Kitörés 60

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Kitörés 60 középtávú – 60 kilométeres – gyalogos teljesítménytúra a Budai-hegységben és a Gerecsében, Budapest és Szomor között, melyet a résztvevőknek 17 órán belül kell teljesíteniük.

A túrán lehetőség van két rövidebb távra is nevezni, a Kitörés 25 a Budapesten belüli, a Kitörés 35 a fővároson kívüli részszakaszt járja be. Előbbinek 8, utóbbinak 10 óra a szintideje.

E túra egyúttal emléktúra is, ugyanis az 1945-ös kitörési kísérletnek állít emléket, s a budai várból kitört katonák (feltételezett) útvonalát járja be.

Mivel az esemény február 11-én történt, a túra általában a 11-éhez legközelebbi szombaton rajtol.

Története[szerkesztés]

Az első rendezés 2006-ban volt, onnantól 2008 és 2021 kivételével minden évben megrendezte a Börzsöny Akciócsoport, egészen 2024-ig bezárólag.

A 2021-es túrát a rendezők a járványhelyzetre tekintettel fújták le. [1]

Útvonala[szerkesztés]

A túra 60 km-es távja a budai várból rajtol, célja a szomori iskola sportcsarnoka.

A 25 km-es táv szintén a várból indul, és a Virágos-nyeregbe érkezik, amely egyúttal a 35-ös táv rajtja is, utóbbi célja szintén a fent említett sportcsarnok.

A 2024-es rendezésen a 60-as táv ellenőrző pontjai sorban a következők voltak: Széchenyi-emlékmű, Csacsi-rét, János-hegy, Kaán Károly-kilátó, Újlaki-hegy, Virágos-nyereg, Alsó-Jegenye-völgy, Muflon Itató (Nagykovácsi), Fehér út, Malom-földek, Kis Kaiser Söröző (Perbál), Anyácsapuszta, Kakukk-hegy. [2]

Díjazás[szerkesztés]

A szintidőn belül teljesítők oklevelet és kitűzőt kapnak, a 60-as táv teljesítői ezek mellé felvarrót is. A 25 km-es táv kitűzőjének zöld, a 35-ösnek narancssárga, a 60-asnak piros az alapszíne.

Aki a 60-as távot tízszer teljesíti, megkapja a másodosztályú Vaskereszt pontos másolatát is.

A 60-as távra nevezetteknek lehetőségük van kiszállni a Virágos-nyeregben, ekkor a 25-ös kitűző mellé emléklapot kapnak.[3]

A 2017-es túrán az útvonal jelentős részét nehezítette meg a tükörjég, ekkor sokan szenvedtek 8 napon túl gyógyuló sérülést. A túra után a szervezők megalkották az ún. sebesülési jelvényt.[4]

Ismertsége, kritikája[szerkesztés]

A túrát kezdettől fogva sújtja a náci bélyeg a pontőrök korhű öltözéke s a szintén korhű pecsétek miatt, amelyek egy részén megjelennek az önkényuralmi jelképek, noha a szervezők állítása szerint a túrának politikai célja nincs, és e szimbólumok történelmi érdekességként, bemutató jelleggel szerepelnek. [5]

Az ellenszenvet fokozza az, hogy több túrázó szintén korhű öltözékben vág neki a távnak.

A túra 2014 elején vált szélesebb körben ismertté, amikor Schmuck Andor az ATV élő adásában élesen bírálta azt. [6] Ez esetben érvényesült "a negatív reklám is reklám" elv: az adás januárban ment, a február 8-ai túrán pedig 2140-en [7] indultak, ami 30% fölötti növekmény az előző évi 1604-hez [8] képest.

A 60-as és a 25-ös táv rajtját évről-évre ellentüntetés kíséri. [9]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A lefújást a túra főlapja 2021. január 28-án közölte. [1]
  2. A túra útvonala [2]
  3. Díjazás [3]
  4. Sebesülési jelvény [4]
  5. Kiírás [5]
  6. Schmuck: SS-ruhás túrázókat támogatott a főváros [6]
  7. A túra teljesítői 2014-ben [7]
  8. A túra teljesítői 2013-ban [8]
  9. Mérce.hu: Elindult a 2018-as „kitörésnapi” szélsőjobboldali menet [9]

Lásd még[szerkesztés]