Méloszi Aphrodité
| Méloszi Aphrodité | |
 | |
| Ország | Franciaország |
| Szobrász | nem ismert |
| Készítés ideje | i. e. 2. század |
| Felhasznált anyagok | Parian marble |
| Elhelyezkedése | |
 Méloszi Aphrodité
Pozíció Franciaország térképén
| |
 é. sz. 48° 51′ 36″, k. h. 2° 20′ 14″Koordináták: é. sz. 48° 51′ 36″, k. h. 2° 20′ 14″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Méloszi Aphrodité témájú médiaállományokat. | |
A méloszi Aphrodité (Ἀφροδίτη τῆς Μήλου [ógörögös Aphrodité tész Mélu, újgörög Afrodíti tísz Mílu], vagy latinosan milói Vénusz) görög szobor, amelyet 1820-ban az égei-tengeri Mílosz (ógörög Mélosz, latin Milo) szigetén találtak; az egyik leghíresebb ókori szobor. Ma Párizsban, a Louvre-ban őrzik. Aphroditét ábrázolja, akit a rómaiak Venusszal azonosítottak.
Leírása[szerkesztés]
A 2,03 m[1] magas, hat darabban paroszi márványból készült szobor ruhátlan felsőtesttel, alsótestén köpennyel ábrázolja az istennőt. A szobor karjai hiányoznak, eredeti tartásuk bizonytalan. A méloszi Aphrodité mintája az a Kr. e. 4. századi görög szobor volt, amelyről az úgynevezett capuai Aphroditét másolták, de a méloszi Aphrodité maga nem másolat, hanem Kr. e. 130 körül készült szabad átformálása mintájának, a késő hellenisztikus szobrászat szellemében. Mára elveszett talapzatának egy felirata alapján antiókhiai Alexandrosz műve lehet; korábban tévesen Praxitelész művének tartották. A vele együtt talált szobortöredékek (köztük egy talapzat szignatúra töredékével) csak véletlenül kerültek vele egy gödörbe.
Stílusa[szerkesztés]
A szobor a görög szobrászat klasszikus korszakának a korábbi stílusainak a keverékében készült, annak ellenére, hogy a hellenisztikus kor végén alkották. Stílusában a praxitelészi knidoszi Aphroditéhoz hasonló, visszafogott érzékiségű mű. Pontosan nem tudni, hogy az istennő mely aspektusát ábrázolta eredetileg. Rendszerint úgy tartják, hogy a rómaiaknál Venus Victrix („a győzedelmes Venus”) néven tisztelt változattal azonosítható. Kezében az aranyalmát tarthatta, amit a trójai Parisz nyújtott neki. Ez egyben egy szójáték is Mélosz szigetének nevével, mely görög nyelven „almá”-t jelent. A szobor közelében találtak egy kartöredéket almával, feltehetőleg a szobor része volt. Miután a szobrot megtalálták, több kísérlet is történt a póz rekonstruálására, de ez végül nem történt meg.
(Adolf Furtwängler rajza a feltételezett eredeti formáról megtalálható a Kousser egy cikkében.)[2]
Felfedezése és hírneve[szerkesztés]
A szobrot 1820-ban két darabba törve találta meg egy Jorgosz Kentrotasz nevű földműves az égei-tengeri Mílosz szigetén. Kentrotasz elrejtette a szobrot, de török tisztviselők később megtalálták és elkobozták. Jules Dumont d’Urville francia tengerésztiszt felismerte a szobor jelentőségét, és elintézte, hogy de Rivière márki, a törökországi francia nagykövet megvásárolja. Kis restaurálás után a szobrot 1821-ben XVIII. Lajos francia királynak ajándékozták, aki végül a Louvre-nak adományozta, ahol jelenleg is megtekinthető.
Az, hogy a szobor a 19. században nagy hírnévre tett szert, nemcsak szépségének volt köszönhető, hanem a francia hatóságok propagandahadjáratának is. 1815-ben Franciaország visszaadta az olaszoknak a Medici-Venust, melyet Bonaparte Napóleon zsákmányolt tőlük. Mivel a Medici-Venust az ókori szobrászat egyik legszebb példájának tartották, a franciák elhatározták, hogy a tulajdonukban lévő szobrot tudatosan magasabb értékűnek állítják be, mint az elveszítettet. Művészek és kritikusok egyaránt méltatták, és a kecses női szépség megtestesülésének tartották. S valóban ma is Európa leghíresebb Vénusz-szobra.
Képgaléria[szerkesztés]
-
A méloszi Aphrodité szemből -
A méloszi Aphrodité hátulról -
A szobor feltételezett kompozíciói -
Félix Ravaisson elképzelése szerint Arész szobrával közösen állva -
Egy másik Arész alakot ölelve
1892%D0%B3_b6162ab4f7_o_e1.jpg)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Archivált másolat. [2014. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 16.)
- ↑ Kousser, Rachel (2005. május 19.). „Creating the Past: The Vénus de Milo and the Hellenistic Reception of Classical Greece”. American Journal of Archaeology 109 (2), 227–250. o. DOI:10.3764/aja.109.2.227. ISSN 0002-9114.
Források[szerkesztés]
- Művészeti lexikon III. (L–Q). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1983. 347. o.
- A Művészet története: Az antik világ, Corvina, 1986. ISBN 9631322475 123. oldal
