Vasné Tóth Kornélia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vasné Tóth Kornélia
Született1971. május 29. (53 éves)
Székesfehérvár
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaértelmiségi
SablonWikidataSegítség

Vasné Tóth Kornélia (Székesfehérvár, 1971. május 29. –) nyelvész, művelődéstörténész, könyvtáros, szakkönyvíró, tudományos kutató.

Életútja[szerkesztés]

Szülei dr. Tóth Jenő és Pohl Erzsébet. 1994-ben diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar–történelem szakon. 2010-2013 között az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola doktorandusza, 2014-ben doktorált művelődéstörténet szakirányon.

1994 és 2004 között középiskolai tanárként tevékenykedett Budapesten. 2004-től az érdi Csuka Zoltán Városi Könyvtárban dolgozott. 2008 ősze óta az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtára könyvtárosa, tudományos munkatársa. Fő kutatási területe a 20–21. századi ex librisek világa.

Főbb szervezeti tagságai: Anyanyelvápolók Szövetsége (1993-), Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (2008-), Magyar Történelmi Társulat (2009-), Kisgrafika Barátok Köre (2009-). Utóbbinak 2011-től intézőbizottsági, 2014-től elnökségi tagja. 2016-tól felvételt nyert a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagságába (II. Filozófiai és Történelemtudományok osztálya). 2018-tól az MTA Művelődéstörténeti Bizottság Könyvtörténeti Munkabizottságának tagja. Ugyancsak 2018-tól belépett a Magyar Szemiotikai Társaságba, emellett az Österreichische Exlibris-Gesellschaft (Osztrák Ex libris Egyesület) és a Deutsche Exlibris-Gesellschaft (Német Ex libris Egyesület) tagjai közé.

Munkássága[szerkesztés]

Az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként és a Kisgrafika Barátok Köre tagjaként számos ex libris kiállítás rendezése és megnyitása fűződik a nevéhez, pl. Ex librisek a Nemzeti Könyvtárban: Diskay Lenke hagyatéka (2009), A kisgrafika nagymestere, Csiby Mihály (2012). A Szabó Ervin Könyvtár több ex libris kiállítását nyitotta meg az utóbbi években: Művelődéstörténeti anziksz a kisgrafikákon, Irodalmi kalandozások az ex librisek világában, Grafikai mozaikok, Ex libris KBK. 2014-ben A magyar ex libris 100 éve. Gyűjtemények kiállítása megnyitása a Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központban és a Mezőgazdasági Könyvtár Vármező Galériájában is a nevéhez fűződik. Számos történelmi–nyelvészeti–irodalmi, ill. ex libris vonatkozású írása jelent meg. Ex libris témában 2021-ig 300 körüli cikke, tanulmánya látott napvilágot különböző tanulmánykötetekben, szaklapokban. Önálló köteteinek száma 20 felett van. A Kisgrafika (a Kisgrafika Barátok Köre folyóirata) szerkesztőbizottsági tagja 2011-től, 2019-től egyedüli szerkesztője.

Főbb művei[szerkesztés]

Könyvek[szerkesztés]

  • A sárbogárdi diáknyelv szótára (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 46.), ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárási Tanszék, MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1990
  • Magyar diákszótár (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 62.), ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárási Tanszék, MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1994
  • Tudáspróba (Irodalom I–IV.), középiskolai segédkönyv; Corvina Kiadó, Budapest, 2003
  • Tudáspróba (Történelem I–IV.), középiskolai segédkönyv; Corvina Kiadó, Budapest, 2004
  • Szent Iván-éj hazánkban és külföldön; Az ünnep hagyományai az érdi kistérségben (Könyvtári Információs Füzetek), Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd, 2007
  • Élő diáknyelv. Két város, húsz év tükrében, Novumpocket Kiadó, Sopron, 2010
  • Érdi időutazás (Várostörténeti munkafüzet, társszerző: Kovács Sándor), Magyar Földrajzi Múzeum, Érd, 2010
  • Csiby Mihály kisgrafikai életműve (Ex librisek, alkalmi grafikák, szabad grafikák), KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, Budapest, 2012
  • A magyar ex libris 100 éve. Gyűjtemények kiállítása (katalógus), KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, Budapest, 2014
  • A moszkvai Rudomino-könyvtár hungarika ex librisei hazai és nemzetközi kontextusban, Országos Széchényi Könyvtár - Gondolat Kiadó, Budapest, 2015
  • Ex libris és képkultúra. Modern magyar ex librisek, Országos Széchényi Könyvtár - Kossuth Kiadó, Budapest, 2016
  • Ürmös Péter kisgrafikai világa, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, Bp., 2016. (alkotásjegyzék)
  • Nagy László Lázár kisgrafikai világa; OSZK, Bp., 2018
  • Jottányit se 48-ból! Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékezete : kiállítási katalógus; szerk., bev. Vasné Tóth Kornélia; OSZK, Bp., 2018
  • Múltunk neves ex libris gyűjtői (lexikon), Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, Bp., 2019

Főbb tanulmányok, cikkek[szerkesztés]

  • Neologizmusok a diáknyelvben. Húsz év változásai a diáknyelvben két saját gyűjtésű szótár anyagának összevetése alapján, In. Jelentés a magyar nyelvről 2006-2010, Balázs Géza (szerk.), Inter-Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 2010, 143-163.
  • Beszédes ex librisek: a kultúra nemzetközi hírnökei, Magyar Grafika, 2011. február, LV/1., 75-78.
  • Beszédes ex librisek: a kultúra nemzetközi hírnökei I. rész, Kisgrafika, 2011/1. sz., 4-7.
  • Beszédes ex librisek: a kultúra nemzetközi hírnökei II. rész, Kisgrafika, 2011/2. sz., 4-6.
  • Az ex librisek művelődéstörténeti jelentősége, Könyv, könyvtár, könyvtáros, 20. évf., 8. sz., 2011. aug. 45-61.
  • A modern ex libris a vizuális kultúra korában - egy hungarika vonatkozású gyűjtemény üzenete, Magyar Könyvszemle, 2011/3. sz., 359-377.
  • Az ex librisek interpretációjának új irányai, ex libris és hungarikakutatás, In. Szöveg-emlék-kép, Bibliotheca Nationalis Hungariae - Gondolat Kiadó, Budapest, 2011. 296-313. (Bibliotheca Scientiae et Artis sorozat 3. rész)
  • Az ex libris mint a művelődéstörténeti kutatások forrása (történeti áttekintés), I. rész, Kisgrafika, 2011/4. sz., 3-5.
  • Az ex libris mint a művelődéstörténeti kutatások forrása, II. rész, Kisgrafika, 2012/1. sz., 3-5.
  • Betekintés a diáknyelvi kutatások módszertanába, szinkrónia és diakrónia együtthatásában In. Nyelv és kultúra – kulturális nyelvészet, Szerk. Balázs Géza-Veszelszki Ágnes, Magyar Szemiotikai Társaság, Bp., 2012., 221-226.
  • A Rákóczi-szabadságharc kora ex libriseken, alkalmi grafikákon, Kisgrafika 2012/2. sz., 6-8.
  • A moszkvai Rudomino Könyvtár hungarika ex libriseinek ikonográfiája, Magyar Könyvszemle, 2012/1. sz., 93-112.
  • Kereskényi Gyula (1835–1911), Érd helytörténész plébánosa, Honismeret 2012/6. sz., 45-48.
  • A XXXIV. FISAE Nemzetközi Ex libris Kongresszus (2012) egy résztvevő szemével, Kisgrafika, 2012/3. sz., 2-3.
  • Az ex libriseket, kisgrafikákat alkotó Tavaszy Noémi (születésnapi megemlékezés), Kisgrafika 2012/4. sz., 2-3.
  • Tavaszy Noémi kisgrafikai alkotásjegyzéke, a Kisgrafika 2012/4. számának melléklete (1-8.)
  • Grafikai mozaikok (Vasné Tóth Kornélia kiállításmegnyitó szövege Kőhegyi Gyula: Grafikai mozaikok c. kiállításán, 2012. 09. 14, FSZEK Békásmegyeri Könyvtára), Kisgrafika 2012/4. sz., 3-5.
  • A szubjektum és az emlékezet, Csiby Mihály kisgrafikáinak recepciója, In. Esemény és narratíva, Történetiség, elbeszélések, interpretáció, Bibliotheca Nationalis Hungariae - Gondolat Kiadó, 2013., 242-251. (Bibliotheca Scientiae et Artis sorozat 5. rész)
  • Kultúrtájak – A magyar világörökség, emlékhelyeink ex libriseken, In. Tér(v)iszonyok és térkép(zet)ek, Bibliotheca Nationalis Hungariae - Gondolat Kiadó, Budapest, 2014., 190–220. (Bibliotheca Scientiae et Artis sorozat 6. rész)
  • Az ex libris a tudomány mérlegén – szakírók, szakírások, In. Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök, Bibliotheca Nationalis Hungariae - Gondolat Kiadó, Budapest, 2015., 143–166. (Bibliotheca Scientiae et Artis sorozat 7. rész)
  • Világi és egyházi reprezentáció, hatalmi szimbolika az ex libriseken, In. Hatalmi diskurzusok, A hatalom reprezentációi a tudományokban és a művészetekben, Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat Kiadó, Budapest, 2016. (Bibliotheca Scientiae et Artis 8. rész), 105–118.

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozás[szerkesztés]