Szerkesztő:Doncsecz/Terv/A Német Lovagrend Magyarországon (bővítés)

FIGYELEM! EZ A CIKK LÉTEZIK, CSUPÁN BŐVÍTÉSRE SZORUL, EZÉRT VAN EZEN A SZERKESZTŐI ALLAPON!

A Barcaság 1598-ban Abraham Ortelius térképén. A Német Lovagrend elűzését követően a kunok néhányszor betörtek a területre, majd a tatárjárás zúdult rá. Később a törökök és krími tatárok betöréseit szenvedett sokat, de mindig Erdély egyik legfeljettebb területeihez tartozott.

A Német Lovagrend magyarországi éveit a dél-erdélyi Barcaságban (Borzaság, Borzaföld, Barcaföld, németül Burzenland) töltötte 1211 és 1225 között, a havasalföldi határ közelében.
A német lovagok a 13. század elején fokozatosan kiszorultak a Szentföldről, ahol még a keresztes háborúk idején jöttek létre. Az muzulmánok fokozatosan felszámolták a keresztesek államait, ezért, hogy a német lovagi rend nem szűnjön meg, új területet kellett keresni, ahol folytathatják eddigi munkájukat.
Kelet-Európa felé a 11. század végén indult el az ún. Német keleti kolonizáció (Drang nach Osten), hogy a megnövekedett nyugat-európai népesség számára telepes- és nyersanayaglelőhelyet találjon. Ezekben a régiókban sok volt a gyéren lakott föld, vagy pedig pogány, törzsi viszonyokot között élő népek laktak a területen. A földszerzéshez a kereszténység terjesztése szolgáltatott ideológiai hátteret.

Salzai Hermann, a német lovagrend nagymestere keresett új területet, ahol a lovagrend folytathatta a pogányok térítését és az eddig kiaknázatlan területek hasznosítására.
Magyarországon az Árpád-házi királyok már az államalapítás kora óta foglalkoztak nyugati telepesek behozatalával. Ezen keresztül Nyugat-Európából eljutottak újfajta ismeretek, találmányok, amelyek fejlesztették a gazdaságot és a kultúrát is, segítve ezzel az ország gyarapodását is. A 13. században is számos lehetőség adódott még mindig az országban, mert a vármegyék területének kiterjedésével, a határmenti, előzőleg még gyepűként használt területek is megművelésre vártak. A német rendi lovagok számára nem pusztán ezért volt alkalmas hely Magyarország, hanem mert a politikai viszonyok is lehetővé tették. II. András ekkori uralkodónak a felesége is német volt, Merániai Gertrúd. A Magyar Királyság ennek okán erősen német-orientált irányvonalat követett. Ezért is történt meg, hogy amikor a lovagok Magyarországra érkeztek, nyomban területet utaltak ki a számukra és elhalmozták őket kiváltságokkal és különféle jogokkal.
Erdély történetének ezen tizennégy éves korszaka egyáltalán nem olyan sötét, mint azt lefestették régebben. A lovagrend első legfontosabb feladata az volt, hogy a havasalföldi kunoktól megvédje az országot, s ennek a kötelezettségének eleget. Ennek fedezésére kapták a birtokot, amelyet szükségszerűen saját ellátásukra műveltetni kellett. Ezeket benépesítették telepesekkel, s a megerősítés célja favárakat építettek. Néhány év múlva már virágzott a Barcaság, amelyet a király is elismeréssel fogadott.

Számos történelemkönyv még a 2000-es években is hangsúlyozta, hogy akkora kiváltságokat kapott a Német Lovagrend, hogy az már önálló államisággal volt egyenrangú. Mindezt úgy teszik, akárha példátlan lenne az egész országban. Mindez a legcsekélyebb mértékben sem van így. A Magyarországon megtelepedő szerzetesrendek és más lovagi rendek, mint a johanniták is olyan kiváltságokat élveztek, miszerint csaknem teljesen szabadon, a királytól függetlenül intézhették belső ügyeiket és a külügyek egyrészét, amellyel szintén „államot alkothattak az államban.” Ez azonban nem jelentett egyet, hogy a királytól teljes a függetlenségre törekedhettek volna.
A Német Lovagrend viszont erre kívánt kísérletet tenni, mert szűknek érezték a magyarországi mozgásteret, másrészt a szentföldi évek során szerzett tapasztalataik révén jobbnak találták, ha a keresztes államokhoz hasonló független közösségben élnének.

A magyarországi időszak végén már jogot kaptak kővárak építésére is. A látszólag erős és megbízható erődítmények (mint bázisok) birtoklásának tudatában kezdett el a Német Lovagrend teljesen önálló útra lépni, s felvette a kapcsolatokat III. Honorius pápával, hogy a magyar király helyett, őt ismeri el urának, s a barcasági területek, hozzákapcsolva az előző években Havasalföldön elfoglalt régiókkal és más szomszédos vidékeken szerzett földekkel együtt a Pápai Állam hűbérbirtokai lesznek, melyet a Német Lovagrend irányít.
II. András felháborodott ennek hallatán, amiért az eddigi kiváltságok és jószándéka ellenére Salzai így akar vele újat húzni. Állítólag attól is félt, mivel tudta, hogy a Német Lovagrend igencsak jóviszonya van a Német-római Birodalommal, s emiatt két német állam fenyegetheti Magyarországot. Bár egyesek szerint az a félelem nemsok realitást tartalmaz, s jobbára ez is korábbi a lovagokkal szemben kicsit elfogult történelmi munkáktól való. András sokkal inkább felségsértésként kezelte az ügyet. A lovagokat azonban kénytelen volt eltávolítani, mert felesége révén erős németellenes hangulat uralkodott sokáig a nemesség körében, s tekintve, hogy Gertrúd révén jutottak a lovagok Erdélybe, ezért a további nyomásnak engedve (amely fia a későbbi IV. Béla is közrejátsszott) sereggel vonult a lovagok ellen.

A Német Lovagrend kiűzése után azonban a Barcaság tovább fejlődhetett, melynek alapját a lovagok rakták le. Az elszakadási kísérletettől eltekintve megállapítható, hogy nagyobbrészt pozitív volt a rend jelenléte (de éppúgy más lovagrendeké) is az országban.
A Német Lovagrend később kapott egy-két apróbb birtokot Erdélyben. I. (Luxemburgi) Zsigmond király is megpróbálkozott az újbóli telepítésükkel, ezúttal is hasonló külső problémák, a török terjeszkedés miatt, de a törökök igen hamar elpusztították a rend telephelyeit.

A török kiűzését követően az akkor már állami szuverenitását vesztett Német Lovagrend mégegyszer területet szerzett magának Magyarországon, de ezúttal nem Erdélyben, hanem az Alföldön.