Fóthy Erzsi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fóthy Erzsi
SzületettFischer Erzsébet

Elhunytnem ismert
Állampolgárságamagyar
HázastársaLéner Jenő
Foglalkozásaszínházi színész
SablonWikidataSegítség

Fóthy Erzsi (Győr, 1911. január 27.[2] – 1949 után) színésznő.

Életútja[szerkesztés]

Fischer Gyula és Bruck Flóra lánya. Középiskolai tanulmányait Sopronban végezte. A Színművészeti Akadémia első éve után a Nemzeti Színház ösztöndíjas tagja lett. 1928 tavaszán megnyerte Az Est Lapok tehetség-pályázatának egyik ezerpengős díját, aminek segítségével kiutazott Németországba és néhány hét alatt végigjárta a nevezetesebb német színházakat. 1928. december 18-án felléptették a Nemzeti Színházban, a Vízkereszt, vagy amit akartok Viola szerepében. 1929. szeptember 1-től a Vígszínház szerződtette tagjai sorába. 1933-ban a bécsi Volkstheater szerződtette,[3] majd miután hazaérkezett, 1935-ben a Magyar Színházhoz szerződött.[4] Férje Léner Jenő hegedűművész volt. Miután megözvegyült, 1949-ben New Yorkban élt, ahol férje halála után saját lábra kellett állnia, ezért kozmetikát tanult, ugyanis ebben a szakmában szeretett volna elhelyezkedni.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
  2. Bevándorlási irat. (Hozzáférés: 2021. június 20.)
  3. Az Est, 1933. február 10. / 33. szám.
  4. Az Est, 1935. május 22. / 116. szám.
  5. Világ, 1949. május 15. / 1184. szám.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Enyedi Sándor: Rivalda nélkül. Budapest, Teleki László Alapítvány, 1999.