Horváth Tibor (hegymászó)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Horváth Tibor
Született1978. október 27.
Surd
Elhunyt2012. május 5. (33 évesen)
Nepál
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásahegymászó, hegyivezető

SablonWikidataSegítség

Horváth Tibor (Surd, 1978. október 27.[forrás?]Nepál, 2012. május 5.) hegymászó, hegyivezető, a Magyar Himalája expedíciók tagja. Ennek keretén belül Erőss Zsolttal együtt részt vett a Cso-Oju, Lhoce és Annapurna expedíciókban. Az Annapurna expedíción a hegyről lefelé jövet lavina áldozata lett.

Pályafutása[szerkesztés]

Erőss Zsolt tanítványaként kezdett mászni, akivel több magashegyi túrán vettek részt együtt az Alpokban. 2010-ben csatlakozott a Magyarok a világ nyolcezresein expedícióhoz. Ott volt a Cso-Oju és Lhoce meghódítására törekvő csapatban is, de a csúcsokra nem sikerült feljutnia.

Balesete[szerkesztés]

Vincze Szabolcs, az Annapurna expedíció sajtófőnöke közölte: Horváth Tibor szombat délelőtt indult vissza a 6800 méter magasan található III-as táborból az alaptábor felé. Délután négykor rádión bejelentkezett, és elmondta, hogy rossz látási viszonyok mellett és olykor mellig érő friss hóban halad a kettes tábor felé.[1]

"Tibor nem érte el a II-es tábort, és nem jelentkezett többé rádión sem. A jelzett területek átvizsgálása ma reggelre megtörtént, és egyértelműen megállapítható, hogy egy jéglavina az alsó kötélszakaszt is leszakítva Tibort elsodorhatta, és maga alá temette" - áll az expedíció hivatalos közleményében.[2]

Fontosabb eredményei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Nem tért vissza az Annapurnáról Horváth Tibor (magyar nyelven). MTI. [2016. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 10.)
  2. Horváth Tibor lavina áldozata lett (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2012. május 10.)
  3. Cho Oyu expedíció összefoglalása (magyar nyelven). Magyar Himalája Expedíciók. [2012. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 10.)
  4. Lhotse expedíció összefoglalása (magyar nyelven). Magyar Himalája Expedíciók. [2012. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 10.)
  5. Földes András: Erőss Zsolt hegymászása az Annapurnára (magyar nyelven). [2012. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 10.)

További információk[szerkesztés]