Wikipédia:Hadtudományi műhely/Bejelentések/Archív01

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Egy kis statisztika

Kedves Szerkesztők!
A műhely színvonalas működésének támogatása céljából, hadd osszak meg veletek néhány beszédes számot (ezek a számok a január 2. állapotot tükrözik - azóta folyamatosan dolgozom fel a be nem sorolt szócikkeket). A wikipédián eddig 3320 szócikkre került föl az értékelő sablonunk. A 3320-ból 1098-at (~33%) sikerült besorolni, értékelni. Ez még nem is lenne akkora baj, hiszen nem mi vagyunk ezzel a legrosszabbak.
Az viszont érdekes, hogy a szócikkek alig 3% (pontosan 2,79%) tartozik a teljes-színvonalas-kitüntetett kategóriába. A jó hír, hogy 538 szócikk (16,2%) egy kis bővítés esetlegesen lektorálás után elérhetné a fenti három kategória egyikét.
Az eddigi értékelések során számtalan olyan szócikkel találkoztam, amelynek annyi hibája volt, hogy hiányzott a forrás, de láthatólag valamelyik másik wikiről lett lefordítva. Erre létezik sablon, amit kirakva, kezelhető a kérdés.
Sok szócikket elhagytak korábbi szerkesztőik (felébe-harmadába), némelyik ha szigorúan nézzük talán még a csonk kategóriát sem éri el...
Tudom mindenkinek van egyéb dolga is; tervei, milyen szócikkeket dolgozna ki. Arra kérnék mindenkit, hogy most lassítsunk egy kicsit az új szócikkekkel! Számtalan fontos szócikk várt eddig is, pár nap már nem számít. Nyúljunk vissza a régi bejegyzésekhez, nézzünk utána hol tart, ha szükséges fejezzük be. Ha szerintünk kész egy szócikk, nézzük meg, hasonlítsuk össze más wikikkel, ha így is megüti a mércét, jelöljük lektorálásra. És akkor lezárhatjuk azt a szócikket.
Segítségeteket előre is megköszönve kívánok minden szerkesztőnek eredményekben gazdag, boldog új esztendőt!– Kavicsposta 2009. január 3., 11:44 (CET)

Ez maximálisan remek, hogy valaki statisztikával is foglalkozik végre! Írhatnék valami kifogást, mert úgyis volna. Sok idő, ha csak egy-egy ember masszíroz egy szócikket, még ha lektorál is (de főleg akkor, felelőségteljes, aprólékos meló). Összesen eddig tán kettő ilyenben vettem részt (vettünk részt össznépien), a harckocsi és a tüzérség. Őszintén szólva, nekem elég is volt egy időre. A középkorosoknak (pl. Tomeczeknek) is segítenék, de abban a korban nem vagyok nagyon jártas. Ígérni meg nem ígérek semmit, mert úgysem fog betartódni. Összességében csak azt, hogy amiket elkezdtem, azokat összekalapálom, lévén azért kezdtem el őket. A kért szócikkek listáját is ütlegelni kell kinek-kinek, mert nem lehet annyiban hagyni őket. Fontos megérteni, hogy egy-egy téma folyamatosan íródik, és rendre egy-egy komolyabb cikkhez két-három embernél több mélységében nem ért, vagy épp nem ér rá. Mindenki specializálódik egy témára. Sajnos(?) a történelem nem egy film-szakma, hogy megnézem és leírom a véleményem, kicsit összetettebb. Egy műszaki (harceszköz) cikk megírása meg végképp! A két téma (történeti folyam-harceszközök) szervesen összekapcsolódik, egyszerre a kettőt nehéz írni. Példaként a II. vh. és az ott alkalmazott harceszközök szócikkei. Vagy a vietnami háború és az ott alkalmazott amerikai-orosz repülőeszközök. Utóbbiakat alig szerkesztjük ketten-hárman-négyen, ráadásul a műszaki leíráson kívül célszerű kitérni az üzemeltetőkre és a harci alkalmazásaikra is. Addig nem lehet komolyan lektoráltatni semelyik nagy szócikket, amíg ezek nincsenek meg (pl. I., II. vh., Viet stb.). A típusleírásokat rendre azért kezdjük el, hogy később a történeti cikkek írásakor aztán legyen mibe írni (a születésük is eleve ilyen eseti dolgokra vezethetőek vissza és ezért is maradtak csonkok). A figyelő sablonjaitokat lenyúlom, beszállok én is a buliba, amennyire lehet. Gondolataiddal teljesen szimpatizálok, de a „csonkgyártás” szerintem szükségszerű. Ráadásul ez a csonk fogalom sem egyértelmű. Egy papír alapú lexikon-cikk itt simán csonk lenne. De igen. Javítani kell, mert muszáj.
Minden év elején lehetne egy-egy ilyen össznépi statisztikát lezavarni, mit gondoltok? --Gyantusz vita 2009. január 3., 15:51 (CET)
Csak két dolgot, engedj meg nekem: Teljesen igazad van, hogy nem lehet a területeket összemosni, de én nem is ezt mondtam. Vannak akik a repüléshez értenek - értelemszerű, hogy ők azokat a cikkre nézzenek rá. A második, hogy a statisztika mindenki részére elérhető és Peti610-nek köszönhetően frissül is. (Elérhető: Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Hadtudományi szócikkek)
A falka-taktika alkalmazandó... ;) --Gyantusz vita 2009. január 3., 16:39 (CET)
Megerősítem Gyantusz kollégát: egy igazán jó cikk megírása sok energiát visz el. Az én utolsó munkám a Tüzérség volt, elég is volt utána az írásból egy időre. Ennek fél éve... :-) Nyilván azokkal a cikkekkel kellene foglalkozni, amelyek nagyon fontosak: alapfogalmak, nagy háborúk és fontos emberek. De már ez is annyi munka, hogy csak na! Jut eszembe: meg kellene már csinálni a Tüzérség történetét... :-)
Darkness vita 2009. január 4., 21:35 (CET)

Statisztika - 1 hónap termése

Üdv, ismét... Először is szeretném mindenkinek megköszönni a segítséget, mert az elmúlt 1 hónap alatt több szócikket sikerült besorolni, értékelni, mint amennyi korábban már kész volt. Egy kis emlékeztető: 2118 szócikk nem volt értékelve január 4.-én a 3331-ből (34% feldolgozottságot jelentett). Ma már csak 910 szócikk várat magára úgy, hogy közben több mint 100 új szócikkre került ki a hadtudományi sablon. (ez 73%-os feldolgozottságot jelent) Lehet, hogy március végére vagy április elejére végzünk? De jó volna, bár ez a meló soha nem ér véget :)

A statisztika nem öncélú, a besorolások kapcsán sok érdekes tapasztalatot szereztem, találkoztam kitűnő és szócikknek alig nevezhető bejegyzésekkel. Valahol csak némi formázás, vagy forrás megadás elég, hogy elérhessen valami jobb besorolást. Külön köszönet mindenkinek akik pozitívan, segítőkészen szinte az egyes "gond" sablonok kirakásával egy időben már javították is a szócikkeket.

Sajnos a referálási rendszer, ahogy régen volt, megszűnt. Lehet, hogy műhelyen belül kellene valami hasonlót indítani, mert egy ember ne döntse már el melyik szócikk milyen minőségű (még ha az én is vagyok :) ). Ezért én most csak "Bővítendő - jól használható" kategóriáig soroltam be a szócikkeket. A minőségi értékelés majd csak ez után következhet, ha megszerveztük, hogyan is történjen. Annyi jó bejegyzés született, amiből kiemelt is lehetne...

Életrajzi cikkeknél, de más szócikknél is észrevettem, a képek hiányát. Valahogy több képet kellene szerezni az illusztrációkhoz. Aztán vannak az árva szócikkek, amik tömegtermelésben készülnek egyeseknél. A szerkesztő talán már el is felejtette, hogy létrehozott valamit (kitette rá a {{nincs szöveg}} sablont, de ennél többet már nem is tett érte), legszívesebben ezeket mind törölném... Miért? Mert megtévesztik az embert. Azt látom, hogy ennyi- meg ennyi szócikk kész van egy témában, mert kék a link... aztán meg jön a pofára esés. Nem egy rosszul megírt szócikket találok, hanem szó szerint semmit (talán egy valamilyen sablonban van 1-2 adat pl. fegyverről, de egy kanyi írott betű sincs). Sajnos nem férnének el a "Figyeljünk rá" rovatban...

Na, mára ennyi. Még egyszer köszönöm (folyt.köv.)– Kavicsposta 2009. február 15., 17:11 (CET)

99,9%

Az értékelések, besorolások első köre lezárult. Köszönöm mindenkinek a segítséget.

Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy amennyiben új szócikket raktok fel, ne felejtsétek el a sablont rárakni, illetve fontosság szerint besorolni. Egy kis segítség itt.

A régebbi szócikkeket pedig folyamatosan nézni, illetve amennyiben szükséges, át fogjuk sorolni. Az eredményes és minőségi munka érdekében mindenkinek további jó munkát kívánok.– Kavicsposta 2009. március 21., 12:43 (CET)