2018-as olaszországi parlamenti választások

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2018-as olaszországi parlamenti választásokra március 4-én került sor, miután 2017. december 28-án Sergio Mattarella köztársasági elnök feloszlatta a parlamentet.[1]

A szavazók 1948 óta a 18. olasz törvényhozást választották meg, 630 képviselőházi és 315 szenátusi mandátum sorsáról döntve.

A Képviselőházban és a Szenátusban is a középjobb szövetség szerezte a legtöbb mandátumot, amelyen belül a legerősebb erőnek meglepetésre a Matteo Salvini vezette Északi Liga bizonyult, nem pedig Silvio Berlusconi volt miniszterelnök Forza Italia pártja. Luigi Di Maio berendezkedésellenes 5 Csillag Mozgalma (M5S) lett a legerősebb párt. A Matteo Renzi volt miniszterelnök vezette középbal szövetség csak a harmadik lett.[2][3]

A közvéleménykutatások[szerkesztés]

A közvéleménykutatásokat a választások előtti héten az establishment-ellenes 5 Csillag Mozgalom (Movimento 5 Stelle, M5S) vezette, amely már 2017 utolsó hónapjaiban megelőzte a kormányzó Demokrata Pártot. Különösen az ország déli részében erős, olyan városokban, ahol magas a munkanélküliség. A választás legvalószínűbb kimenetele az volt, hogy egyetlen politikai erő, vagy szövetség sem szerez parlamenti többséget.[4][5] A legnagyobb esélye a kormányzáshoz szükséges többség megszerzésére közvéleménykutatók szerint a középjobb szövetségnek volt, amelynek legerősebb tagjai Silvio Berlusconi volt miniszterelnök Forza Italia pártja és az Északi Liga.[6]

Háttér[szerkesztés]

Letta-kormány[szerkesztés]

A 2013-as választásokon a három fő szövetség – a Silvio Berlusconi vezette jobbközép koalíció, Pier Luigi Bersani balközép koalíciója, illetve Beppe Grillo 5 Csillag Mozgalma (M5S) – közül egyik sem szerzett többséget a parlamentben. Miután Bersani, a Demokrata Párt (PD) titkára sikertelenül kísérelt meg kormányt alakítani, és Giorgio Napolitanót újraválasztották a köztársasági elnöki posztra, Bersani helyettese, Enrico Letta kapott megbízást a kormányalakításra. A Letta-kormány a PD-ből, Berlusconi Szabadság Népe pártjából (PdL), a Civil Választás nevű centrista-liberális pártból (SC), a Centrum Uniója nevű kereszténydemokrata pártból (UdC) és más erőkből állt.[7]

Berlusconi 2013. november 16 án újraalakította Forza Italia (FI) nevű pártját.[8] Berlusconi azt is bejelentette, hogy a Forza Italia ellenzéki lesz. Erre képviselők és szenátorok egy jelentős csoportja Angelino Alfano vezetésével kivált a PDL/FI-ből, megalapították az Új Jobbközép pártot (NCD, később: Népi Alternatíva), amely lojális maradt a kormányhoz.[9]

Renzi-kormány[szerkesztés]

Miután 2013 decemberében Matteo Renzit választották meg a PD titkárának, folyamatossá vált a feszültség, és ez 2014 februárjában Letta lemondásához vezetett. Renzi alakított kormányt, ugyanazokkal a partnerekkel, beleértve az NCD-t is, de új stílusban.[10] Az új miniszterelnöknek szilárd mandátuma volt pártjától, amit a PD sikere a 2014-es Európai Parlament választáson még meg is erősített,[11] majd az is, hogy 2015-ben az ugyancsak demokrata párti Sergio Mattarellát választották meg államelnöknek. Renzi számos reformot hajtott végre. Új választási törvényt léptetett életbe (amit azonban az alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánított), a gazdasági növekedés felpörgetése érdekében lazított a foglalkoztatási törvényeken, közigazgatási reformot hajtott végre, egyszerűsítette a polgári igazságszolgáltatást, eltörölt számos kisadót, és miniszterelnöksége alatt Olaszország elismerte az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát.[12][13]

Többek közt a líbiai polgárháború következtében Renzi jelentős új problémával szembesült: a tömeges illegális bevándorlással. Miniszterelnöksége alatt egyre több bevándorlót mentettek meg a tengeren és szállítottak déli hazai kikötőkbe az olasz hajók, ami kiváltotta az M5S, az FI és az Északi Liga (LN) rosszallását.[14][15] és rombolta Renzi népszerűségét.[16] Ugyanakkor a közvéleménykutatások 2016-ban a PD erősödését mutatták. Eközben az M5S, az LN és az Olaszország Fivérei – Nemzeti Szövetség (FdI) szintén erősödtek, az FI gyengült, az SC szinte eltűnt és a Baloldal, Ökológia és Szabadság nevű baloldali pártot (SEL) felváltotta az Olasz Bal (SI).

Matteo Renzi bejelenti lemondását a 2016-os alkotmány-népszavazás után

2016 decemberében egy népszavazás 59:41 arányban elutasította a Renzi javasolta és a parlament által elfogadott alkotmányreformot.[17][18][19] Renzi a vereség után ígéretét betartva lemondott, és helyette az ugyancsak demokrata párti Paolo Gentiloni lett a miniszterelnök.[20]

Pártmozgások[szerkesztés]

2017 elején, Renzi politikájával szembeszállva, a Demokraták egyes baloldali politikusai – Bersani, Massimo D’Alema és Roberto Speranza vezetésével – és az SI-ből kiváltak létrehozták az Egyes Cikkely – Demokratikus és Progresszív Mozgalom (MDP) nevű tömörülést.[21][22] Az NCD átalakult Népi Alternatívává (AP). Áprilisban Renzit a Demokrata Párt újraválasztotta titkárnak és így ő lett a párt miniszterelnökjelöltje.[23] A vezetőségválasztáson Andrea Orlando igazsáügyminisztert győzte le, és Michele Emilianót, Apulia kormányzóját.[24][25]

2017 májusában az Északi Liga Matteo Salvinit választotta szövetségi titkárának, aki szintén versenybe szállt a kormányfői posztért.[26][27] Vezetése alatt a párt euroszkepticizmusát és bevándorlásellenességét hangsúlyozta, egyéb populista politikai irányok mellett. Salvini azon igyekezett, hogy "nacionalista", illetve "olasz nacionalista" pártként definiálja újra az LN-t, háttérbe szorítva az északi szeparatizmus gondolatát. Decemberben a párt olyan új logót mutatott be, amiből hiányzott a "Nord" (északi) szó.[28]

2017 szeptemberében az M5S Luigi Di Maiót választotta miniszterelnökjelöltjének, és Grillo helyett politikai vezetőjének.[29][30] A populista komikus azonban a kritikák szerint megmaradt a párt "de facto" fejének, és növekvő informális befolyáshoz jutott Davide Casaleggio. Ő a fia Gianroberto Casaleggio webstratégának, aki 2009-ben Grillóval együtt alapította az M5S-t, de 2016-ban meghalt.[31][32][33] 2018 januárjában Grillo kivonta személyes blogját a mozgalomból. Ez a blog a korábbi években az M5S online újságjaként működött és fő propagandeszköze volt.[34] E lépés többek szerint annak a jele, hogy Grillo lassacskán felhagy a politikával.[35]

Mozgások a baloldalon és körülötte[szerkesztés]

Az év utolsó hónapjaiban a politikai spektrum baloldalán jelentős változások történtek. Novemberben a Forza Europa, az Olasz Radikálisok és liberális egyének Più Europa ("Több Európa", röviden +E) néven közös listát hoztak létre, az élen Emma Boninóval, aki már hosszú ideje volt a Radikálisok vezetője.[36] Decemberben az MDP, az SI és a Possibile ("Lehetséges") nevű párt hozott létre közös listát, Szabad és Egyenlő (LeU) néven, Pietro Grasso szenátusi elnök és korábbi antimaffia ügyész vezetésével.[37] Insieme (Együtt, rövidítve I) néven az Olasz Szocialista Párt, a Zöldek Szövetsége, a Polgári Tér és a Progresszív Tér szövetkezett listán.[38] Hatalmat a Népnek néven (Potere al Popolo, PaP) néven szélsőbaloldali lista született, a Kommunista Újraalapítás Pártja, az Olasz Kommunista Párt, független szociális centrumok és mások részvételével, Viola Carofalo vezetésével.[39]

December végén az NCD centrista utódpártja (AP), a Demokrata Párt fontos koalíciós partnere, szétszakadt azokra, akik vissza akartak térni a középjobb táborba, és Renzi koalíciójának támogatóira. Két csoportjuk (Maurizio Lupi, illetve Enrico Costa vezetésével) a Noi con l'Italia (Mi és Olaszország, NcI) nev listához csatlakozott, több kisebb párttal együtt.[40][41] Az AP más tagjai a Demokrata Pártot támogató Populáris Polgári Listához csatlakoztak más pártokkal és csoportokkal együtt.[42]

2017. december 28-án Sergio Mattarella elnök feloszlatta a parlamentet és 2018. március 4-re kiírta a választásokat.[43]

2018. február 21-én Marco Minniti arra figyelmeztetett, hogy a maffia megpróbálhatja befolyásolni a választásokat.[44] Korábban arról szóltak hírek, hogy a szicíliai maffia próbált beavatkozni a választásokba, és a Camorra és ’Ndrangheta nevű szervezeteket is emlegették.[45]

Választási rendszer[szerkesztés]

A 2018-as választásokat a 2017-ben jóváhagyott és életbe léptetett Demokrata párti Ettore Rosato nevéhez köthető Rosatellum-törvény szabályozza. Ezzel mind a Képviselőház és a Szenátus tagjait azonos módon, vegyes választási rendszerben választják meg.

  • A mandátumok 37%-át (232 képviselői és 116 szenátori mandátumot) többségi elv alapján egy fordulós rendszerben osztják ki az egyéni választókörzetekben, mindegyik körzetben az a jelölt nyert, aki a legtöbb szavazatot kapja, ez az egyszerű többségi szavazás.
  • A mandátumok 61%-át (386 képviselői és 193 szenátori mandátumot) az arányos képviselet értelmében azok között az egyéni illetve koalíciós pártlisták között osztják ki, akik átlépték a bejutási küszöböt. A mandátumok elosztását a Képviselőház esetében országos szinten, a Szenátus esetében viszont regionális szinten hajtják végre.
  • A mandátumok 2%-át (12 képviselői és 6 szenátori mandátumot) a külföldön élő olaszok postai szavazatának alapján osztják ki.

Koalíciók és pártok[szerkesztés]

Koalíció Párt Ideológiai fókusz Vezető
Balközép koalíció
Demokrata Párt (PD) Szociáldemokrácia Matteo Renzi
Több Európa (+E) Liberalizmus Emma Bonino
Együtt (I) Progresszivizmus Giulio Santagata
Populáris Polgári Lista (CP) Popularizmus Beatrice Lorenzin
Dél-Tiroli NéppártPATT Regionalizmus Philipp Achammer
Aosta-völgy (VdA) Regionalizmus Alessia Favre
Jobbközép koalíció
Forza Italia (FI) Liberális konzervativizmus Silvio Berlusconi
Liga (L) Populizmus Matteo Salvini
Olaszország Fivérei (FdI) Nemzeti konzervativizmus Giorgia Meloni
Mi és Olaszország (NcI) Kereszténydemokrácia Raffaele Fitto
5 Csillag Mozgalom (M5S) Populizmus Luigi Di Maio
Szabad és Egyenlő (LeU) Szociáldemokrácia Pietro Grasso
Olasz Republikánus PártALA (PRI–ALA) Liberalizmus Corrado Saponaro
Hatalmat a Népnek (PaP) Kommunizmus Viola Carofalo
CasaPound (CPI) Újfasizmus Simone Di Stefano
A Család Népe (PdF) Szociálkonzervativizmus Mario Adinolfi
Kommunista Párt (PC) Kommunizmus Marco Rizzo
Olaszország az Olaszokért (IaI) Újfasizmus Roberto Fiore
A Forradalmi Baloldalért (PuSR) Kommunizmus Marco Ferrando
Tízszer Jobb (10VM) Liberalizmus Andrea Dusi
Népi Lista az Alkotmányért (LdP) korrupcióellenesség Antonio Ingroia

Választási kampány[szerkesztés]

Jobbközép koalíció[szerkesztés]

A jobbközép koalíció a Forza Italia, Északi Liga, Olaszország Fivérei és a Mi Olaszországgal pártok szövetségéből alakult meg.

A jobbközép koalíció legfőbb ígérete, hogy megválasztásuk esetén az egykulcsos adórendszert vezetnék be. A jelenlegi 23%-os SZJA-nak az adóalapját levinnék és 12.000 euró éves jövedelemsávig adómentesség lenne. Az Északi Ligás Matteo Salvini javaslatot tett, hogy 15%-os legyen az egykulcsos adórendszer mértéke. Az Il Sole 24 ORE felmérése szerint a 20%-ra való csökkentés 25 milliárd euró, a 15%-os adókulcs bevezetése 40 milliárd eurós kiadást jelentene. A reformmal a cél, hogy kisebb legyen az adóelkerülés.[46][47]

Ezek mellett szorgalmaznak egy 100 milliárd eurós programot, aminek keretében 10-15 milliárd eurónyi összeget felülvizsgálnának, adócsalás ellen szigorúan lépnének fel.

A Liga egy átfogó egészségügyi reformot akar bevezetni, amivel a kórházakban az akut betegeket kezelnék. A közbiztonságot illetően Salvini kilátásba helyezte, hogy a kémiai kasztrálás bevezetésére szükség lenne azok esetében akik kiskorúak ellen követnek el erőszakot illetve ismételten nemi erőszakot követnek el.[48] Salvini emellett a sorkatonai szolgálat bevezetése mellett érvelt.

Forza Italia javaslatot tett az IRAP (regionális iparűzési adó) eltörlésére illetve a nyugdíj minimum 1.000 euróra való felemelésére. Silvio Berlusconi ígéretet tett a kampánya során, hogy kormányon legfőbb céljuk a munkanélküliség csökkentése lesz és hogy a ráta kormányzati ciklusuk végéig az európai átlagra (8,7%) menjen le.

Az Olaszország Fivérei javaslatot tett az óvodai ellátás ingyenessé tételére. Megszüntetnék a kötelező egyetemi felvételi vizsgát, ehelyett francia modellnek megfelelően, az első egyetemi/főiskolai tanév végén lenne egy rostavizsga. Az Északi Ligával hasonlóan ellenzik az illegális bevándorlást.

A jobbközép koalíció pártjai mindannyian szorgalmaznak

Balközép koalíció[szerkesztés]

A balközép koalícióból a Demokrata Párt javaslatot tett a minimál órabér 10 euróra való felemelésére, ami a dolgozók 15%-át érintené, akik nem rendelkeznek kollektív szerződéssel. A baloldaliak 400 eurós támogatást nyújtanának a családoknak a 3 évnél kisebb gyerekek óvodai ellátására.

A Népi Polgári Lista ingyenessé tenné az óvodai ellátást. Az ASL (helyi egészségügyi szolgáltató) rendszerben csökkentenék a várólisták számát, kiterjesztenék az idősek házi ápolási ellátását.

A +Europa az erősebb európai integrációt és az euró minden tagállamban való bevezetését szorgalmazza, valamint a progresszív SZJA öt adósávját, háromra csökkentené.

5 Csillag Mozgalom[szerkesztés]

Az M5S kampányának középpontjában a feltétel nélküli alapjövedelem állt, amely egyedülállóaknak havi 780 euró, kétgyermekes családoknak pedig havi 1.638 euró lenne. Ez az intézkedés 15-20 milliárd euró kiadást jelentene a költségvetésben. A GDP növekedés érdekében megnyirbálnák a közkiadásokat.

A pártok szlogenjei[szerkesztés]

Párt neve Eredeti szlogen Magyar jelentésük Hivatkozások
Demokrata Párt Avanti, insieme „Előre, együtt” [49][50]
5 Csillag Mozgalom Partecipa, Scegli, Cambia „Vegyél részt, válassz, változtass” [51][52]
Forza Italia Onestà, Esperienza, Saggezza „Becsület, tapasztalat, bölcsesség” [53][54]
Északi Liga Prima gli Italiani „Elsők az olaszok” [55][56]
Szabadok és Egyenlőek Per i molti, non per i pochi „A többségért, nem kevesekért” [57][58]
Olaszország Fivérei – Nemzeti Szövetség Il voto che unisce l'Italia „A szavazat, mely egyesíti Olaszországot” [59][60]
Több Európát Più Europa, serve all'Italia „Több Európát, Olaszországnak szüksége van rá” [61][62]
Együtt Insieme è meglio „Együtt jobb” [63][64]
Népi Polgári Lista Il vaccino contro gli incompetenti „Az alkalmatlanok elleni védőoltás” [65][66]
Hatalmat a Népnek Potere al Popolo „Hatalmat a népnek” [67][68]
CasaPound Vota più forte che puoi „Szavazz olyan erősen, ahogy csak tudsz” [69][70]

Választási vitaműsorok[szerkesztés]

2018-as olaszországi választások vitaműsorai
Időpont Csatorna és a műsor neve Műsorvezető neve
Balközép Jobbközép M5S LeU
November 7. La7
(Di Martedì)
Giovanni Floris Részt vett
Renzi
Nem meghívott Nem vett részt
Di Maio
Nem meghívott
December 12. Rai 3
(#cartabianca)
Bianca Berlinguer Részt vett
Martina
Részt vett
Brunetta
Nem meghívott Nem meghívott
Január 16. Rai 3
(#cartabianca)
Bianca Berlinguer Részt vett
Orlando
Részt vett
De Girolamo
Nem meghívott Nem meghívott
Január 30. Rai 3
(#cartabianca)
Bianca Berlinguer Részt vett
Emiliano
Részt vett
Fedriga
Nem meghívott Nem meghívott
Február 13. La7
(Otto e mezzo)
Lilli Gruber Nem meghívott Részt vett
Salvini
Nem meghívott Részt vett
Boldrini
Február 13. Rai 3
(#cartabianca)
Bianca Berlinguer Részt vett
Lorenzin
Nem meghívott Részt vett
Giarrusso
Nem meghívott
Február 27. Rai 3
(#cartabianca)
Bianca Berlinguer Nem meghívott Részt vett
De Girolamo
Nem meghívott Részt vett
Speranza

Eredmények[szerkesztés]

Képviselőház[szerkesztés]

Koalíciós listák[szerkesztés]

Párt neve Megszerzett mandátumok
Összesen
száma aránya (%)
Jobbközép koalíció 265 37,00
5 Csillag Mozgalom 227 32,68
Balközép koalíció 122 22,85
Szabadok és Egyenlőek 14 3,38

Arányos szavazatok[szerkesztés]

Párt neve Megszerzett mandátumok
Összesen
száma aránya (%)
5 Csillag Mozgalom 133 32,66
Demokrata Párt 86 18,72
Északi Liga 73 17,37
Forza Italia 59 14,01
Olaszország Fivérei – Nemzeti Szövetség 19 4,35
Szabadok és Egyenlőek 14 3,38

Szavazatok elemzése[szerkesztés]

A Tecné közvélménykutató intézet 2018. március 4-én tette közzé a választásokról szóló kutatásukat, amiben 30 ezer főt kérdeztek meg, 1,1 és 2,5%-os hibahatárral:[71]

Életkor szerint
Párt neve/Korosztály 18-30 31-44 45-68 Több mint 64
5 Csillag Mozgalom 44% 40% 30% 19%
Demokrata Párt 15% 15% 18% 27%
Liga 13% 17% 19% 18%
Forza Italia 11% 10% 16% 18%
Olaszország Fivérei – Nemzeti Szövetség 3% 5% 5% 4%
Szabadok és Egyenlőek 2% 3% 3% 4%
Több Európát 4% 2% 2% 2%
Egyebek 8% 8% 7% 8%
Végzettség szerint
Párt neve/Végzettség neve Egyetemi/főiskolai Érettségi Általános iskolai
5 Csillag Mozgalom 30% 37% 24%
Demokrata Párt 22% 17% 19%
Liga 13% 18% 22%
Forza Italia 10% 13% 24%
Olaszország Fivérei – Nemzeti Szövetség 5% 5% 3%
Szabadok és Egyenlőek 4% 3% 2%
Több Európát 5% 2% 1%
Egyebek 11% 5% 5%
Munkaviszony szerint
Párt neve / Munkaviszony Önfoglalkoztatott Közalklamazott Versenyszféra Idénymunkás Munkanélküli Nyugdíjas Háztartásbeli Tanuló
5 Csillag Mozgalom 33% 32% 34% 39% 50% 20% 31% 49%
Demokrata Párt 16% 25% 18% 14% 8% 27% 14% 14%
Liga 18% 12% 20% 19% 16% 18% 19% 12%
Forza Italia 15% 11% 11% 11% 10% 18% 22% 7%
Olaszország Fivérei – Nemzeti Szövetség 4% 6% 3% 6% 4% 4% 5% 2%
Szabadok és Egyenlőek 3% 4% 3% 4% 2% 4% 2% 3%
Több Európát 3% 3% 2% 3% 3% 3% 2% 4%
Egyebek 8% 7% 9% 4% 7% 6% 5% 9%

Területi eredmények[szerkesztés]

Országos[szerkesztés]

Az 5 Csillag Mozgalom főleg Szicília, Szardínia és Calabria választókerületeiben illetve Campanian belül Nápolyban és Nápoly megyében ért el kiemelkedő eredményeket.

A Demokrata Párt a hagyományosan baloldali Emilia-Romagna, Toszkána és Umbria tartományokban illetve Trentino-Alto Adigeben szerepelt kimagaslóan, míg Szicíliában érte el a legrosszabb eredményét országosan, 10%-kal.

Az Északi Liga a hagyományosan fellegváruknak számító Lombardia és Veneto tartományokban szerepelt jól illetve Emilia-Romagna régión belül Piacenza megyében.

A Forza Italia Campania, Calabria, Puglia, Abruzzo, Szicília tartományokban szerepelt a legjobban. Lazio régión belül Latina megyében, illetve Szardínián Olbia-Tempio megyében szerepelt kimagaslóan. Trentino Alto-Adigeben és Basilicatában érték el legrosszabb eredményüket.

Az Olaszország Fivérei Friuli-Venezia Giulia és Lazio régiókban érték el legjobb eredményüket.

Nagyvárosok[szerkesztés]

Olaszország nagyvárosaiban is az országos trendeknek megfelelő eredmények lettek: Milánó belvárosi körzeteit kivéve mindenütt a jobbközép koalíció győzött. Torino déli részén a balközép, az északi körzeteiben pedig a jobbközép koalíció győzött. Róma északi részén levő 3. és 15. kerületében a jobbközép, Róma belvárosában nagyrészt a balközép jelöltje, míg a többi kerületben az 5 Csillag Mozgalom győzött. Nápoly mindegyik körzetében az 5 Csillag Mozgalom győzött. [72] Bariban, Palermóban, Cataniában, Cagliariban, Genovában az 5 Csillag Mozgalom jelöltje győzött.

A kormányalakítási folyamat[szerkesztés]

Fő szócikk: Kormányalakítás a 2018-as olaszországi parlamenti választások után

A választásokat követően csak három hónappal került sor a kormányalakításra a pártok közti hosszadalmas és zegzugos tárgyalások eredményeképpen. A Sergio Mattarella köztársasági elnök irányította folyamat többször fenyegetett azzal, hogy végleg zátonyra fut, ami ideiglenes kormány kinevezését és újabb választások kiírását tette volna szükségessé.

Az új kormányfő, Giuseppe Conte jogtudós 2018. június 1-jén esküdött fel.

Az Északi Liga és az 5 Csillag Mozgalom koalíciója az Európai Unió első berendezkedésellenes pártokból álló kormánya.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Francesco Verderami: Elezioni 2018, si punta al 27 dicembre per lo scioglimento delle Camere: si vota il 4 marzo (olasz nyelven). Corriere.it , 2017. december 13. (Hozzáférés: 2018. február 26.)
  2. Elezioni politiche: vincono M5s e Lega. Crollo del Partito democratico. Centrodestra prima coalizione. Il Carroccio sorpassa Forza Italia
  3. Elezioni 2018: M5S primo partito, nel centrodestra la Lega supera FI
  4. Italian general election — when are the results out?
  5. Italy’s eurosceptic 5-Star Movement holds SHOCK lead in opinion polls with only WEEK left
  6. 5-Star, League may score surprise gains in Italy's election: pollsters
  7. Dionisi, Brenda: It's a governissimo!. The Florentine, 2013. május 9. [2014. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.)
  8. Berlusconi breaks away from Italian government after party splits”, Reuters, 2013. november 16.. [2013. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva] 
  9. È rottura tra Berlusconi e Alfano Il vicepremier annuncia i nuovi gruppi Archiválva 2013. december 3-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  10. Renzi: con 47, 8 anni di media, è il governo più giovane di sempre”, Corriere Della Sera , 2014. február 21. (Hozzáférés: 2014. február 23.) 
  11. UPDATE 2-Renzi's triumph in EU vote gives mandate for Italian reform. Reuters. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 9.)
  12. Italy Prime Minister Mattro Renzi on Senate Reform. Bloomberg. (Hozzáférés: 2015. szeptember 29.)
  13. Renzi Gives Italians Lower Taxes, Higher Cash Use to Back Growth. Bloomberg. (Hozzáférés: 2015. október 15.)
  14. "Italy PM Renzi attacks northern regions for refusing migrants". BBC News. 8 June 2015
  15. "Italy coastguard: 3,000 migrants rescued in one day in Mediterranean". The Guardian. 23 August 2015.
  16. L'analisi del sondaggista: "Con l'immigrazione, Renzi perde tra i 2 e i 4 milioni di voti"
  17. Italian parties reach deal on Senate reform. Reuters, 2014. június 21. [2015. november 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 25.)
  18. Politi, James. „Renzi wins Senate victory over Italy’s political gridlock”, Financial Times , 2015. október 13. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.) 
  19. Italy's constitutional reform gets the green light from the Senate, the opposition leaves the floor. il Sole 24 Ore . [2016. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
  20. Governo, Gentiloni accetta l'incarico di governo: «Un grande onore»”, Corriere della Sera, 2016. december 11. (Hozzáférés: 2016. december 11.) 
  21. Ecco il nome degli ex Pd: Articolo 1 Movimento dei democratici e progressisti
  22. «Democratici e progressisti» il nuovo nome degli ex Pd. Speranza: lavoro è nostra priorità
  23. Primarie Pd, Renzi vince nettamente: "Al fianco del governo"
  24. I dati definitivi delle primarie: Renzi 70%, Orlando 19,5%, Emiliano 10,49%
  25. Primarie – Partito Democratico. [2019. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 25.)
  26. Primarie Lega, Salvini centra l'obiettivo: con l'82,7% resta segretario. L'attacco di Bossi: "Con lui la Lega è finita"
  27. Lega, Salvini avverte Berlusconi: "Maggioritario se vuoi davvero vincere"
  28. Lega. Ecco il simbolo, via Nord ma con Salvini premier
  29. M5s, Di Maio eletto candidato premier e nuovo capo politico. Ma alle primarie votano solo in 37 mila
  30. Movimento 5 Stelle: l’incoronazione gelida. E Di Maio promette a tutti «disciplina e onore»
  31. Di martedì 19 aprile 2016: Chi comanda ora nel Movimento 5 Stelle? | Il ruolo di Davide Casaleggio. Polisblog.it, 2016. április 19. [2018. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  32. Altri articoli dalla categoria: M5s, la prima volta di Davide Casaleggio. Repubblica.it, 2016. szeptember 21. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  33. Il nuovo regolamento M5S e il ruolo di Davide Casaleggio nelle espulsioni - neXt Quotidiano. Nextquotidiano.it, 2016. szeptember 26. (Hozzáférés: 2017. április 18.)
  34. l blog di Beppe Grillo è cambiato
  35. Grillo si riprende il blog e continua il suo distacco dal M5S
  36. I radicali alle elezioni da soli: la nuova lista si chiamerà “+ Europa”
  37. Liberi e Uguali, Grasso si presenta bene
  38. Ritorna, in piccolo, L'Ulivo e l'avversario è sempre lo stesso: "Siamo gli unici che hanno battuto due volte Berlusconi". [2018. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 28.)
  39. Viola Carofalo, National Spokesman of "Potere al Popolo"
  40. Nasce Noi con l'Italia, la 'quarta gamba' del centrodestra
  41. Simbolo e liste: è pronta la «quarta gamba»
  42. Nasce "Civica popolare", lista centrista alleata col Pd: sarà guidata dalla Lorenzin
  43. Italy’s President Calls National Elections, as Country Grapples With Economic Pain
  44. Italians warned of Mafia meddling in the upcoming election”, Holly Ellyatt, 2018. február 22. (Hozzáférés: 2018. február 22.) 
  45. Mafia risk on elections - Minniti. ANSA . (Hozzáférés: 2018. február 22.)
  46. Porta a porta - Puntata dell' 11/01/2018. (Hozzáférés: 2018. március 2.)
  47. Dalla flat tax all’abolizione della legge Fornero, quanto costano le promesse elettorali dei partiti. (Hozzáférés: 2018. március 2.)
  48. Elezioni 2018, il confronto dei programmi sui diritti civili. (Hozzáférés: 2018. március 2.)
  49. Avanti, insieme
  50. Avanti, insieme. Mozione congressuale di Matteo Renzi
  51. Partecipa, Scegli, Cambia
  52. Partecipa, Scegli, Cambia anche in Europa con la consultazione pubblica sulla sicurezza alimentare. [2018. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 2.)
  53. Forza Italia lancia primo manifesto: onestà, esperienza, saggezza
  54. Coniato il primo manifesto di Forza Italia con lo slogan: "Onestà, Esperiezna, Saggezza". [2018. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 2.)
  55. Prima gli italiani, Salvini invita Di Maio: “Vieni alla nostra manifestazione di Milano”
  56. Con il Governo Salvini, prima gli Italiani
  57. Grasso adotta lo slogan di Corbyn: «Per i molti, non per i pochi»
  58. Assemblea Liberi e Uguali: “Sinistra per i molti e non per i pochi”, Grasso si ispira a Corbyn
  59. Fratelli d'Italia: Il voto che unisce l'Italia
  60. Il voto che unisce l'Italia. [2018. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 17.)
  61. Più Europa – Con Emma Bonino
  62. Più a Europa, per un'Italia libera e democratica. [2022. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 2.)
  63. Comitati territoriali "Insieme è meglio!". [2018. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 2.)
  64. Italia Europa Insieme. [2017. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 2.)
  65. Civica Popolare – Facebook
  66. Lorenzin presenta Civica Popolare: serve un vaccino contro l'incapacità e il populismo
  67. Le liste di movimento di Potere al Popolo!
  68. Potere al Popolo! – Noi ci stiamo, chi accetta la sfida?
  69. Simone Di Stefano – Vota più forte che puoi! Vota CasaPound!
  70. Il 4 Marzo vota più forte che puoi
  71. Elezioni 2018, così la sociologia del voto. (Hozzáférés: 2019. március 20.)
  72. [https://www.ilmattino.it/speciale_elezioni/politiche_18/elezioni_mappa_italia_collegi-3589391.html Elezioni politiche, la mappa della nuova Italia post voto]. (Hozzáférés: 2019. április 29.)

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Italian general election, 2018 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.