Pestszentlőrinci Unitárius Egyházközség

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pestszentlőrinci unitárius templom

A Pestszentlőrinci Unitárius Egyházközséget a trianoni békediktátumot követően az Erdélyből elmenekülni kényszerült és Pestszentlőrincen letelepedett unitárius hívek hozták létre.

Kezdetek[szerkesztés]

1920 után, a trianoni békediktátumot követően a Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből érkezett menekülteket a Népjóléti Minisztérium a volt Lipták lőszergyár helyén telepítette le.[1] Az unitárius és nem unitárius menekülteket a közös sors összekapcsolta, és szorgalmas összefogással kedves kisvárost varázsoltak az egykori gyártelepből, amely Állami lakótelep néven maradt fenn 1977-ig.

Templomszentelés, 1936. június 7.

Kezdetben az unitárius lelkigondozást, az istentiszteletek tartását, a hitoktatást a Budapesti Egyházközség lelkészei végezték.

1928-ban egy fiatal hitoktató lelkész, Pethő István került Budapestre Erdélyből. Munkaterületéhez az állami telep is hozzátartozott. Mint lelkész összefogta kis létszámú gyülekezetét. Biciklijével rendszeresen látogatta a hatalmas területet. Hét-nyolc helyen is tartott rendszeresen istentiszteletet. Mint ifjúsági vezető cserkészcsapatot alakított, szervezte az egyetemi ifjúságot.

Templomszentelési kép hátlapja
Meghívó az unitárius templom felszentelésére (1936)

Templomépítés[szerkesztés]

Kezdetben egy barakk nedves termébe jártak istentiszteletre, és ott tartottak időnként családi összejöveteleket. Egyre erősödött szívükben a templom építésének a vágya, melyet önerőből sikerült megvalósítaniuk. Ebben a hívek nagy segítségére volt, hogy a belügyminisztérium átengedett egy kis méretű barakképületet templom céljára. Olcsón megvásároltak egy düledező műhelyépületet, amelyből a gyülekezet tagjai kitermeltek annyi téglát, hogy az elég volt a templom felépítéséhez. Máthé Géza unitárius építészmérnök díjtalanul elkészítette a terveket. Az építkezést a hívek önerőből végeztél el. Pethő István így emlékezik: „Ami ezután következett, az a hatvan székely család csodát érő legendája volt. Mintha életünkben Istenországa feszítette volna hatalmas erőit.[2]

1935. október 3-án történt meg a templom alapkőletétele. Rövid időn belül felépült a templom és a gyülekezeti terem. 1936. június 7-én[3] sor került a templom[4] felszentelésére, tudósít erről Pestszentlőrinc története is. A templom padjait, csillárjait, a szószék faburkolatát Damonkos Albert műbútorasztalos presbiter készítette. Az első kis harmónium a kispesti lakos Czirmay György harmóniumkészítő presbiter munkája.

A második világháború után[szerkesztés]

A háborút követő nehézségek ellenére a hívek összetartottak, a közösség gyarapodott lelkileg és anyagilag is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közös összefogással, gyűjtéssel és Pethő István lelkész egyéni támogatásával a még hiányzó templomi harang is elkészült. A harangot méltó nagy ünnepléssel 1949 nyarán avatták fel. A templom harangja ebben a YouTube-videóban[5] hallható.

1977-től a kertes házakat lebontották és helyette tízemeletes beton házak épültek, ezáltal kialakult a mai Havanna-lakótelep.

Meghívó a 70. évfordulóra

1990-től, az Erdélyből áttelepült családok bejelentkezésének köszönhetően a gyülekezet létszáma gyarapodott, mintegy 200 család tartozik a gyülekezethez. Számtalan programmal próbálják gazdagítani a közösség lelki életét.

2006. június 4-én, pünkösd napján ünnepelte a gyülekezet a templom építésének 70. évfordulóját.

2016. június 19-én, nagyszabású rendezvény keretében, országos szinten ünnepelte az unitárius egyház a pestszentlőrinci unitárius templom építésének 80. évfordulóját[6] .

2021-ben centenáriumi megemlékezéseket[7] tartottak a 18. kerületben a Tomory Lajos Múzeum és a kerületi önkormányzat szervezésében, annak emlékére, hogy a trianoni békediktátum miatt, az elcsatolt területekről érkező menekültek számára létrehozták az ún. állami telepet. Ezen a lakótelepen két templom épült, előbb az unitárius, majd a katolikus.

Lelkészek[szerkesztés]

  • A templomépítő lelkész Pethő István 1928-1952
  • Huszti János 1952-1971
  • László Andor 1971-1983
  • dr. Jakab Jenő 1983-1995
  • Rázmány Csaba 1995-2001
  • Szász Adrienne 2001-2009
  • dr. Szent-Iványi Ilona 2011-2024

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Retkes Attila (2016). „A Pestszentlőrinci Unitárius Egyházközség alapítása és története 1949-ig”. Unitárius Élet 4-5 (70), 7-11. o.  
  2. Retkes Attila: Unitáriusok Budapesten. 150-165 oldal. (Hozzáférés: 2024. május 14.)
  3. (1936) „Pestszentlőrinc nagy napja”. Unitárius Értesítő 6-7 (XV), 61-67. o.  
  4. Halász István: Pestszentlőrinci Unitárius Egyház temploma. (Hozzáférés: 2024. május 14.)
  5. https://www.youtube.com/watch?v=N9x6jHmoU0g
  6. Több szerző, előadó (2016). „80 éves a Pestszentlőrinci unitárius templom”. Unitárius Élet 4-5 (70), 1. 20-25. o.  
  7. Dr. Szent-Iványi Ilona (2020-2021). „Unitáriusok 100 éve Pestszentlőrincen”. Unitárius Élet (75), 20-24. o.  

Források[szerkesztés]