Tátray Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tátray Lajos
Született1885. március 5.[1]
Mezőhegyes
Elhunyt1909. március 14. (24 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiMadách Imre Gimnázium
A Wikimédia Commons tartalmaz Tátray Lajos témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Tátray Lajos (Mezőhegyes, 1885. március 5.Budapest, 1909. április 14.) fiatalon elhunyt magyar festő és építész.

Élete[szerkesztés]

Alsóbb iskoláit Mezőhegyesen végezte, majd a budapesti Barcsay-utcai Főgimnáziumban (ma: Madách Imre Gimnázium) tanult tovább. Ezt követően a Műszaki Egyetem hallgatója volt, és már harmadéves korában pályadíjat nyer. (Magyar Mérnök- és Építészegylet Wellisch pályázatának első díja, sziklasír-tervezet.)[2]

Körülbelül ettől az időszaktól kezdve látogatott el az erdélyi Kalotaszeg vidékére, ahol számos iparművészeti és építészeti fényképfelvételt csinált.[2] Tagja volt a Kós Károly körül gyülekező, úgynevezett „Fiatalok” csoportjának, akik műveiket később népies stílusban alkották meg.[3] Több épületterve mellett festményeket is alkotott. Alig 24 éves korában Berlinben megbetegedett, majd hazatérve Budapesten elhunyt.[2]

Munkái[szerkesztés]

Elkészült művei[szerkesztés]

  • Bartha Miklós-síremlék, Budapest, Kerepesi temető (Kallós Edével)[2]
  • 6 egyéb síremlék[2]
  • 1908: az 1908. évi bécsi nemzetközi építőművészeti kiállítás magyar csoportja[2]
  • 1906: az Iparművészeti Társulat Karácsonyi bazárjának installációja (Jánszky Bélával)[2]
  • 1907: az Iparművészeti Társulat 1907 tavaszi kiállításának installációja (Jánszky Bélával)[2]
  • 1907: a pécsi országos kiállításon három háziipari és néprajzi pavillonja (Jánszky Bélával)[2]

Tervben maradt művei[szerkesztés]

Több kisebb tervet is készített.[2]

Egyéb alkotásai[szerkesztés]

Könyvillusztrációi megjelentek a következő kiadványban:

  • Megfagyott Muzsikus. Budapest, 1906.[5]

A Magyar Iparművészet[6] és a Nyugat[7] c. folyóiratokba cikkeket írt.[6]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]