pénze legyen a kábítószer beszerzésére. Az 1960-as évek elején több mint egy évet töltött börtönben Olaszországban kábítószerezés miatt, s később kiutasították Nyugat-Németországból és az Egyesült Királyságból kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért. Bakert végül kitoloncolták Nyugat-Németországból, miután másodszor is megsértette a törvényt. Ezután Milpitasban, Észak-Kaliforniában telepedett le, és San Joséban és San Franciscóban játszott több rövidebb börtönbüntetés között, amelyekre recepthamisítás miatt ítélték.[10]

1966-ban Bakert egy a Trident étteremben, Sausalitóban adott koncertje után brutálisan összeverték (állítólag miközben kábítószert próbált vásárolni). A bántalmazás súlyos sérüléseket okozott az ajkain, és elülső fogai kitörtek, ami tönkretette az ansatzát.[mj 1] A Let's Get Lost filmben azt állította, hogy egyik éjszaka egy ismerőse megpróbálta kirabolni, de aztán meghátrált azért, hogy a következő éjszaka visszatérjen több férfival, akik üldözni kezdték őt. Bemenekült egy autóba, amit az üldözői körülvettek. Az emberek az autóban ahelyett, hogy megmentsék, kituszkolták vissza az utcára, ahol a hajsza folytatódott. Végül úgy megverték, hogy a fogai kiestek, az ajkai megsérültek úgy, hogy nem volt képes trombitálni. Ezalatt az idő alatt különböző alkalmi munkákat vállalt, mint például benzinkutas. Közben megcsinálták a fogsorát, és próbálta kialakítani az ansatzát. 1966 és 1974 között többnyire szárnykürtön játszott, és lemezre vett számokat, amelyek leginkább a West Coast jazz kategóriába sorolhatók.[10]

Visszatérés és későbbi karrier[szerkesztés]

Stan Getz és Chet Baker 1983-ban Norvégiában

Miután kialakította az új ansatzát, Baker visszatért a tradicionális dzsesszhez, amellyel pályafutását kezdte. New Yorkba költözött, koncertezni kezdett, és újra felvételeket készített többek között Jim Hall gitáros közreműködésével. Később, az 1970-es években visszatért Európába, ahol ő segítette barátját, Diane Vavrát, aki személyes ügyeit intézte, és segítette a felvételek, valamint a fellépések alatt.

1978-tól 1988-as haláláig Baker szinte kizárólag Európában élt és játszott, az USA-ba nagyjából évente egyszer tért vissza egy pár előadás erejéig. Ez volt Baker egyik legtermékenyebb korszaka, ami a felvételeket illeti. Azonban a felvételek szétszórva voltak számos, többségében kis európai kiadóknál, ezek közül egyik sem jutott el a szélesebb közönséghez, bár sokat közülük a kritikusok jól fogadtak, és azt mondták, ez időszak volt Baker legérettebb és kifizetődőbb korszaka. Különösen fontosak a Baker-kvartett, a zongorista Phil Markowitz (1978–1980) és triója, valamint Philip Catherine gitáros és Jean-Louis Rassinfosse (1983–1985) nagybőgős közreműködései. Ebben az időben Stan Getz szaxofonossal is turnézott.

1983-ban a brit énekes, Elvis Costello, Baker régi rajongója szerződtette, hogy ő játssza a trombitaszólót a "Shipbuilding" számban, a Punch the Clock nagylemezén. A dal Baker zenéjét egy új közönséggel ismertette meg. Később Baker gyakran játszotta koncertjein Costello "Almost Blue" dalát (amelyet a The Thrill Is Gone Baker-változata ihletett), és felvették a dalt a Let's Get Lost dokumentumfilmhez.

1986-ban a Chet Baker: Live at Ronnie Scott London előadás Baker egy bensőséges színpadi fellépését mutatja be Elvis Costellóval és Van Morrisonnal, ahol egy pár eredeti és klasszikus számot játszott, köztük a Just Friendst, a My Idealt és a Shifting Downt. A zene kiegészítéseként Baker beszél a barátjával és kollégájával, Costellóval a gyermekkoráról, karrierjéről és harcáról a drogokkal.

A videó, amelyet egy japán televíziós társaság rögzített Baker 1987-es japán turnéja alkalmával, egy férfit ábrázol, akinek az arca sokkal idősebbnek néz ki, mint kora, de a trombitajátéka éber, élénk és ihletett volt. Ekkor rögzítették a Chet Baker Tokióban koncertalbum dalait, melyet a kvartettje Harold Danko zongoristával, Hein van de Geyn nagybőgőssel és John Engels dobossal vett fel. Az albumot már posztumusz adták ki. A Silent Nights karácsonyi dalt, Christopher Masonnal szaxofonon, New Orleansban vették fel 1986-ban, és 1987-ben jelent meg lemezen.

Emléktábla a Prins Hendrik szálloda bejáratánál Amszterdamban

Ismertebb dalai[szerkesztés]

Chetty's Lullaby, Freeway, Early Morning Mood, Two a Day, So Che Ti Perderò (I Know I Will Lose You), Il Mio Domani (My Tomorrow), Motivo Su Raggio Di Luna (Tune on a Moon Beam), The Route, Skidadidlin, New Morning Blues, Blue Gilles, Dessert és Anticipated Blues.

Halála[szerkesztés]

Senki nem tudja, hogy öngyilkosság volt-e vagy sem, amikor Amszterdamban 1988. május 13-án kiesett a Hotel Prins Hendrik szálloda ablakából.[11] Heroint és kokaint találtak a szobájában, és a boncolás kimutatta ezeket a szereket a szervezetében is. Semmi nem utalt küzdelemre, és a halált balesetként könyvelték el. A szálloda falán egy plakett állít emléket neki. A 210-es számú szobát, amelyikben megszállt, azóta „Chet Baker szobának” hívják.[12]

Baker az Inglewood Park temetőben, Inglewoodban, Kaliforniában van eltemetve.

Hagyatéka[szerkesztés]

A Street of Fame Burghausenben

William Claxton maga fényképezte le Bakert a Young Chet: The Young Chet Baker könyvéhez. Az Oscar-díjra jelölt 1988-as dokumentumfilm, a Let's Get Lost Bakert mint az 1950-es évek egy kultúraikonját ábrázolja, de szembeállítja későbbi képét mint kábítószerfüggő. A filmet a divatfotós Bruce Weber rendezte, fekete-fehérben filmezték, és egy interjúsorozatot tartalmaz barátokkal, családtagokkal (köztük három gyermekével, harmadik feleségével, Carol Bakerrel), üzlettársaival és barátnőivel. A filmet Baker korábbi életéről felvett jelenetek és interjúk életének utolsó éveiből tarkítják.

James O'Reilly drámaíró Time after time: A Chet Baker Project darabja számos elismerést kapott a 2001-es kanadai turnéján.[13] A Chet Baker – Speedball című zenés játék életének és zenéjének különböző aspektusait tárja fel. Bemutatója a londoni Oval House Theatre-ben volt 2007 februárjában. A forgatókönyv és az előadások további fejlesztése a darab újra bemutatásához vezetett a 606 Clubban, a London Jazz Festival keretében 2007 novemberében.

Baker adta állítólag az ihletet a Chad Bixby karakterhez, akit Robert Wagner játszott az 1960-as All Fine Young Cannibals c. filmben.[14]

1991-ben az énekes/dalszerző David Wilcox felvette a Chet Baker's Unsung Swan Song című dalt a Home Again albumára, amelyben azon spekulálnak, hogy mi lehetett Baker utolsó gondolata, mielőtt a halálba zuhan. A dalt később k.d. lang kanadai énekesnő is feldolgozta My Old Addiction címmel az 1997-es Drag albumán. A Chet Baker című dal, amely Wally ír folkénekes-dalszerző 2007-es Wally Page and Johnny Mulhern: Live at the Annesley House CD-jén szerepel, Baker életének végét ismerteti Amszterdamban.

A Jeroen de Valk írta Chet Baker: His Life and Music egy Baker c. életrajzot számos nyelvre lefordították, magyarra A lírai hangú jazztrombitás címmel.[15] Egyéb életrajzok: James Gavin – Deep In A Dream—The Long Night of Chet Baker és Matthew Ruddick – Funny Valentine. Baker „elveszett emlékiratai” az As Though I Had Wings c. könyvben olvashatók, amelyhez a bevezetőt Carol Baker írta.

A 2015-ös Born to Be Blue filmben Ethan Hawke alakítja Bakert.[16]

Az ausztrál elektronikus zenész Nicholas James Murphy a Chet Faker művésznevet használja, így tiszteleg Chet Baker előtt, aki nagy hatással volt rá.[17]

Eliane Elias brazil dzsesszzongorista neki szentelte a 2013-as I Thought About You albumát.[18][19][20]

Kitüntetések[szerkesztés]

  • 1987-ben Chet Baker bekerül a Big Band és Jazz Hall of Fame-be.
  • 1989-ben beválasztják a Down Beat magazin Jazz Hall of Fame-jába.
  • 1991-ben bekerül a Oklahoma Jazz Hall of Fame-be.
  • 2001-ben plakettet kap a Street of Fame utcában a németországi Burghausenben.
  • 2005-ben Oklahoma kormányzója és az oklahomai képviselőház kihirdeti, hogy július 2. Chet Baker-nap lesz.
  • 2007-ben az oklahomai Tulsa polgármestere kihirdeti, hogy december 23. Chet Baker-nap lesz.
  • 2015. október 10-én az oklahomai Yale-ben megtartják az első, tiszteletére rendezett Chet Baker Jazzfesztivált.

Diszkográfia[szerkesztés]

Chet Baker megjelent lemezei
  • 1953 – The Chet Baker Quartet
  • 1953 – Haig '53 – The Other Pianoless Quartet, közreműködik Stan Getz
  • 1953 – Chet Baker Quartet featuring Russ Freeman
  • 1954 – Chet Baker & Strings
  • 1954 – Chet Baker Ensemble
  • 1954 – Chet Baker Sings
  • 1955 – The Trumpet Artistry of Chet Baker
  • 1955 – Jazz at Ann Arbor
  • 1955 – Chet Baker Sings and Plays, közreműködik Bud Shank, Russ Freeman és Strings
  • 1955 – Gerry Mulligan Quartet Featuring Chet Baker – Gerry Mulligan Quartet
  • 1955 – Chet Baker Quartet Records Eight Cool Sides
  • 1956 – Chet Baker in Europe: A Jazz Tour of the NATO Countries
  • 1956 – Chet Baker & Crew
  • 1956 – At the Forum Theater
  • 1956 – Chet Baker Quartet
  • 1957 – Chet Baker Big Band
  • 1957 – Chet Baker & Bud Shank – Theme Music from ’The James Dean Story’
  • 1957 – Quartet: Russ Freeman/Chet Baker
  • 1957 – Mulligan and Baker!
  • 1958 – Chet Baker in New York kiadva Polka Dots and Moonbeams címen is
  • 1958 – Stan Meets Chet, közreműködik Stan Getz
  • 1958 – It Could Happen to You – Chet Baker Sings
  • 1959 – Playboys, közreműködik Art Pepper
  • 1959 – Chet
  • 1959 – Chet Baker Plays the Best of Lerner & Loewe
  • 1959 – Chet Baker in Milan
  • 1959 – Chet Baker with Fifty Italian Strings
  • 1960 – Sextet & Quartet
  • 1962 – Chet is Back! (kiadva The Italian Sessions címen is, 1978)
  • 1963 – Chet Baker Quintette
  • 1964 – Baby Breeze
  • 1964 – The Most Important Jazz Album of 1964/65
  • 1965 – Baker's Holiday
  • 1965 – Hats Off, közreműködik The Mariachi Brass
  • 1966 – Smokin' with the Chet Baker Quintet
  • 1966 – Groovin' with the Chet Baker Quintet
  • 1966 – Quietly There, közreműködik The Carmel Strings
  • 1966 – Double Shot, közreműködik The Mariachi Brass
  • 1966 – Into My Life, közreműködik The Carmel Strings
  • 1966 – In the Mood, közreműködik The Mariachi Brass
  • 1966 – A Taste of Tequila, közreműködik The Mariachi Brass
  • 1967 – Comin' On with the Chet Baker Quintet
  • 1967 – Cool Burnin' with the Chet Baker Quintet
  • 1967 – Boppin' with the Chet Baker Quintet
  • 1969 – Albert’s House
  • 1970 – Blood, Chet and Tears
  • 1974 – She Was Too Good to Me
  • 1975 – Gerry Mulligan & Chet Baker – Carnegie Hall Concert
  • 1977 – You Can't Go Home Again
  • 1977 – The Incredible Chet Baker Plays and Sings
  • 1979 – The Touch of Your Lips
  • 1979 – Broken Wing
  • 1979 – Ballads for Two, közreműködik Wolfgang Lackerschmid
  • 1979 – All Blues, közreműködik Rachel Gould
  • 1980 – Soft Journey, közreműködik Enrico Pieranunzi
  • 1980 – Chet Baker / Wolfgang Lackerschmid
  • 1980 – Chet Baker – Steve Houben
  • 1980 – Night Bird – Live in Paris
  • 1980 – Two a Day
  • 1980 – Once Upon a Summertime
  • 1980 – Leaving
  • 1980 – No Problem
  • 1980 – Daybreak
  • 1981 – Rendez-vous, közreműködik Jean Paul Florens & Henry Florens
  • 1981 – Tune Up – Live in Paris
  • 1981 – My Funny Valentine
  • 1981 – Chet Baker Meets Novos Tempos Group – Salsamba
  • 1982 – Peace
  • 1982 – Chet Baker and Lee Konitz – In Concert
  • 1982 – The Great Lars Gullin Vol. 1 '55/'56
  • 1982 – Studio Trieste, közreműködik Jim Hall & Hubert Laws
  • 1982 – Sextet & Quartet
  • 1982 – 'Round Midnight – Chet Baker Live
  • 1982 – This Is Always (felv. 1979)
  • 1983 – Crystal Bells, közreműködik Jean-Louis Rassinfosse & Philip Catherine
  • 1983 – Stan Getz & Chet Baker – Line for Lyons
  • 1983 – Kirk Lightsey Trio with Chet Baker – Everything Happens to Me
  • 1983 – In Your Own Sweet Way
  • 1983 – Someday My Prince Will Come (felv. 1979)
  • 1984 – Live in Sweden with Åke Johansson Trio
  • 1984 – The Improviser
  • 1984 – At Capolinea
  • 1984 – Mr. B.
  • 1984 – Just Friends – Live at the Subway Club
  • 1985 – Hazy Hugs, közreműködik The Amstel Octet
  • 1985 – Witch Doctor (felv. 1953)
  • 1985 – Chet Baker Plays Vladimir Cosma
  • 1985 – Candy (Chet Baker album)Candy
  • 1985 – Live in Hollywood, közreműködik Al Haig
  • 1985 – Diane, közreműködik Paul Bley
  • 1985 – Conception
  • 1985 – Blues for a Reason, közreműködik Warne Marsh
  • 1985 – Chet's Choice, közreműködik Philip Catherine
  • 1986 – Symphonically, közreműködik Mike Melillo
  • 1986 – Sings Again
  • 1986 – Strollin'
  • 1986 – The Touch of Your Lips
  • 1986 – Silent Nights, közreműködik Christopher Mason
  • 1986 – Live at Ronnie Scott's
  • 1986 – When Sunny Gets Blue
  • 1986 – Chet Baker and his Quintet with Bobby Jaspar
  • 1987 – Rique Pantoja & Chet Baker
  • 1987 – Live at Nick’s, közreműködik Phil Markowitz (felv. 1978)
  • 1988 – Live in Paris, 1960–63 – Live in Nice, 1975
  • 1988 – Memories – In Tokyo
  • 1988 – My Favourite Songs – The Last Great Concert
  • 1988 – Blåmann! Blåmann!, közreműködik Jan Erik Vold
  • 1988 – Down – Live in the Subway Club (felv. 1980)
  • 1988 – Chet Baker Meets Space Jazz Trio – Little Girl Blue
  • 1988 – The Heart of the Ballad, közreműködik Enrico Pieranunzi
  • 1988 – Live from the Moonlight (felv. 1985)
  • 1989 – The Best Thing for You (felv. 1977)
  • 1989 – Time after Time
  • 1989 – Cool Cat
  • 1989 – Misty
  • 1989 – My Foolish Heart
  • 1989 – Silence, közreműködik Charlie Haden
  • 1989 – The Newport Years, vol. 1
  • 1989 – Stella by Starlight
  • 1989 – Chet Baker Sings and Plays from the Film ’Let's Get Lost’
  • 1989 – Chet on Poetry
  • 1989 – Bird & Chet – Live at the Trade Winds 16 June 1952, közreműködik Charlie Parker
  • 1989 – Live in Rosenheim – Chet Baker’s Last Recording as Quartet
  • 1989 – Four
  • 1989 – Live in Chateauvallon, 1978
  • 1990 – Chet Baker Introduces Johnny Pace (felv. 1958)
  • 1990 – The Last Great Concert – My Favourite Songs Vol. I & II
  • 1990 – As Time Goes By
  • 1990 – Love for Sale, közreműködik Van Morrison
  • 1991 – Live at the Trade Winds 1952
  • 1991 – Out of Nowhere
  • 1991 – Just Friends (felv. 1979)
  • 1991 – Chet Baker Ensemble and Sextet (felv. 1953–56)
  • 1991 – Chet Baker and the Boto Brazilian Quartet (felv. 1980)
  • 1991 – Live at Fat Tuesday's, közreműködik Bud Shank (felv. 1981)
  • 1991 – Burnin' at Backstreet (felv. 1980)
  • 1992 – Live at Pueblo, Colorado 1966
  • 1992 – L.A. Get-Together!, közreműködik Stan Getz (felv. 1953)
  • 1992 – Grey December (felv. 1953/55)
  • 1992 – Brussels 1964
  • 1993 – Italian Movies (felv. 1961/62)
  • 1994 – In Italy Unissued 1975–1988
  • 1995 – The Legacy, Vol. 1 (Chet Baker-album)The Legacy, Vol. 1 (felv. 1987)
  • 1995 – Embraceable You (felv. 1957)
  • 1995 – Young Chet (felv. 1954/56)
  • 1996 – The Legacy, Vol. 2 – I Remember You (felv. 1985)
  • 1997 – West Coast Live (album)West Coast Live, közreműködik Stan Getz (felv. 1953/54)
  • 1997 – Chet Baker in Paris (felv. 1980/81)
  • 1998 – The Legacy, Vol. 3 – Why Shouldn't You Cry
  • 1998 – Chet & Toots, közreműködik Åke Johansson Trio & Toots Thielemans (felv. 1985)
  • 1998 – The Stan Getz Quartet with Chet Baker – Quintessence Volume 1 (felv. 1983)
  • 1999 – I Remember You (felv. 1984)
  • 1999 – Playing by Heart, közreműködik John Barry & Chris Botti (felv. 1956)
  • 1999 – Live in Bologna 1985 (Dreyfus)
  • 2003 – Chet Baker Quartet Featuring Dick Twardzik (felv. 1955)
  • 2003 – The Legacy, Vol. 4 – Oh You Crazy Moon (felv. 1978)
  • 2003 – But Not for Me (felv. 1982)
  • 2003 – Chet Baker Sings, Plays – Live at the Keystone Korner (felv. 1978)
  • 2006 – From Newport to New York (felv. 1955)
  • 2006 – The Lost Holland Concert, September 18, 1955, közreműködik Dick Twardzik
  • 2007 – Indian Summer (felv. 1955)
  • 2008 – The Legacy Vol. 5 – Chet in Chicago, közreműködik the Bradley Young Trio (felv. 1986)
  • 2010 – The Sesjun Radio Shows
  • 2013 – Early Chet – Chet Baker in Germany 1955–1959 [Lost Tapes] (felv. 1955/56)

Filmográfia[szerkesztés]

Baker négy filmben szerepel színészként és hét filmben hallható trombitálni.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ a b Brockhaus (német nyelven)
  6. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 30.)
  7. ↑ Gordon, Robert. Jazz West Coast : the Los Angeles jazz scene of the 1950s. Quartet Books, 72. o. (1986). ISBN 9780704326033 
  8. ↑ Davis Inman: Chet Baker, 'My Funny Valentine'. American Songwriter. (Hozzáférés: 2015. január 21.)
  9. ↑ (1956. november 10.) „Review spotlight on... Jazz Albums”. Billboard, 86. o, Kiadó: Nielsen Business Media, Inc.. (Hozzáférés: 2015. november 13.)  
  10. ↑ a b Ruhlmann, William: [Chet Baker az AllMusicon Chet Baker Biography]. AllMusic. (Hozzáférés: 2015. november 13.)[halott link]
  11. ↑ Pareles, Jon: Chet Baker, Jazz Trumpeter, Dies at 59 in a Fall. NYTimes.com, 1988. május 14. (Hozzáférés: 2016. március 25.)
  12. ↑ Europa: O hotel em Amsterdã onde Chet Baker se hospedou (portugál nyelven). Janela ou Corredor?, 2014. március 21. [2019. december 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 10.)
  13. ↑ Crew, Robert: Time After Time: The Chet Baker Project. [[Variety (magazin)|]], 2001. április 6. (Hozzáférés: 2015. november 13.)
  14. ↑ Landazuri, Margarita: All the Fine Young Cannibals. Turner Classic Movies
  15. ↑ Jeroen de Valk: Chet Baker - A lírai hangú jazztrombitás
  16. ↑ Barraclough, Leo: Berlin: Ethan Hawke Brings Jazz Pic ‘Born to Be Blue’ to Fest. Variety, 2015. február 4. (Hozzáférés: 2015. november 13.)
  17. ↑ Brown, Emma: Discovery: Chet Faker. Interview Magazine, 2012. március 20. (Hozzáférés: 2015. november 13.)
  18. ↑ Collar, Matt: Eliane Elias -- I Thought About You. AllMusic.com. (Hozzáférés: 2016. május 10.)
  19. ↑ Eliane Elias: I Thought About You: A Tribute To Chet Baker. All About Jazz . allaboutjazz.com, 2013. május 23. (Hozzáférés: 2016. május 10.)
  20. ↑ Eliane Elias – I Thought About You. Discogs . discogs.com. (Hozzáférés: 2016. május 10.)

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. ↑ ansatz: fúvósok esetében szájtartást jelent, nagy jelentősége van a hangszer megszólaltatásában. Tágabb értelemben a hangadást közvetlenül megelőző, előkészítő játéktechnikai művelet, aminek művészeti jelentősége is van és jellemző az adott előadóművészre – ilyen például a vonósoknál a vonásmód, a fúvósoknál az „ajkolás”, vagy a billentyűs hangszereken a billentés.

További információk[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Chet Baker című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Chet Baker című svéd Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Chet_Baker&oldid=26324544”