Wikipédia:Javaslat tisztségviselők megválasztására/Wikitanács (2014)/Jelentkezés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Tudnivalók

Ezen a lapon lehet jelentkezni a Wikitanács soraiba, amely tagjainak mandátuma 2014 júniusában lejár. Amennyiben szeretnél WT-tag lenni, vállalod az ezzel járó felelősséget, kész vagy arra, hogy egy éven át tevékenykedj a testületben, akkor írd fel a neved erre az oldalra.

Fontos érteni, hogy ez csak jelentkezés, itt semmilyen szavazás nem folyik. Jelentkezni 2014. május 15. (kedd) 23:59-ig lehet, a szavazás ezt követően (május 16-án) indul, és a szavazási irányelv szerint 2 héttel később zárul. A választás lebonyolítása abban megegyezik majd az előző öt évi rendes választási eljárással, hogy egyetlen szavazás keretében, de minden jelöltről külön-külön fog folyni a szavazás, azonban a mandátumszerzés számításának módja 2011-ben megváltozott (a Wikitanács irányelvének vonatkozó szakasza már az aktuális szabályt írja le). Az új testület mandátuma 2015 júniusáig szól.

Emlékeztetőül: a Wikitanácsnak tíz rendes tagja van. Amennyiben a szavazáson több szerkesztő kapja meg az előírt szükséges támogatást, akkor a legjobb eredményt elérő tíz szerkesztő lesz a tanács rendes tagjává, a bekerülési küszöböket elérő többi jelölt pedig az eredményük sorrendjében póttaggá válik.

A Wikitanács nevében: Andrew69. 2014. április 9., 12:06 (CEST)[válasz]

Kezdete: 2014. április 9.,
vége: 2014. május 15. 23.59 (CEST)

Jelentkezés[szerkesztés]

  1. - Aros Távírda 2014. április 10., 22:20 (CEST)[válasz]
  2. – LApankuš 2014. április 11., 11:26 (CEST)[válasz]
  3. --Szilas vita 2014. április 11., 12:01 (CEST)[válasz]
  4. --OsvátA Palackposta 2014. április 11., 12:02 (CEST)[válasz]
  5. Matthew (vitalap) 2014. április 11., 13:55 (CEST)[válasz]
  6. -- Ogodej vitalap 2014. április 11., 17:02 (CEST)[válasz]
  7. -- Andrew69. 2014. április 11., 17:32 (CEST)[válasz]
  8. --Történelem pWas gibt's Neues? 2014. április 11., 18:56 (CEST)[válasz]
  9. --Botlik Botlik vita 2014. április 11., 20:38 (CEST)[válasz]
  10. --eLVe abcdefg 2014. április 12., 06:31 (CEST)[válasz]
  11. Xiaolong Üzenő 2014. április 21., 00:35 (CEST)[válasz]
  12. Vadszederke' 2014. május 3., 06:50 (CEST)[válasz]
    -- Marisjulis vita 2014. május 4., 10:41 (CEST)[válasz]
    -- Matild1943 vita 2014. május 5., 09:57 (CEST)[válasz]
  13. --Kossuthzsuzsa vita 2014. május 11., 18:48 (CEST)[válasz]
  14. - Tambo vita 2014. május 15., 15:55 (CEST)[válasz]

Óvás[szerkesztés]

Hogy lehet, hogy egy újonc egyből megtalálta ezt a lapot? - Aros Távírda 2014. május 4., 14:31 (CEST)[válasz]

Egyértelműen zokni. Avagy bejelentkezés után a figyelőlista megtekintésekor ez a legelső link az aktuális ügyek közt. – LApankuš 2014. május 4., 14:39 (CEST)[válasz]

Ezek szerint kreatív zavarkeltés. Kinek a zoknija lehet? - Aros Távírda 2014. május 4., 15:27 (CEST)[válasz]

Ezt nem érdemes kutatni. Amúgy meg kérdés, ki az aktív szerkesztő? Van erre valami leírás? Az én álláspontom szerint aktív, aki itt van. Egy szerkesztéssel is lehet itt lenni. A szavazók meg majd választanak. Ha mégis valamilyen minimális szerkesztésszámot várunk el a jelentkezőktől, akkor pontosítani kéne a szöveget vagy felfektetni az aktivitás kritériumait. – LApankuš 2014. május 4., 16:58 (CEST)[válasz]

Szerintem az aktív szerkesztő azt jelenti, hogy a jelentkezés pillanatában már aktív előélete volt. Azzal, hogy ideírja a nevét, nem válik aktív szerkesztővé. --Pagony vita 2014. május 4., 17:00 (CEST)[válasz]

Ez is egy álláspont és még csak nem is vitatkozom vele. Csak akkor mennyi a szükséges előélet? Egy, ötven, vagy ezer szerkesztés a jelentkezés előtt? Majd valamelyik kocsmafalon ezt meg kéne beszélni. – LApankuš 2014. május 4., 17:10 (CEST)[válasz]

Mindenesetre az egy sem, az biztosan elégtelen. :) Az aktív szerkesztők jelentkezzenek egyértelműen azt jelenti, hogy nem a totál újoncok. --Pagony vita 2014. május 4., 17:12 (CEST)[válasz]

Szerintem az a legésszerűbb, ha csak olyan jelentkezhet, akinek annyi szerkesztése van, hogy szavazóképes is már. Esetleg annyiban lehetne ezt módosítani, hogy az, aki egyszer már elérte a szavazóképességet, az a későbbiekben bármelyik WT-választáson indulhat. De ennek a megvitatása – szerintem – nem erre a lapra tartozik, viszont a helyzet mindenképpen orvosolandó. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. május 4., 19:36 (CEST)[válasz]

Már ketten vannak: Matild1943 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) --OsvátA Palackposta 2014. május 5., 10:15 (CEST)[válasz]

Nyilvánvaló, hogy zavarkeltésről van szó. Olyan ez, mint amikor nem tiltja semmi azt, hogy köpködjünk az utcán, tehát bátran lehet köpködni, erre jön marisjulismatild és köpköd. Mi meg nézünk, hogy ja tényleg, azt hogy nem lehet köpködni, az tényleg nincs leszabályozva, mint ahogy az sem, hogy ki az aktív szerkesztő. Mivel az illető idetalált, klikkelt egyet és ismeri a billentyűzet kiosztását, amelyen bepötyögte a nevét, úgy véli, már aktív is. Gondolom el van telve magától, hogy milyen vicces és sikerül szétrollkodni a WT-jelentkezést. Le merem fogadni, ha nem vonjuk vissza a szerkesztését, naponta berak pár szerkesztőnevet. Azt sem tiltja a szabályzat, hogy napi százzal növelje a jelentkezők számát. Ogodej vitalap 2014. május 5., 11:35 (CEST)[válasz]

Nekem azért különsen érdekesek Ogodej szavai, mert saját három évvel ezelőtti gondolataimat látom bennük viszont. --Malatinszky vita 2014. május 5., 19:24 (CEST)[válasz]

Igen, ez már valóban szándékosnak tűnik. Kihúztam a két nevet. – LApankuš 2014. május 5., 11:51 (CEST)[válasz]

Jelentkezésem fenntartom. Kérlek a kihúzásomat vond vissza. Matild1943 vita 2014. május 12., 09:51 (CEST)[válasz]
jól tetted. Kelti a zavart. De nem zavarodunk meg. OsvátA Palackposta 2014. május 5., 11:59 (CEST)[válasz]

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!