Szoligalics

	Szoligalics (Солигалич)
	; Szoligalics címere
	; Szoligalics címere
	Közigazgatás
Ország	Oroszország
Föderációs alany	Kosztromai terület
Járás	Szoligalicsi
Irányítószám	157170
Körzethívószám	49436
Testvérvárosok	Lista Totyma
	Népesség
Teljes népesség	2700 fő (1856); 3400 fő (1897); 4000 fő (1913); 3500 fő (1926); 3400 fő (1931); 5400 fő (1939); 5773 fő (1959); 6701 fő (1970); 7134 fő (1979); 7456 fő (1989); 7500 fő (1992); 7300 fő (1996); 7200 fő (1998); 7000 fő (2000); 7000 fő (2001); 6996 fő (2002); 7000 fő (2003); 6600 fő (2005); 6500 fő (2006); 6300 fő (2007); 6136 fő (2008); 6225 fő (2009); 6438 fő (2010); 6400 fő (2011); 6272 fő (2012); 6144 fő (2013); 6129 fő (2014); 6012 fő (2015); 6023 fő (2016); 5976 fő (2017); 5998 fő (2018); 5940 fő (2019); 5918 fő (2020); 5534 fő (2021);
	Földrajzi adatok
	Elhelyezkedése
	Szoligalics Pozíció Oroszország térképén
	é. sz. 59° 05′, k. h. 42° 17′Koordináták: é. sz. 59° 05′, k. h. 42° 17′
	Szoligalics Pozíció Kosztromai terület térképén
	A Wikimédia Commons tartalmaz Szoligalics témájú médiaállományokat.

Szoligalics (oroszul: Солигалич) város Oroszország Kosztromai területén; a Szoligalicsi járás székhelye, gyógyüdülőhely. Lakossága: 6438 fő (a 2010. évi népszámláláskor).^[1]

Neve az orosz szol (jelentése: 'só') és a Galics földrajzi név összetételével keletkezett.

Fekvése[szerkesztés]

A Kosztromai terület északnyugati részén, Kosztromától országúton 219 km-re, a Kosztroma folyó partján terül el. A Galicsi-hátság nyúlványain, a Kosztroma folyó felső folyásának jobb partján épült. A legközelebbi vasútállomás a 95 km-re délre fekvő Galics, a transzszibériai vasútvonal északi ágán. Kosztromával a közúti kapcsolatot a Р-100 (R-100) jelű országút biztosítja.

Története[szerkesztés]

A 14. század óta ismert település, keletkezését összefüggésbe hozzák egy 1335-ben itt alapított kolostorral. Kezdettől fogva védekezni kényszerült a Vetluga és a Vjatka mentén élő cseremiszekkel (marikkal) szemben, akik ezt a területet sajátjuknak tekintették.

Szoligalics neve is, címere is őrzi az egykori sófőző telepek emlékét. Évszázadokon át a sófőzés egyik jelentős központja volt. A 14. század közepétől a Galicsi-fejedelemséggel együtt a moszkvai fejedelmek birtokának számított, 1450-ben pedig végleg a Moszkvai nagyfejedelemség része lett. A jobb partra épült települést a folyó túlsó partján földsáncokkal körülvett erődítmény védte, a sáncok maradványai ma is láthatók. Az erődítményt 1532-ben a tatárok eredménytelenül ostromolták, de a lengyel csapatok 1609-ben elfoglalták és felégették.

A település egy időben kőbányáiról is híres volt, a 16. század elején pedig itt is elsajátítottk a mészégetést. Sóval és mésszel megrakott kereskedelmi karavánjaik sorra járták a Volga-menti nagyobb városokat. Szoligalics ekkor még a Volgát és Arhangelszk kikötővárost összekötő fontos kereskedelmi útvonalon feküdt. A 17. században a sónak és a mésznek köszönhetően a város virágkorát élte. Az itt bányászott fehér mészkőt a helyi egyházi építkezéseken is használni kezdték, abból épült a város néhány ma is látható temploma. Az egyszerűbb épületek továbbra is fából készültek, mert a fa sokkal olcsóbb és mindenhol kéznél volt.

Az első kormányzóságok létrehozásakor, 1708-ban Szoligalicsot az Arhangelszki kormányzóságba sorolták, de 1778-ban a Kosztromai kormányzóság városa és ujezd székhelye lett. Többször leégett, a legnagyobb tűzvész 1752-ben, majd 1808-ban pusztított. Ez után felhagytak a sófőzéssel és a sókutakat betemették.

Egy makarjevi kereskedő 1821-ben megpróbálta újrakezdeni a sófőzést és egy artézi kút fúrásakor rátalált arra a gyógyforrásra, amelynek vizét a lakosság korábban gyógyításra használta. 1841-ben gyógyfürdőt nyitott, mely a város nevezetessége lett.

A szovjet korszakban felépült egy nagy mészmű (a településtől 5 km-re, 1967-ben kezdte meg a termelést^[2]), lenfeldolgozó és tejfeldolgozó üzem is működött.

A 21. században[szerkesztés]

A folyó jobb partján elterülő parkban van a gyógyászati központ, ahol a gyógyfürdőhöz és az iszapfürdőhöz szanatórium csatlakozik. A gyógyvíz és -iszap főként mozgásszervi, nőgyógyászati és idegrendszeri betegségek gyógyítására alkalmas.

Az egykori vásártéren fennmaradt a kereskedősor épülete, az utcákon sok a régi, faragványos faház. A városközpontban emelkedik a Voszkreszenszkij- (Feltámadás-) kolostor épületegyüttese ötkupolás központi templomával és magasra nyúló harangtornyával (1660–1669). Közelében a Bogorogyice-Rozsgyesztvenszkij-székesegyház (Istenanya születése-templom) és többszintes harangtornya látható.

Jegyzetek[szerkesztés]

↑ A 2010. évi népszámlálás adatai. Oroszország statisztikai hivatala. [2013. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 5.)
↑ O kompanyii (orosz nyelven). Solikom.ru. (Hozzáférés: 2014. november 13.)

Források[szerkesztés]

Goroda Rosszii. Enciklopegyija (orosz nyelven). Moszkva: Izd. Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopegyija (1994)

Szoligalics (orosz nyelven). A Kosztromai terület portálja. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 14.)

[1] A 2010. évi népszámlálás adatai. Oroszország statisztikai hivatala. [2013. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 5.)

[2] O kompanyii (orosz nyelven). Solikom.ru. (Hozzáférés: 2014. november 13.)

[1]

[2]